A szerk.

Játék a halállal

A szerk.

Ma, három évvel mindenféle választás előtt talán szóra sem lenne érdemes, hogy Orbán vidéki ígérgetős fellépéseinek mi a tartalma és az értelme – ha az eszelősen pörgetett spinnek ne lenne most már két undorító mellék­fonala is.

Az egyikről, amelyből a küszöbünk előtt leselkedő négerveszély szövődik, lentebb emlékezünk meg, a másik pedig kedden Pécsen került elő, amikor a kormányfőt a köz­tévé riportere a kaposvári trafikoslány meg­gyilkolására adandó kormányzati válaszokról ­kérdezte. Orbán nyomban a halálbüntetést rántotta elő, mondván, annak „kérdését Magyarországon napirenden kell tartanunk”.

Nos, „napirenden tartani”, azt biztos lehet. A halálbüntetés visszaállításának gondolata időről időre felbukkan akár a parlamentben is, 2012 májusában például Boldog István fideszes képviselő árulta el, hogy nemcsak ő, de az akkori Fidesz-frakcióban is többen támogatnák. Pár héttel később, az épp Pécsen elkövetett bűntett, Bándy Kata meggyilkolása után ismét a Fidesz (és persze a Jobbik) politikusai követelték a legszigorúbb büntetés visszaállítását. (Ekkor Rogán Antal frakcióvezető közölte: a Fidesz-frakció nem támogat ilyen jellegű módosító indítványt.) Erre megint rá lehet kezdeni. Csak minek. Magyarország európa tanácsbeli és uniós tagsága lehetetlenné teszi a halálbüntetés visszaállítását. De hogy ne csak a hazánk által is aláírt különféle szerződések vonatkozó paragrafusait citáljuk ide, szögezzük le azt is, hogy az európai nemzetek közösségének álláspontja – mely szerint az élethez való jog alapvető érték egy demokratikus társadalomban, és a halálbüntetés eltörlése nélkülözhetetlen e jog védelméhez és a minden emberben természettől benne rejlő méltóság teljes elismeréséhez – éppenséggel ennek a közösségnek az egyik fundamentuma. A halálbüntetést hasonló megfontolásból törölte el 1990-ben új, demokratikus Alkotmánybíróságunk egyik első határozata is. Ellenzik a magyarországi egyházak – talán az egy szem, ebben a tekintetben erősen bibliai fundamentalista Hit Gyülekezetén kívül –, a katolikus éppúgy, mint a különféle rendű és rangú protestánsok vagy a zsidók. És még ha mindettől függetlenül lehetne is, s talán érdemes is lenne a halálbüntetésről társadalmi vitát folytatni, épp azért, hogy filozófiai, jogi, teológiai tarthatatlanságáról, „bűnmeg­előzési”, kriminológiai céltalanságáról a nemzet többsége meggyőződhessen: Orbán számára a „napirenden tartás” nem ezt, legfeljebb annak a szajkózását fogja jelenteni, hogy csinálnám, de nem hagyják.

A keddi pécsi mondás és a gyermekded dramaturgia – a levajazott kérdésre érkező, jól kiszámított válasz – azonban mindezeken túl is tartalmaz botrányos elemet.

A közkeletűen trafiktörvénynek nevezett 2012. évi CXXXIV. tv. egyik paragrafusa előírja, hogy a dohánybolt „külső felületére tekintve” dohánytermék nem lehet látható. Ez a mellék-rendelkezés a törvényalkotó elkötelezettsé­gének komolyságát, a nemes cél érdekében mindenre kiterjedő figyelmét volt hivatva demonstrálni. E cél – amint azt a törvény neve is mutatja – a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása lenne. Azt ellenben jól tudjuk, hogy a trafiktörvény elsődleges és valóságos motivációja nem is annyira ez, mint inkább a koncessziók újraosztása, s ezen keresztül a kormánypárthoz kötődő üzleti érdekeltségek helyzetbe hozása, a klientúraépítés, valamifajta politikai és társadalmi mérnökösködés volt, kicsiben és nagyban, helyi és országos szinten egyaránt. De a trafikok beborításának, az üzletbelső láthatatlanná tételének célszerűsége akkor is zéró, ha netán elhisszük, hogy a Fidesz valóban gyermekeink egészségét védené mindenekelőtt.

A trafikok ajtaját és kirakatát értelmetlenül, a trafiktörvény fő hazugságát palástolandó kell ma a törvény szerint betakarni. S ha azt nem is állíthatja senki, hogy a kaposvári trafikoslány ma is élne, ha az üzletet nem borította volna ez a barna burok, hogy emiatt a hazugság ­miatt kellett meghalnia – de nem állíthatja az ellenkezőjét sem. A józan ész (és a trafikrablások hétköznapisága) pedig alappal sugallja ezt az összefüggést. A halálbüntetésnél, amely nem rettent el, jobban elrettentette volna a kaposvári gyilkost az, ha nincs a fedezék, mely mögött a büntetlenség reményében szúrhatott.

A trafiktörvénynek ezt az értelmetlen, ám életveszélyes helyzeteket teremtő passzusát módosítani egyetlen gombnyomásába került volna a kormánypártnak. Ez a gesztus most már valamiféle beismerést is tartalmazna. Ehelyett mondta Orbán Viktor kedden Pécsen azt: ha felköthetnénk a gyilkost, akkor állna vissza a világ rendje.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.