A szerk.

Kanyar az aknamezőn

A szerk.

Ha Kóka győz, Fodorék mennek, ha Fodor, akkor Kókáék - lehetett hallani az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlése előtt. Soha ilyen megosztott nem volt a párt, reális lehetőség a szakadás - ezt meg utána (Fodor-Kóka 346:344). Marhaság, nem fognak szakadni.

Mert ha a szabaddemokratákba annyi ítélőképesség sem szorult, hogy belássák: egy a legjobb pillanataiban is az 5 százalékos küszöbön egyensúlyozó párt szavazótábora nem tud eltartani két 5 százalékosat, akkor meglágyult az agyuk. Ekkor mindenkinek, de legfőképpen a Magyar Hazának a javára tesznek, ha 1. szakadnak, 2. előbb a parlamentből, majd az emlékezetből is kihullanak.

Az SZDSZ helyzetéről, kívánatos politizálásáról az elmúlt hetekben Fodor Gábor is, Kóka János is sokat beszélt. Kóka feltételekhez kötötte a kisebbségi szoc. kormány támogatását (adócsökkentés stb.), Fodor óvatosabb volt, azt mondta (mondja), hogy először a kormánynak kell valamit letenni az asztalra, akkor lehet majd tárgyalni. Az előre hozott választás a pártnak nem érdeke (az MSZP-nek sem); igaz, Fodortól az ellenkezőjét is hallottuk, de az némi rásegítéssel összecsiszolható az előbbiekkel: ti. ha a kormány képtelen épkézláb programmal előállni, az impotenciánál még az idő előtti választás is jobb, s akkor Fodor Orbán Viktorral tárgyalna, hogy az SZDSZ - amely nélkül nemcsak törvényeket nem lehet hozni, de kormányt buktatni sem - milyen garanciák mellett adná áldását az Országgyűlés önfeloszlatásához.

Fodor és Kóka is arra a lehetetlen helyzetre próbált/próbál megoldást találni, amibe a koalíció felelőtlenül és ostobán belepánikolta magát a népszavazás után. Az SZDSZ úgy próbál egyszerre kint és bent is lenni, hogy közben mindenki elhiggye, valójában kint van - Kóka és Fodor nyilatkozatainak is ez a lényege. Csakhogy egy ponton túl ez nem folytatható. A kormány aligha tud olyan programot az orruk alá tolni, amihez a minél gyorsabb és radikálisabb változásokat hirdető ellenzéki pártként a nevüket adhatnák - főleg, hogy az MSZP jól láthatóan kivárásra, az ilyen-olyan eredmények kommunikálására, meg a lassacskán beinduló növekedésre kezdett játszani. Orbán Viktor már most tisztában van ezzel, ugyanis meglehetősen konkrét ötletekkel kezdte bombázni Fodort az előre hozandó választásokról - amire az új elnöknek valamit válaszolni kell. (Másfelől meg ugyan miért kötelezné el magát Orbán jó előre amellett, hogy kétharmados többsége esetén visszafogja alkotmányírói ambícióit?) Fodor tehát a végtelenségig nem bűvészkedhet a szavakkal. De ugyanez lenne a helyzet Kókával is: szigorú arccal hangoztatta adócsökkentési ultimátumát - de ha az MSZP elutasítja, csapdahelyzetbe kerül, mert ő még határozottabban zárkózott el az előre hozott választásoktól.

A kérdés az, hogy a koalíción kívül van-e élet az SZDSZ számára, illetve akár a teljes ciklus esetén is elég ideje arra, hogy fölépítse magát (fél-)ellenzéki pártként. Orbán ezt is látja: a szavazónak legalább egy világos indok kell arra, miért ezt vagy azt a pártot preferálja. 2002 óta az SZDSZ mellett két komoly érv is szólt: csak velük akadályozható meg a jobboldali győzelem (ezért volt sok szocialista szavazójuk 2006-ban), másrészt a párt igenis kellett ahhoz, hogy mondjuk Puch László ne legyen államtitkár. Meglehet, ezt a szabaddemokraták közül sokan nem tartják túl fényes szerepnek, de hát a történelem és az állampolgárok akarata ezt osztotta ki rájuk. (Sokszor még ezt sem bírták eljátszani, lásd a száznapos programok lelkes megszavazását.) A liberálisok elnökjelöltjei az új indokok megfogalmazásával adósak maradtak.

Az SZDSZ előtt ún. konstruktív ellenzéki pártként rendkívül szűk a mezsgye. Akkor is az, ha visszatérne a koalícióba 2010 előtt (már ha az MSZP előtte kormányfőt cserél, hiszen a fodoristák és a kókisták egyetlen dologban egyeznek: hogy Gyurcsányhoz nem térnek vissza). A párt esélye továbbra is az, hogy az MSZP-nek szüksége van rá hosszú távon is - mégpedig önálló pártként -, nélküle esélytelen a jobboldali konglomerátummal szemben. E pillanatban semmi jele, hogy a politikai berendezkedés ezen évtizedes törvényszerűsége változott volna - még akkor sem, ha az érintettek ezt nem képesek, vagy nem akarják belátni.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.