A szerk.

Ki kiabál?

A szerk.

Közvetlenül a választás után néhány óráig – talán egy teljes napig is! – úgy tűnt, mintha a Fidesz élő szervezet volna. Posztjukat vesztett települési polgármesterek és képviselők fakadtak ki, és nem is nagyon leplezték, hogy kit, kiket tartanak felelősnek a bukásukért.

Pártértelmiségiek egy konferencián arról értekeztek, hogy az ellenzék október 13-án igen hatékonynak bizonyult összefogásával a centrális erőtérnek egyelőre vége, s ha eddig 40 százaléknyi szavazat is elég volt a kényelmes győzelemhez, ezentúl 51 százalék kell. (Arról mondjuk nem sok szó esett, hogy a „centrális erőtér” törvényi feltételeit hogyan teremtette meg a Fidesz a választási esélyegyenlőség nyílt, arcátlan semmibevételével.) A Fidesznek meg kell tanulnia együtt élni az új helyzettel, mert megeshet, hogy a sokszínű ellenzéki szövetség a 2022-es országgyűlési választásokra is együtt fog kiállni.

A párt életében ez a néhány óra azokhoz a józan, felszabadult percekhez hasonlítható, amelyeket az ellenzéki Márki-Zay Péter tavaly februári hódmezővásárhelyi győzelmekor élhetett meg a fideszes szubkultúra. Akkor Bencsik András így sopánkodott a tévéjükben: „Azt hiszem, abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást, például Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb.” Bayer Zsolt pedig egyetértőn bólogatott. Vagy amikor a 2006-os vereség és Orbán Viktor nyilvános kampány-vesszőfutása után néhány hétig azon ment a vita a jobboldalon, hogy Orbán vezetésével nyerhető-e egyáltalán még választás – és a válasz bőven Őszöd után is az volt, hogy nem. (Legalábbis Schmidt Mária így vélte – igaz, azóta úgy megbánta ezt, mint a göbe, amelyik huszonötöt kölkedzett.)

Ám ahogyan 2006-ban Orbán magához térése után a pártsajtó pillanatok alatt méretre vágta azokat, akik merték akár csak meghallani is a gondolatfutamokat az Orbán nélküli Fideszről, vagy ahogyan másfél éve Bencsikék táviratilag gyógyultak ki bohóságukból, úgy most sem forrhatott sokáig a párt belső közvéleménye. Kisvártatva központi e-mail igazított el mindenkit, hogy mit kell gondolni október 13-ról.

Ez van tehát: a Fideszben olykor adódik néhány szabadabb pillanat, amikor elcsodálkoznak: nézz oda, mi minden zajlik Magyarországon! Csak hát rendszeres használat híján az agy berozsdásodik. Ezt mutatja a Borkai-ügy kezelése (immár egyöntetűen ezt tartják a vereség legfőbb okának a Párt berkeiben), ami az iskolapéldája annak a zavarodottságnak, mely kizárólag az ilyesfajta, végletekig centralizált szervezeteket jellemzi. Ne feledjük, a tanácstalanság egyetlen oka az volt, hogy a gazda éppen nem tudta fölvenni a telefonját, és ezért mindenki lefagyott – mert mi lesz vele, ha netán rosszat gondol a hajós orgiáról? Ez a beszartság, a cselekvéstől és a felelősségvállalástól való páni félelem bénítja meg az állam működését is – a következményeit látjuk, mindannyian megszenvedjük.

Azóta persze a központi levélből minden fideszes tudja, hogy óriási a diadal, ne csüggedjenek a vesztesek sem, mert továbbra is ők az országépítők. A belső háborgás csendesítése a célja a választási eredmények sorozatos megtámadásának is (nem azoké, amelyeknél csak egy-két szavazat döntött, azoknál logikus újraszámlálást kérni; hanem azoké, ahol több száz vagy ezernél is nagyobb volt a különbség), nemegyszer mondvacsinált okokra hivatkozva.

A berzenkedés, a központi ukáztól eltérő vélemény lefojtása azonban nem csak a tábor hangulatának javítására szolgál. A tábort, amelynek egy a zászlaja, 2002 óta az Orbán Viktorba vetett vakhit tartja össze. Semmi más. Nincs itt semmiféle keresztény, pláne nem polgári gondolat. Csak a vezér követése: ha Orbán oroszellenes, akkor én is az vagyok, ha meg oroszbarát, akkor én is az; és így tovább. A Fidesz-univerzum első számú axiómája az, hogy Orbán Viktor a nemzeti lét esszenciája és ezért legyőzhetetlen; a fideszes önterápia szerint lám, Budapesten is csak a külföldiek szavazatai miatt vesztett. Azt pedig, hogy a fideszes jelölt kikapott azon a két helyen, ahol a kampányból amúgy föltűnően kimaradt Orbán mégis megjelent a választás előtt, jobb agyonhallgatni, idővel senki nem fog emlékezni rá.

A NER addig létezik, amíg kellő számban hisznek Orbán mágikus erejében – ezt a látszatot mindenáron óvni kell. Csakhogy október 13-án, mint a mesében, a kis süvölvény már röhögve elrikkantotta magát: a király meztelen! Ezt a NER-en kívüli Magyarországon egyre többen látják; és előbb-utóbb a NER-en belül is elordítja magát valaki.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.