A szerk.

Kiáll-e?

A szerk.

Az előválasztás utáni kínos bénultságot levetkőzve mintha a feltámadás jeleit mutatná az ellenzék kampánya.

A múlt héten Márki-Zay Péter a pártokkal fegyelmezett egységben reagált arra, hogy újabb szomorú mérföldkövet lépett át a magyar Covid-halálozási mutató, de hasonlóan gyors és egyeztetett ellenzéki reakció érkezett néhány élelmiszer árának kormányzati befagyasztására is. Az sem tűnik rossz húzásnak, hogy Márki-Zay a választás kitűzését követően rögvest vitára hívta Orbán Viktort szokásos vasárnapi élő bejelentkezésének némileg áramvonalasított kiadásában.

Orbán helyett Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója válaszolt a kihívásra, az ilyenkor elvárható gyurcsányozással. „Mindenki tudja, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc a főnök. Beosztottal pedig nincs értelme vitatkozni” – írta rövid bejegyzésében Hollik, ami jól mutatja, hogy hiába ért véget három hónapja az ellenzéki előválasztás, a kormány agytrösztjei a Dobrevre/Karácsonyra szabott kommunikációs paneleken túl semmi értelmeset nem tudtak kitalálni Márki-Zay ellen. Még szánalmasabbá teszi az egészet, hogy azt a Hollikot küldték ki önkritikát gyakorolni, aki korábban nagy nyilvánosság előtt többször is kijelentette, hogy Márki-Zay nem Gyurcsány embere, sőt ő maga minden további nélkül leült vitázni MZP-vel egy tavaly nyári fideszes dzsemborin.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.