A szerk.
Kedden frissítette az Egyesült Államok pénzügyminisztériumához tartozó Office of Foreign Assets Control, azaz a külföldiek vagyonát ellenőrző hivatal az ún. blokkolt személyek szankciós listáját, amelyen január 7-től immár Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője is szerepel.
Bocsánatot kértek
Az elmúlt másfél hétben csak úgy záporoztak a katolikus egyház vezetőinek bocsánatkérései (3 db).
Horthy Miklós katonája
Lázár János többször is tanújelét adta vonzalmainak vitéz Nagybányai Horthy Miklós iránt, ám ez csak szűk körben kelt megütközést.
Megint lebukott egy pap
Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).
Mit nem loptunk még? Pályaudvart!
A MÁV megmentése ismét csak fedősztori. Még úgy is, hogy Lázár János szerint „abszolút idióta megközelítés”, ha valaki privatizációt emleget.
Orbán kényszeres rángásai, Szijjártó szervilis bólogatása
Ezekben mutatkozik meg, mennyit is ér a „szuverén” orbáni politika.
Államtitkár úr kakaskodik
Amit Menczer Tamás művelt, az maga az orbánizmus. Az a mérhetetlenül alja tempó, mely szerint a dolgokat úgy kell megoldani, hogy odamegyek és majd jól leugatlak.
A gyávák játéka a hajléktalanok ellen hangolni a többséget
A Fidesz megoldása erre a problémára az, hogy megpróbál nem tudomást venni róla, egyszerűen kikergetve a képből a fedél nélkül élőket.
Ide? Hová?
Magyarországon úgy megy, hogy négyévente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.
Semmi jóra
„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.
Orbán Balázs PhD-je: a leglehangolóbb az egészben az MTA, az ELTE és az ombudsman állásfoglalása
Ennek a Stockholm-szindrómára emlékeztető behódolásnak a lényege: nem felidegesíteni a fent lévőket, nem keresni szövetségeseket a bajban, s főleg nem bírálni őket nyilvánosan.