A szerk.

A liberalizmus védelmében

A szerk.

Az általános hülyítés közepette kétharmadnyi újságoldal erejéig legalább jelezni szeretnénk, hogy annak, amit az agitprop fröcsögése liberalizmusnak tételez, és ami ellen ádáz, mondhatni univerzális jelentőségű harcot folytat, semmi köze a liberalizmushoz mint eszmerendszerhez.

Ettől függetlenül a kormány harca valóban a liberalizmus öröksége ellen folyik, amennyiben e háború célja az egyének, valamint a különféle (politikai, művelődésbeli, életmódbeli) alapon szerveződő társadalmi csoportok autonómiájának a felszámolása (például úgy, hogy a nemzet ellenségeinek nyilvánítják őket), továbbá a liberális demokrácia politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedésének a fölszámolása annak érdekében, hogy az uralkodó politikai erő és annak megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetője korlátlan, a társadalmi élet legapróbb zugait is ellenőrizni képes hatalmat építsen ki, illetve azt megtartsa.

Az a dühödt fenyegetőzés, az a mind leplezetlenebb – és belátható időn belül borítékolhatón a fizikai erőszakig is eljutó (sőt egyes esetekben már eljutott) – agresszió, amit kormányzati és hozzá közeli tényezők a más véleményűekkel, másként gondolkodókkal szemben megengednek maguknak, igazából nem más, mint az 1867-es kiegyezés után mind erősebb, az 1918 után mind fenyegetőbb, a két világháború között pedig a tragédiáig hiszterizált zsidózás folytatása más eszközökkel. Vagy csak részben más eszközökkel: ezen a tájékon a zsidó a mélynemzeti fölfogásban sohasem csupán az izraelita vallásúakat, vagy az ilyen felmenőkkel rendelkezőket, hanem mindenki mást is jelentett (a zsidóbérencet, illetve, modern kori kifejezéssel a „brüsszelit”, a „liberálist”, a „globalistát” a „genderőrültet”, a Soros-hálózatost). Mindenkit, aki megkérdőjelezte azt a nemzeti lét megóvására alapozott legitimációs konstrukciót, amellyel az ilyesfajta politikai erők a tetteiket és hatalomvágyukat igazolni kívánták mindenkor – a hatalom közelébe sem került Istóczy Győzőtől a Horthy-korszak ideológusain át Csurka Istvánig vagy Orbán Viktor kiscserkészeiig. De említhetnénk a létezett szocializmus néhány műveltkedő káderét is, akik a liberalizmustól éppúgy féltették a „munkáshatalmat”, mint Csurka (meg néhány ún. „írófejedelem”) a nemzettest tisztaságát, vagy mint Orbán a nemzet (azaz a saját) szuverenitását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.