A szerk.

A liberalizmus védelmében

A szerk.

Az általános hülyítés közepette kétharmadnyi újságoldal erejéig legalább jelezni szeretnénk, hogy annak, amit az agitprop fröcsögése liberalizmusnak tételez, és ami ellen ádáz, mondhatni univerzális jelentőségű harcot folytat, semmi köze a liberalizmushoz mint eszmerendszerhez.

Ettől függetlenül a kormány harca valóban a liberalizmus öröksége ellen folyik, amennyiben e háború célja az egyének, valamint a különféle (politikai, művelődésbeli, életmódbeli) alapon szerveződő társadalmi csoportok autonómiájának a felszámolása (például úgy, hogy a nemzet ellenségeinek nyilvánítják őket), továbbá a liberális demokrácia politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedésének a fölszámolása annak érdekében, hogy az uralkodó politikai erő és annak megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetője korlátlan, a társadalmi élet legapróbb zugait is ellenőrizni képes hatalmat építsen ki, illetve azt megtartsa.

Az a dühödt fenyegetőzés, az a mind leplezetlenebb – és belátható időn belül borítékolhatón a fizikai erőszakig is eljutó (sőt egyes esetekben már eljutott) – agresszió, amit kormányzati és hozzá közeli tényezők a más véleményűekkel, másként gondolkodókkal szemben megengednek maguknak, igazából nem más, mint az 1867-es kiegyezés után mind erősebb, az 1918 után mind fenyegetőbb, a két világháború között pedig a tragédiáig hiszterizált zsidózás folytatása más eszközökkel. Vagy csak részben más eszközökkel: ezen a tájékon a zsidó a mélynemzeti fölfogásban sohasem csupán az izraelita vallásúakat, vagy az ilyen felmenőkkel rendelkezőket, hanem mindenki mást is jelentett (a zsidóbérencet, illetve, modern kori kifejezéssel a „brüsszelit”, a „liberálist”, a „globalistát” a „genderőrültet”, a Soros-hálózatost). Mindenkit, aki megkérdőjelezte azt a nemzeti lét megóvására alapozott legitimációs konstrukciót, amellyel az ilyesfajta politikai erők a tetteiket és hatalomvágyukat igazolni kívánták mindenkor – a hatalom közelébe sem került Istóczy Győzőtől a Horthy-korszak ideológusain át Csurka Istvánig vagy Orbán Viktor kiscserkészeiig. De említhetnénk a létezett szocializmus néhány műveltkedő káderét is, akik a liberalizmustól éppúgy féltették a „munkáshatalmat”, mint Csurka (meg néhány ún. „írófejedelem”) a nemzettest tisztaságát, vagy mint Orbán a nemzet (azaz a saját) szuverenitását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.