A szerk.

A liberalizmus védelmében

A szerk.

Az általános hülyítés közepette kétharmadnyi újságoldal erejéig legalább jelezni szeretnénk, hogy annak, amit az agitprop fröcsögése liberalizmusnak tételez, és ami ellen ádáz, mondhatni univerzális jelentőségű harcot folytat, semmi köze a liberalizmushoz mint eszmerendszerhez.

Ettől függetlenül a kormány harca valóban a liberalizmus öröksége ellen folyik, amennyiben e háború célja az egyének, valamint a különféle (politikai, művelődésbeli, életmódbeli) alapon szerveződő társadalmi csoportok autonómiájának a felszámolása (például úgy, hogy a nemzet ellenségeinek nyilvánítják őket), továbbá a liberális demokrácia politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedésének a fölszámolása annak érdekében, hogy az uralkodó politikai erő és annak megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetője korlátlan, a társadalmi élet legapróbb zugait is ellenőrizni képes hatalmat építsen ki, illetve azt megtartsa.

Az a dühödt fenyegetőzés, az a mind leplezetlenebb – és belátható időn belül borítékolhatón a fizikai erőszakig is eljutó (sőt egyes esetekben már eljutott) – agresszió, amit kormányzati és hozzá közeli tényezők a más véleményűekkel, másként gondolkodókkal szemben megengednek maguknak, igazából nem más, mint az 1867-es kiegyezés után mind erősebb, az 1918 után mind fenyegetőbb, a két világháború között pedig a tragédiáig hiszterizált zsidózás folytatása más eszközökkel. Vagy csak részben más eszközökkel: ezen a tájékon a zsidó a mélynemzeti fölfogásban sohasem csupán az izraelita vallásúakat, vagy az ilyen felmenőkkel rendelkezőket, hanem mindenki mást is jelentett (a zsidóbérencet, illetve, modern kori kifejezéssel a „brüsszelit”, a „liberálist”, a „globalistát” a „genderőrültet”, a Soros-hálózatost). Mindenkit, aki megkérdőjelezte azt a nemzeti lét megóvására alapozott legitimációs konstrukciót, amellyel az ilyesfajta politikai erők a tetteiket és hatalomvágyukat igazolni kívánták mindenkor – a hatalom közelébe sem került Istóczy Győzőtől a Horthy-korszak ideológusain át Csurka Istvánig vagy Orbán Viktor kiscserkészeiig. De említhetnénk a létezett szocializmus néhány műveltkedő káderét is, akik a liberalizmustól éppúgy féltették a „munkáshatalmat”, mint Csurka (meg néhány ún. „írófejedelem”) a nemzettest tisztaságát, vagy mint Orbán a nemzet (azaz a saját) szuverenitását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.