A szerk.

60 000

A szerk.

Társadalmi kampányt indított a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amellyel az egészségtudatosságra és az egészségügyi rendszer hiányosságaira hívnák fel a figyelmet. Az utóbbi könnyebben célba talál: aligha akad olyan család Magyarországon, amely ne tudna felidézni valamely rossz tapasztalatot az ellátásról.

A MOK állításai erősek – számításaik szerint évente 60 ezer ember hal meg a betegellátás nem megfelelő szervezettsége miatt, ami tébolyítóan magas szám –, de megrázó újdonságot nem tartalmaznak. A megrázó maga a valóság, amelyről elemzéseikben rendszeresen tudósítanak különböző hazai és külföldi szervezetek (például az OECD az évről évre kiadott egészségügyi országprofiljában) vagy a magyar és az uniós statisztikai hivatalok. E jelentések és a MOK jelenlegi kampánya szerint is az egészségügyre fordított költségvetési pénzek elégtelensége, a szűkös finanszírozás a legfőbb oka az ágazat romlásának: a magyar állam az uniós átlag felét költi az egészségügyre, csupán az átlag eléréséhez is évi 2500 milliárd forinttal többet kellene. Minden más baj – az infrastrukturális problémák, a szakdolgozók és az orvosok elvándorlása, az átlagosan 482 napra előjegyzett beavatkozások, és a többi – ennek a következménye.

Csakhogy önbecsapás lenne pusztán erre, a források szűkösségére fogni mindent. A szocializmusból itt maradt ellátórendszert a magyar politika képtelen volt 1990 után hatékonnyá alakítani. Három évtizede zajlik annak a szisztémának a toldozása-foldozása, amely fekete lyukként képes elnyelni bármennyi pénzt, a valódi változás minimális esélye nélkül. Ezerszer leírtuk, elmeséltük, hogy a politika és az egészségügyi hierarchia csúcsán lévők hogyan gáncsoltak el szinte minden kísérletet a rendszer átalakítására. Érdemes azt is hozzátenni, hogy a reformmal érdemben csak három kormány próbálkozott: az 1990-es Antall-, az 1994-es Horn-, végül a 2006-os Gyurcsány-kormány, és mindhárom kísérlet hamar zátonyra is futott. Az átalakítás alternatívája politikailag minden esetben valamilyen végtelenül ócska populista szlogen volt a „világszínvonalú” „ingyenes” magyar egészségügy megvédéséről, vagy valamilyen hasonlóan okos „leleplezés” (például arról, hogy a reform valódi célja a kórháztelkek megszerzése lenne).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.