A szerk.

60 000

A szerk.

Társadalmi kampányt indított a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amellyel az egészségtudatosságra és az egészségügyi rendszer hiányosságaira hívnák fel a figyelmet. Az utóbbi könnyebben célba talál: aligha akad olyan család Magyarországon, amely ne tudna felidézni valamely rossz tapasztalatot az ellátásról.

A MOK állításai erősek – számításaik szerint évente 60 ezer ember hal meg a betegellátás nem megfelelő szervezettsége miatt, ami tébolyítóan magas szám –, de megrázó újdonságot nem tartalmaznak. A megrázó maga a valóság, amelyről elemzéseikben rendszeresen tudósítanak különböző hazai és külföldi szervezetek (például az OECD az évről évre kiadott egészségügyi országprofiljában) vagy a magyar és az uniós statisztikai hivatalok. E jelentések és a MOK jelenlegi kampánya szerint is az egészségügyre fordított költségvetési pénzek elégtelensége, a szűkös finanszírozás a legfőbb oka az ágazat romlásának: a magyar állam az uniós átlag felét költi az egészségügyre, csupán az átlag eléréséhez is évi 2500 milliárd forinttal többet kellene. Minden más baj – az infrastrukturális problémák, a szakdolgozók és az orvosok elvándorlása, az átlagosan 482 napra előjegyzett beavatkozások, és a többi – ennek a következménye.

Csakhogy önbecsapás lenne pusztán erre, a források szűkösségére fogni mindent. A szocializmusból itt maradt ellátórendszert a magyar politika képtelen volt 1990 után hatékonnyá alakítani. Három évtizede zajlik annak a szisztémának a toldozása-foldozása, amely fekete lyukként képes elnyelni bármennyi pénzt, a valódi változás minimális esélye nélkül. Ezerszer leírtuk, elmeséltük, hogy a politika és az egészségügyi hierarchia csúcsán lévők hogyan gáncsoltak el szinte minden kísérletet a rendszer átalakítására. Érdemes azt is hozzátenni, hogy a reformmal érdemben csak három kormány próbálkozott: az 1990-es Antall-, az 1994-es Horn-, végül a 2006-os Gyurcsány-kormány, és mindhárom kísérlet hamar zátonyra is futott. Az átalakítás alternatívája politikailag minden esetben valamilyen végtelenül ócska populista szlogen volt a „világszínvonalú” „ingyenes” magyar egészségügy megvédéséről, vagy valamilyen hasonlóan okos „leleplezés” (például arról, hogy a reform valódi célja a kórháztelkek megszerzése lenne).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.