A szerk.

Guszev kapitány a Tiszát ugratja

A szerk.

Hétvégi pártkongresszusán a Tisza – nem kis felhajtás mellett – bemutatta egynémely újsütetű szakértőjét, úgymint Ruszin-Szendi Romuluszt, Kulcsár Krisztiánt és Bódis Krisztát.

Ám az igazi csinnadratta csak eztán következett, a volt vezérkari főnöktől sokan eldobták a hajukat. Persze, ha a legalább valamennyire komolyan is vehető entitásokat tekintjük, akkor már rövidebb a felszólalók listája, egészen rövid. S ezen olyan is szerepel, akit alanyi jogon veszünk komolyan, s olyan is, akit kénytelenek vagyunk komolyan venni, akármit gondolunk is felőle, hiszen a kormány tagja, történetesen hadügyminiszter vagy egyéb funkci. Épp ezért érdemes előbb Hadházy Ákos kifogásait áttekinteni.

Hadházy azt mondja Ruszin-Szendi Romuluszról, hogy oltári gáz a csávó, mert helyettes államtitkár volt az Orbán-kormányban, ráadásul annak a legsötétebb időszakában (innen is irigyeljük képviselő úr optimizmusát). S az ő vezérkari főnöksége idején zajlottak mindenféle obskúrus fegyvervásárlások, de még a legnagyobb politikai tisztogatást is levezényelte. Még kirúgása után is várta valamiféle szinekúra a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Igen, mindez így volt (bár nevezett egyetemen betöltött állásának jövője nem tűnik holmi díszmenetnek). Abból is látszik, hogy mindez valóban így volt, hogy Magyar Péter először azt mondta, még cáfolni sem érdemes ezen állítások egy részét, aztán mégis kiadott egy közel másfél órás beszélgetést pártjának új szakértőjével, amit az óvatlan szemlélő túlságosan is könnyen tekinthet magyarázkodásnak.

Eztán jönne az, hogy mit mondott Szalay-Bobrovniczky hadügyminiszter, s kivált mit mondott Németh Szilárd valahai hadügyi államtitkár. („Ne hívjon többet, Tivadar, én ejtettem Önt, ha még egyszer zaklatni merészel, szólok az uramnak, és rendőrt hívok” – vagy valami ilyesmit. S nyugi, a miniszter sem sokkal többet ennél, csak közel sem ennyire viccesen.) A kormánysajtó éles hördülése sem újdonság, be van készítve náluk az ilyen esetekben kötelező hang (a filmművészetben ezt Wilhelm screamnek hívják). Így tehát nincs is velük sok dolgunk – annál inkább Hadházy igazságával.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.