A szerk.

Vesszen Triatlon!

A szerk.

A magyar irodalom egyik örök Nobel-várományosa, Krasznahorkai László a minap interjút adott a Skandinávia-szerte méltán népszerű Svenska Dagbladet című svéd napilapnak.

A beszélgetés apropójául a stockholmi művészeti központ, a Kulturhuset Stadsteatern által az írónak adományozott irodalmi díj szolgált, s jobbára arról szólt, hogy minden reménytelen. Főként Magyarországon reménytelen minden, de máshol is elég szar a szar, talán csak Triesztben jobb valamivel, mert ott a multikulturalizmus még tartja állásait (és ott tartózkodik Krasznahorkai is).

Magyarországon azért reménytelen a helyzet különösen, mert mindenki nagyon hülye, és sok köztünk a szemétláda is. Hogy mennyire nagyon hülye mindenki, hogy milyen „rétegei” vannak az „ostobaságnak”, azt az irodalmár azzal igyekezett bizonyítani, hogy valami szélsőjobboldali tüntetésen (feltesszük, a tévéközvetítésén, vagy valamely róla szóló sajtóbeszámolóban) látott egy táblát, melyen az állt, hogy „Vissza Trianon”. (Ha nem tévén vagy a lapokban látta, hanem ott volt, elnézést kérünk.) E „Vissza Trianon” láttán Krasznahorkai azt a következtetést vonja le, hogy „ennyire műveletlenek ma az emberek”, hiszen „Trianon egy párizsi kastély volt, ahol a békeszerződést aláírták, semmi más”. Magyarul a táblacipelő (s személyében az „emberek”, ti. a magyar emberek, lásd még: a magyar emberek) annyira nagyon hülye (hülyék), hogy azt hiszi (hiszik), hogy Trianon maga az Édes Erdély, vagy a Felvidék, vagy egyenesen Oberwart, Untermausdorf és a galádul elcsatolt további burgenlandi erősségek. De nem így van ám, mert Trianon egy párizsi kastély volt. Ezért tehát „ma Magyarországon már nincs remény, és ez nemcsak az Orbán-rezsim miatt van, hanem az ilyen emberek miatt is. A probléma nemcsak politikai, hanem társadalmi is. Ez egy elveszett generáció.”

Erre mondja azt a művelt franszia (már amikor a Via Armando Diazról befordul a San Giorgióra, s a Molo della Pescheria felől a hajába kap a szél), hogy no shit, Sherlock! Magyarul: ne bassz, egy kastély, tényleg? Ki hitte volna? Ezért hülye itt mindenki, csak az író trolibusz (melyre itt mi mind várományosak vagyunk időnként, ha nincs épp felsővezeték-szakadás).

Most lépjünk túl azon, hogy rendes ember így nem beszél, nem hülyézi le embertársait en général, s azon is, hogy mit ért itt elveszett generáció alatt a szerző, az ismeretlen korú, ám kastélyvonalon járatlan táblacipelőét, vagy esetleg a nagymamucikájáét, esetleg a kisonokájáét, vagy mindegyiket. Nézzük inkább további közlendőit, kvázi az indoklási szakasz folytatását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.