A szerk.

Vesszen Triatlon!

A szerk.

A magyar irodalom egyik örök Nobel-várományosa, Krasznahorkai László a minap interjút adott a Skandinávia-szerte méltán népszerű Svenska Dagbladet című svéd napilapnak.

A beszélgetés apropójául a stockholmi művészeti központ, a Kulturhuset Stadsteatern által az írónak adományozott irodalmi díj szolgált, s jobbára arról szólt, hogy minden reménytelen. Főként Magyarországon reménytelen minden, de máshol is elég szar a szar, talán csak Triesztben jobb valamivel, mert ott a multikulturalizmus még tartja állásait (és ott tartózkodik Krasznahorkai is).

Magyarországon azért reménytelen a helyzet különösen, mert mindenki nagyon hülye, és sok köztünk a szemétláda is. Hogy mennyire nagyon hülye mindenki, hogy milyen „rétegei” vannak az „ostobaságnak”, azt az irodalmár azzal igyekezett bizonyítani, hogy valami szélsőjobboldali tüntetésen (feltesszük, a tévéközvetítésén, vagy valamely róla szóló sajtóbeszámolóban) látott egy táblát, melyen az állt, hogy „Vissza Trianon”. (Ha nem tévén vagy a lapokban látta, hanem ott volt, elnézést kérünk.) E „Vissza Trianon” láttán Krasznahorkai azt a következtetést vonja le, hogy „ennyire műveletlenek ma az emberek”, hiszen „Trianon egy párizsi kastély volt, ahol a békeszerződést aláírták, semmi más”. Magyarul a táblacipelő (s személyében az „emberek”, ti. a magyar emberek, lásd még: a magyar emberek) annyira nagyon hülye (hülyék), hogy azt hiszi (hiszik), hogy Trianon maga az Édes Erdély, vagy a Felvidék, vagy egyenesen Oberwart, Untermausdorf és a galádul elcsatolt további burgenlandi erősségek. De nem így van ám, mert Trianon egy párizsi kastély volt. Ezért tehát „ma Magyarországon már nincs remény, és ez nemcsak az Orbán-rezsim miatt van, hanem az ilyen emberek miatt is. A probléma nemcsak politikai, hanem társadalmi is. Ez egy elveszett generáció.”

Erre mondja azt a művelt franszia (már amikor a Via Armando Diazról befordul a San Giorgióra, s a Molo della Pescheria felől a hajába kap a szél), hogy no shit, Sherlock! Magyarul: ne bassz, egy kastély, tényleg? Ki hitte volna? Ezért hülye itt mindenki, csak az író trolibusz (melyre itt mi mind várományosak vagyunk időnként, ha nincs épp felsővezeték-szakadás).

Most lépjünk túl azon, hogy rendes ember így nem beszél, nem hülyézi le embertársait en général, s azon is, hogy mit ért itt elveszett generáció alatt a szerző, az ismeretlen korú, ám kastélyvonalon járatlan táblacipelőét, vagy esetleg a nagymamucikájáét, esetleg a kisonokájáét, vagy mindegyiket. Nézzük inkább további közlendőit, kvázi az indoklási szakasz folytatását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."