A szerk.

Vesszen Triatlon!

A szerk.

A magyar irodalom egyik örök Nobel-várományosa, Krasznahorkai László a minap interjút adott a Skandinávia-szerte méltán népszerű Svenska Dagbladet című svéd napilapnak.

A beszélgetés apropójául a stockholmi művészeti központ, a Kulturhuset Stadsteatern által az írónak adományozott irodalmi díj szolgált, s jobbára arról szólt, hogy minden reménytelen. Főként Magyarországon reménytelen minden, de máshol is elég szar a szar, talán csak Triesztben jobb valamivel, mert ott a multikulturalizmus még tartja állásait (és ott tartózkodik Krasznahorkai is).

Magyarországon azért reménytelen a helyzet különösen, mert mindenki nagyon hülye, és sok köztünk a szemétláda is. Hogy mennyire nagyon hülye mindenki, hogy milyen „rétegei” vannak az „ostobaságnak”, azt az irodalmár azzal igyekezett bizonyítani, hogy valami szélsőjobboldali tüntetésen (feltesszük, a tévéközvetítésén, vagy valamely róla szóló sajtóbeszámolóban) látott egy táblát, melyen az állt, hogy „Vissza Trianon”. (Ha nem tévén vagy a lapokban látta, hanem ott volt, elnézést kérünk.) E „Vissza Trianon” láttán Krasznahorkai azt a következtetést vonja le, hogy „ennyire műveletlenek ma az emberek”, hiszen „Trianon egy párizsi kastély volt, ahol a békeszerződést aláírták, semmi más”. Magyarul a táblacipelő (s személyében az „emberek”, ti. a magyar emberek, lásd még: a magyar emberek) annyira nagyon hülye (hülyék), hogy azt hiszi (hiszik), hogy Trianon maga az Édes Erdély, vagy a Felvidék, vagy egyenesen Oberwart, Untermausdorf és a galádul elcsatolt további burgenlandi erősségek. De nem így van ám, mert Trianon egy párizsi kastély volt. Ezért tehát „ma Magyarországon már nincs remény, és ez nemcsak az Orbán-rezsim miatt van, hanem az ilyen emberek miatt is. A probléma nemcsak politikai, hanem társadalmi is. Ez egy elveszett generáció.”

Erre mondja azt a művelt franszia (már amikor a Via Armando Diazról befordul a San Giorgióra, s a Molo della Pescheria felől a hajába kap a szél), hogy no shit, Sherlock! Magyarul: ne bassz, egy kastély, tényleg? Ki hitte volna? Ezért hülye itt mindenki, csak az író trolibusz (melyre itt mi mind várományosak vagyunk időnként, ha nincs épp felsővezeték-szakadás).

Most lépjünk túl azon, hogy rendes ember így nem beszél, nem hülyézi le embertársait en général, s azon is, hogy mit ért itt elveszett generáció alatt a szerző, az ismeretlen korú, ám kastélyvonalon járatlan táblacipelőét, vagy esetleg a nagymamucikájáét, esetleg a kisonokájáét, vagy mindegyiket. Nézzük inkább további közlendőit, kvázi az indoklási szakasz folytatását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.