Kutyaszorítóban

A szerk.

Magyarország kormánya hétfőn délután mintegy a nevére íratta fő kultúrkomisszárjának öklendezését, amikor – az egyik miniszterelnök-helyettes kezével – kormányzati pecsétet ütött Demeter Szilárd éppen aktuális nekináculására.

Nem is az elsőre, hisz most a gázkamrázós volt soron, korábban meg már volt mengelézős meg másféle is. A legjobb az egészben az volt, ahogy megmagyarázták. Orbán elbujdosott e nemes feladat elől, és a szemüvegesekre (Varga, Gulyás, ilyenek), régies kifejezéssel: az emberarcú fideszesekre bízta a dolgot, Varga Mihály ki is tett magáért, valami olyasmit mondott, hogy visszavonta posztját, ezért nem kell visszavonni a posztjáról (csak ő nem tudta ilyen szépen megfogalmazni). Következetes lépés volt, annyi szent!

Hiszen Demeter Szilárd most sem csinált mást, mint egész eddigi kultúrpolitikusi pályafutása során: felbüfögte – a maga szerény eszközeivel, végtére is művészember – azt, amit Orbán Viktortól hallott, s mivel a főnök az utóbbi napokban igazított egyet a dumáján, ha nem is nagyot, feltehetően ukáz volt, hogy tessék kontrázni hozzá. Vagy még az sem. Demeter pedig – státusának oly szerfelett bizonytalan volta okán: afféle kisebbrendűségi megalapozottságú kivagyiságból – cifrázott rajta egyet. Amit egyik oldalról nézve nem kellett volna, mert most hörögnek a zsidó szervezetek, még a baráti is odamorgott valamit, pampog az ellenségesnek ugyancsak nem mondható, de sajnálatosan épp csomagoló amerikai követség, satöbbi. Másfelől viszont nagyon is kellett, hisz megint van miről beszélni a bűnös járványkezelés, az európai megszégyenülés, az ereszcsatorna és a hétköznapi lopkodás helyett – nem mintha ez lett volna a célja Demeternek, vagy akár a tartóinak. Így anélkül, hogy azt állítanánk, hogy nem számít az, amit ez a félcédulás mond, hiszen egy kormánymegbízott nyakatekert zsidózása és perverz holokausztrelativizálása még az ennyire elrongyolódott közállapotok között is sok rosszat ígér a közvetlen közeli jövőre nézvést, nyugodtan kijelenthetjük: nem Demeter tódítása itt a legrosszabb, hanem Orbáné.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.