Tényként közli, hogy egy EU- és NATO-tagország vezetője „Oroszország zsarolható ügynökeként tevékenykedik”. Ennek világpolitikai szenzációnak kéne lennie. De akkor miért nem ez a hír uralja hetek óta a címoldalakat? Miért nem látjuk a Kossuth téren a CNN és a BBC stábjait? Miért nem vonultak utcára tízezrek Orbán Viktor azonnali lemondását és új választások kiírását követelve?
A válasz evidens: mert a bombasztikus kijelentést Gyurcsány Ferenc tette, őt pedig senki nem veszi komolyan.
Gyurcsány most is mindent elkövetett, hogy ez így legyen. Úgy állt ki a nyilvánosság elé, hogy saját bevallása szerint sem volt a kezében bizonyíték. Mégis bátran beleírta a Facebookjába, hogy „Oroszország megfelelő szervei információkkal rendelkeznek a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról, amelyek rávilágítanak a párt és elnöke törvénytelen és tisztességtelen finanszírozására”. Ultimátumot adott Orbánnak: perelje be, hogy a bíróság segítségével beszerezhesse a terhelő iratokat. Orbán ezen csak röhögött. De maga Gyurcsány miért nem tett feljelentést? Ez hivatalos személyként egyenesen kötelessége lenne, ha bűncselekményről szerzett tudomást, és ugyanúgy használhatná a bíróságot az általa látott bizonyítékok előkerítésére. Már ha azok egyáltalán hitelesek. Április 27-i közleményében, alig néhány sorral a fent idézett, tényközlésnek látszó mondatok után ugyanis már feltételes módba megy át: „Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy amennyiben az általam látott dokumentumok hitelesek, a miniszterelnök súlyosan megsértette a magyar törvényeket és elárulta a hazáját.” Aha. „Amennyiben hitelesek.”
A DK prominenseinek magyarázkodása is azt az érzetet kelti, hogy Gyurcsánynak valójában fogalma sincs, hogy az a bizonyos „közvetítő” milyen iratokat mutatott neki és milyen céllal. Gréczy Zsolt szóvivő a blogjában még azt a lehetőséget is felvetette, hogy esetleg „ez az egész egy orosz titkosszolgálati sztori”, amibe Gyurcsányt „belehúzzák”, és ez „őt magát sodorhatja nemcsak politikai, hanem életveszélybe is”. Gréczy másik gondolatát Vágó István elnökségi tag is előadta az ATV-ben: e szerint Gyurcsánynak azért kellett a leleplezés nehéz fájába vágnia fejszéjét, mert ha hallgat, és valahogy kiderül, hogy tudott róla, de nem szólt, az ártott volna a hírnevének. Lapzártánk napján éppen arról szólnak a cikkek, hogy az MSZP-s Molnár Zsolt meghívta Gyurcsányt és Orbánt a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésére. Mire Gyurcsány közölte, hogy csak akkor megy el, ha Orbán is jön – vagyis praktikusan megtagadta a részvételt. De mindenkit megnyugtatott, hogy négyszemközt mindenképpen elmeséli Molnárnak, amit tudni vél.
Alig egy év múlva választás lesz Magyarországon, és az elmúlt év amerikai és európai tapasztalatai alapján nem az a kérdés, az oroszok képesek-e beavatkozni, hanem az, hogy milyen formában óhajtják ezt megtenni. Az orosz befolyásszerzés addig is a magyar és a világpolitika meghatározó tényezője marad. Erről a bonyolult kérdésről a független sajtó, köztük ez a lap is, igyekszik a legjobb tudása szerint, alaposan és megfontoltan tájékoztatni olvasóit. Gyurcsány Ferenc megalapozatlan állításaival viszont azt az érzetet erősíti, hogy ez az egész orosz para nem több bizonyíthatatlan összeesküvés-elméletnél. Összepiszkítja azt a fontos és nem mindig veszélytelen munkát, amit az orosz befolyást feltárni igyekvő politikusok és újságírók végeznek.
