Tette mindezt azért, mert nevezett lap a magyarországi járványkezelésről közölt cikket, amelyben egyebek mellett a WHO helyi képviselőjének, Ledia Lazerinek diplomáciai táviratára hivatkozva fogalmaztak meg kritikai észrevételeket az illetékes hatóságok működésével kapcsolatban. Mindez annyira felpaprikázta a tiszti főorvost, hogy gyakorlatilag hazugsággal vádolta a lapot, persze nem kimondva, hanem mintegy mandinerből, amikor úgy fogalmazott, hogy „nagyon nehéz azt elhinnem, hogy bármi olyan nyilatkozatot tett volna (ti. Lazeri), ami nem fedi a valóságot, ami nem a magyarországi viszonyoknak megfelelő állapotot tükröz”. Vagyis a NYT hazudik, mondhatnánk, de nem mondjuk, mert Müller sem mondja, „mondhatnám, de nem mondom, hogy a New York Timesnak nagyon sok dolga lehet most otthon. Én azt gondolom, hogy New Yorkban van most éppen elég probléma ahhoz, hogy azzal tudjanak foglalkozni”. Elég nehéz feladat értelmet keresni e szavak magyarra emlékeztető egymásutániságában, de szerencsére a valamilyen félreértés miatt Magyar Nemzet név alatt megjelenő kormányzati kisokosnak sikerült. Azt írják: „bár ki nem mondta, aki ért magyarul, tudja, hogy nagyon visszafogott és méltóságteljes válaszával csendben »leféknyúzozta« a nagy múltú amerikai lapot.” Márpedig ha ők is így látják, teljes a nemzeti konszenzus a tárgyban, lehazugozta őket, és kész.
Nem is lenne ezzel olyan nagy baj, a NYT is simán írhat hülyeségeket, tévedhet, s a többi, bár ha feszt hazudoznának, aligha értek volna meg olyan nagy múltat, melyet még a Magyar Nemzet is elismer.
Sokkal inkább az a baj Müller szpícsével, hogy semmi mást nem akar, mint hozni a kötelezőt: bemondani az elvártat, és megúszni a dolog tartalmi részét. Az a baj ezzel a szöveggel, hogy túl sok van belőle. Ha felütjük a kormánypárti sajtót, mindennapra jut több is: ez hazudott Magyarországról, az hazudott Magyarországról, ez bukott le, az bukott le. De ez még hagyján, a kormányzati sajtó helyzeténél fogva kénytelen kompenzálni és túlteljesíteni – de így van ezzel maga a kormány is. Már ha elfogadjuk a kormány szavának a szóvivője szavait. Kovács Zoltán ugyanis mást sem csinál: amikor nem a hazai ellenzéki sajtót osztja ki, akkor olvasói levelek tömegében lobbantja a számos nagy tekintélyű nemzetközi sajtóorgánum szemére, hogy hát megint hazudtatok Magyarországról, csibészek! Írt ő már a The Washington Postnak a CEU ügyében (dehogy lehetetlenítjük el a működését), a The Economistnak (ne tessék már bántani Orbán Viktort), vagy épp a Politicónak (minden oké az ’56-os megemlékezésekkel, ne üssék bele az orrukat), s nyilván sorolhatnánk még munkáslevelezői produktumait a lap aljáig, de darabonként nem annyira érdekes a dolog, csak egészében. Az tudniillik, hogy Magyarországon kormányzati politika az, hogy a nyugati sajtó hazudik.
Ezt pedig már átéltük egyszer, huzamosabb időn keresztül. Ugyanezt nyomatta ugyanis, ugyanilyen tele szájjal a Rákosi- és az érett Kádár-rendszer is. A nyugati sajtó hazudik. Aztán kiderült, hogy nem hazudott. Most kábé ugyanitt tartunk. Nyáron elindul újra a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adása, az adót az Egyesült Államok továbbra is ugyanazért működteti, amiért anno: ott sugároz, ahol nem biztosított a teljes körű sajtószabadság. A fentiek fényében bátran fogadnánk rá egy kisebb összeggel, hogy zavarni fogják az adást. Kovács Zoltán kiáll Lakihegyre berregni.
