A szerk.

Legfeljebb majd zavarják

A szerk.

„A magyar járványügyi viszonyokat, azoknak a kezelését pedig bízzák a magyar hatóságokra” – üzente az „Operatív Törzs” hétfői sajtótájékoztatójáról a The New York Timesnak a magyar járványharcok 2. számú arca, Müller Cecília tiszti főorvos.

Tette mindezt azért, mert nevezett lap a magyarországi járványkezelésről közölt cikket, amelyben egyebek mellett a WHO helyi képviselőjének, Ledia Lazerinek diplomáciai táviratára hivatkozva fogalmaztak meg kritikai észrevételeket az illetékes hatóságok működésével kapcsolatban. Mindez annyira felpaprikázta a tiszti főorvost, hogy gyakorlatilag hazugsággal vádolta a lapot, persze nem kimondva, hanem mintegy mandinerből, amikor úgy fogalmazott, hogy „nagyon nehéz azt elhinnem, hogy bármi olyan nyilatkozatot tett volna (ti. Lazeri), ami nem fedi a valóságot, ami nem a magyarországi viszonyoknak megfelelő állapotot tükröz”. Vagyis a NYT hazudik, mondhatnánk, de nem mondjuk, mert Müller sem mondja, „mondhatnám, de nem mondom, hogy a New York Timesnak nagyon sok dolga lehet most otthon. Én azt gondolom, hogy New Yorkban van most éppen elég probléma ahhoz, hogy azzal tudjanak foglalkozni”. Elég nehéz feladat értelmet keresni e szavak magyarra emlékeztető egymásutániságában, de szerencsére a valamilyen félreértés miatt Magyar Nemzet név alatt megjelenő kormányzati kisokosnak sikerült. Azt írják: „bár ki nem mondta, aki ért magyarul, tudja, hogy nagyon visszafogott és méltóságteljes válaszával csendben »leféknyúzozta« a nagy múltú amerikai lapot.” Márpedig ha ők is így látják, teljes a nemzeti konszenzus a tárgyban, lehazugozta őket, és kész.

Nem is lenne ezzel olyan nagy baj, a NYT is simán írhat hülyeségeket, tévedhet, s a többi, bár ha feszt hazudoznának, aligha értek volna meg olyan nagy múltat, melyet még a Magyar Nemzet is elismer.

Sokkal inkább az a baj Müller szpícsével, hogy semmi mást nem akar, mint hozni a kötelezőt: bemondani az elvártat, és megúszni a dolog tartalmi részét. Az a baj ezzel a szöveggel, hogy túl sok van belőle. Ha felütjük a kormánypárti sajtót, mindennapra jut több is: ez hazudott Magyarországról, az hazudott Magyarországról, ez bukott le, az bukott le. De ez még hagyján, a kormányzati sajtó helyzeténél fogva kénytelen kompenzálni és túlteljesíteni – de így van ezzel maga a kormány is. Már ha elfogadjuk a kormány szavának a szóvivője szavait. Kovács Zoltán ugyanis mást sem csinál: amikor nem a hazai ellenzéki sajtót osztja ki, akkor olvasói levelek tömegében lobbantja a számos nagy tekintélyű nemzetközi sajtóorgánum szemére, hogy hát megint hazudtatok Magyarországról, csibészek! Írt ő már a The Washington Postnak a CEU ügyében (dehogy lehetetlenítjük el a működését), a The Economistnak (ne tessék már bántani Orbán Viktort), vagy épp a Politicónak (minden oké az ’56-os megemlékezésekkel, ne üssék bele az orrukat), s nyilván sorolhatnánk még munkáslevelezői produktumait a lap aljáig, de darabonként nem annyira érdekes a dolog, csak egészében. Az tudniillik, hogy Magyarországon kormányzati politika az, hogy a nyugati sajtó hazudik.

Ezt pedig már átéltük egyszer, huzamosabb időn keresztül. Ugyanezt nyomatta ugyanis, ugyanilyen tele szájjal a Rákosi- és az érett Kádár-rendszer is. A nyugati sajtó hazudik. Aztán kiderült, hogy nem hazudott. Most kábé ugyanitt tartunk. Nyáron elindul újra a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adása, az adót az Egyesült Államok továbbra is ugyanazért működteti, amiért anno: ott sugároz, ahol nem biztosított a teljes körű sajtószabadság. A fentiek fényében bátran fogadnánk rá egy kisebb összeggel, hogy zavarni fogják az adást. Kovács Zoltán kiáll Lakihegyre berregni.

 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."