Levesek porból

A szerk.

Az lett volna csak a mókás, ha a kormányfőre most rádől a szocpárt és agyoncsapja. Mondjuk úgy, hogy a Zuschlag-ügy miatti elemi, párton belüli felháborodás a leváltásához vezet. Esetleg úgy, hogy a kormányfő ezen eset miatt prognosztizálható népszerűségvesztése sarkallja pragmatikus cselekvésre a frakciót.

Az lett volna csak a mókás, ha a kormányfőre most rádől a szocpárt és agyoncsapja. Mondjuk úgy, hogy a Zuschlag-ügy miatti elemi, párton belüli felháborodás a leváltásához vezet. Esetleg úgy, hogy a kormányfő ezen eset miatt prognosztizálható népszerűségvesztése sarkallja pragmatikus cselekvésre a frakciót. Különösen az első variációt nehéz elképzelni: szocpárti deputáció keresi fel Gyurcsányt a dolgozószobájában, Ferenc, mit tettél, fúrják tekintetüket a kormányfői orcába (aki persze nem néz a szemükbe, az asztalán matat a papírok közt zavartan), a gyermekek üdvére szánt adóforintokat Zuschlagnak utalványoztad, az árvák sápadt arcára mosolypírt csalni hivatott összeget huligánokkal bokáztad el, tábortüzes, balzsamos, együtténeklős esték helyett béemvés hejehujázásra szórtad a milliót! A Hatvanat! Holott legnagyobb kincsünk a gyermek, tudtad-e te ezt, Ferenc, vagy még ezt se? Távozzál, a megtisztulás és a makulátlan közélet jegyében, nem vagy közénk való, pártunktól idegen az efféle ügyintézés! Jellemző reá viszont a gyermekek és az ifjúság rajongó szeretete!

Ilyen tehát nem lesz, sőt, a Zuschlag-ügy - némiképp paradox módon - a párton belül megint csak a kormányfőt erősítette kissé. Ám ettől a probléma, miszerint az ügyészségen tanúként kihallgatott miniszterelnök a politikai marketingtankönyvek szerint kifejezetten ellenjavallt, nem fog elmúlni. A kormányfő hétfőn bejelentett javaslatai e kontextusban értelmezendők elsősorban: inkább ezekről legyen szó, mint Zuschlagról egyfelől, másfelől meg a dolgok szerencsés alakulása esetén a kudarcot meg lehet próbálni rákenni az ellenzékre. Nélkülük ugyanis aligha lehet bármi is a dologból, hisz e javaslatok életbeléptetéséhez jobbára kétharmados törvényeket kéne módosítani. És ha erre hajlandóak lennének, az a furcsaság történne meg, hogy a Fidesz segíti ki Gyurcsányt, mit segíti ki, aranyozza feje fölé a közéleti tisztogató glóriáját.

Ez tehát nem túl sok, de többet a kormányfő önhelyzetében aligha tehetett - mondhatnánk, és slussz. A javaslatok érdemi áttekintéséhez már szükség lenne némi naivitásra. Annyit mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb közülük nem épp mai gyerek, sőt, néhány már dús szakállat is eresztett, a pártfinanszírozás átalakításáról és átláthatóságáról szóló törvénytervezet egyeztetése például - legutóbb - két-három hónapja halt el; és az önkormányzati és parlamenti képviselői összeférhetetlenség úgyszintén játszott már. Félig-meddig újszerű elem az álcivil szervezetek kiszűrése a politikából, egészen új a civil szervezetek állami támogatásának megszüntetése, és érdekes, bár kissé kolerikusnak tűnő felvetés az APEH ráküldése a köztisztviselőkre.

A magunk részéről mindazonáltal gyermeki szívünk minden lelkesedésével támogatjuk a miniszterelnök magányos küzdelmét, soha többé ne fordulhasson elő, hogy a köz által reánk, az ifjúságra, a nemzet reménységére szánt adóforintokat latrok elsíbolják. És keressenek annyit a képviselők, mint egy multi alosztályvezetője, már holnaptól. A pártoknak pedig, ugyancsak holnaptól, adjunk milliárdokat - legálisan. Ámde. Kamaszkorú köztársaságunk lapunk beltestében vázlatosan és hézagosan ismertetett korrupciós recordja (meg amit még hozzáképzel a választói fantázia) azt sejteti, hogy az érintettek meg a tárgyban elkövetett, ám eleddig fel nem derített effektív bűncselekmények nagy száma miatt a pártfinanszírozás eddigi gyakorlatának megváltoztatásához nem elegendők az időben előrefelé hatályos jó törvények. Ahhoz ugyanis, hogy ilyenekkel egyáltalán kísérletezni lehessen, először is egy kivételes pillanatra lenne szükség, amikor a magyar politika minden fontos és erős szereplője képes két lépést hátralépni, és azt mondani: ez így nem mehet tovább. Nem mehet, mert nem; mert ez eleszi a köztársaságot, először a fejekben, aztán tényleg is; és azért sem, mert ha a mai botrányból talán én jövök ki jobban, a holnaputánira úgyis ráfaragok.

És kéne hozzá, hogy el ne felejtsük, egy amnesztia is.

El tudjuk-e képzelni, hogy ez a pillanat épp most érkezett volna el?

Minek következtében ez a hét pont is megy a többi, elkezdett, beharangozott, de be nem fejezett, félig főtt projekteket tartalmazó nagy lábosba. Csinálnám, kavarnám, de nem megy. Nem hagyják.

Ez persze leginkább a miniszterelnök problémája.

A mienk meg az, hogy ki vagyunk ezzel piszkosul segítve.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.