Levesek porból

A szerk.

Az lett volna csak a mókás, ha a kormányfőre most rádől a szocpárt és agyoncsapja. Mondjuk úgy, hogy a Zuschlag-ügy miatti elemi, párton belüli felháborodás a leváltásához vezet. Esetleg úgy, hogy a kormányfő ezen eset miatt prognosztizálható népszerűségvesztése sarkallja pragmatikus cselekvésre a frakciót.

Az lett volna csak a mókás, ha a kormányfőre most rádől a szocpárt és agyoncsapja. Mondjuk úgy, hogy a Zuschlag-ügy miatti elemi, párton belüli felháborodás a leváltásához vezet. Esetleg úgy, hogy a kormányfő ezen eset miatt prognosztizálható népszerűségvesztése sarkallja pragmatikus cselekvésre a frakciót. Különösen az első variációt nehéz elképzelni: szocpárti deputáció keresi fel Gyurcsányt a dolgozószobájában, Ferenc, mit tettél, fúrják tekintetüket a kormányfői orcába (aki persze nem néz a szemükbe, az asztalán matat a papírok közt zavartan), a gyermekek üdvére szánt adóforintokat Zuschlagnak utalványoztad, az árvák sápadt arcára mosolypírt csalni hivatott összeget huligánokkal bokáztad el, tábortüzes, balzsamos, együtténeklős esték helyett béemvés hejehujázásra szórtad a milliót! A Hatvanat! Holott legnagyobb kincsünk a gyermek, tudtad-e te ezt, Ferenc, vagy még ezt se? Távozzál, a megtisztulás és a makulátlan közélet jegyében, nem vagy közénk való, pártunktól idegen az efféle ügyintézés! Jellemző reá viszont a gyermekek és az ifjúság rajongó szeretete!

Ilyen tehát nem lesz, sőt, a Zuschlag-ügy - némiképp paradox módon - a párton belül megint csak a kormányfőt erősítette kissé. Ám ettől a probléma, miszerint az ügyészségen tanúként kihallgatott miniszterelnök a politikai marketingtankönyvek szerint kifejezetten ellenjavallt, nem fog elmúlni. A kormányfő hétfőn bejelentett javaslatai e kontextusban értelmezendők elsősorban: inkább ezekről legyen szó, mint Zuschlagról egyfelől, másfelől meg a dolgok szerencsés alakulása esetén a kudarcot meg lehet próbálni rákenni az ellenzékre. Nélkülük ugyanis aligha lehet bármi is a dologból, hisz e javaslatok életbeléptetéséhez jobbára kétharmados törvényeket kéne módosítani. És ha erre hajlandóak lennének, az a furcsaság történne meg, hogy a Fidesz segíti ki Gyurcsányt, mit segíti ki, aranyozza feje fölé a közéleti tisztogató glóriáját.

Ez tehát nem túl sok, de többet a kormányfő önhelyzetében aligha tehetett - mondhatnánk, és slussz. A javaslatok érdemi áttekintéséhez már szükség lenne némi naivitásra. Annyit mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb közülük nem épp mai gyerek, sőt, néhány már dús szakállat is eresztett, a pártfinanszírozás átalakításáról és átláthatóságáról szóló törvénytervezet egyeztetése például - legutóbb - két-három hónapja halt el; és az önkormányzati és parlamenti képviselői összeférhetetlenség úgyszintén játszott már. Félig-meddig újszerű elem az álcivil szervezetek kiszűrése a politikából, egészen új a civil szervezetek állami támogatásának megszüntetése, és érdekes, bár kissé kolerikusnak tűnő felvetés az APEH ráküldése a köztisztviselőkre.

A magunk részéről mindazonáltal gyermeki szívünk minden lelkesedésével támogatjuk a miniszterelnök magányos küzdelmét, soha többé ne fordulhasson elő, hogy a köz által reánk, az ifjúságra, a nemzet reménységére szánt adóforintokat latrok elsíbolják. És keressenek annyit a képviselők, mint egy multi alosztályvezetője, már holnaptól. A pártoknak pedig, ugyancsak holnaptól, adjunk milliárdokat - legálisan. Ámde. Kamaszkorú köztársaságunk lapunk beltestében vázlatosan és hézagosan ismertetett korrupciós recordja (meg amit még hozzáképzel a választói fantázia) azt sejteti, hogy az érintettek meg a tárgyban elkövetett, ám eleddig fel nem derített effektív bűncselekmények nagy száma miatt a pártfinanszírozás eddigi gyakorlatának megváltoztatásához nem elegendők az időben előrefelé hatályos jó törvények. Ahhoz ugyanis, hogy ilyenekkel egyáltalán kísérletezni lehessen, először is egy kivételes pillanatra lenne szükség, amikor a magyar politika minden fontos és erős szereplője képes két lépést hátralépni, és azt mondani: ez így nem mehet tovább. Nem mehet, mert nem; mert ez eleszi a köztársaságot, először a fejekben, aztán tényleg is; és azért sem, mert ha a mai botrányból talán én jövök ki jobban, a holnaputánira úgyis ráfaragok.

És kéne hozzá, hogy el ne felejtsük, egy amnesztia is.

El tudjuk-e képzelni, hogy ez a pillanat épp most érkezett volna el?

Minek következtében ez a hét pont is megy a többi, elkezdett, beharangozott, de be nem fejezett, félig főtt projekteket tartalmazó nagy lábosba. Csinálnám, kavarnám, de nem megy. Nem hagyják.

Ez persze leginkább a miniszterelnök problémája.

A mienk meg az, hogy ki vagyunk ezzel piszkosul segítve.

Neked ajánljuk