Lúzerek

A szerk.

A húsz évvel ezelőtti találkozóra emlékező ülést szerveztek Lakitelken a múlt szombaton. S bár az egykori főszereplők mellett az újabb idők sztárjai is fölléptek - a legnagyobb sikert természetesen Orbán Viktor aratta -, az összejövetel mégis egyfajta időutazásra emlékeztetett.

A húsz évvel ezelőtti találkozóra emlékező ülést szerveztek Lakitelken a múlt szombaton. S bár az egykori főszereplők mellett az újabb idők sztárjai is fölléptek - a legnagyobb sikert természetesen Orbán Viktor aratta -, az összejövetel mégis egyfajta időutazásra emlékeztetett.

A megfelelően kiretusált megemlékezésen előkerült valamennyi, az 1990-1994 közötti kormányzati retorikát hol jobban, hol kevésbé meghatározó elem; mindaz, ami hajdanán oly sok derűs percet szerzett újságolvasónak és -írónak egyaránt. Volt megint - és még mindig - végveszély-előérzet, magyarságdráma, nemzethalál-vízió és a többi. Ám a minőségromlást - még az akkori időkhöz képest is - lehetetlen nem észrevenni. Míg másfél évtizede a Németh László-i szókészlet határozta meg az ilyesfajta szónoklatok stíljét, mára e tematikát végérvényesen a Csurka István-i terminológia uralta el. Az egykor - legalább szavakban, ideákban - demokratikus és európai orientációból napjainkra csak a gonosz összeesküvés-elméletek maradtak, a zabolázatlan gyűlölet, a rendőri nyelvezet ("bűnszövetkezet", "eltakarítani", "velejéig züllött", "maffia" és a többi), mely nemcsak párbeszéd- és kommunikációképtelen, de teljességgel alkalmatlan arra, hogy a körülöttünk lévő világból bármit is érdemben megragadjon. Egy évtizedekig létező közéleti-irodalmi hagyományról és magatartásról - a "népben-nemzetben gondolkodásról" - minden eddiginél tragikomikusabban derült ki annak tökéletes értelmetlensége és anakronizmusa. Az a Magyarország, amit ezek az emberek képzelnek, nincs, nem létezik, hála a sorsnak.

És így is néztek ki: csupa megfáradt, megtört arc. Az "író-politikusok". A rendszerváltás vesztesei, akik egy pillanatra elhitték, hogy a jövő 1990-ben nekik nyílik meg. Most már a saját múltjukra sem igen akarnak emlékezni: máskülönben aligha ünnepelték volna önfeledten Orbán Viktort, azok egyikét, akik 1989-ben a négyigenes népszavazással keresztülhúzták a lakitelkiek politikai kalkulációját, a kimenő állampárt és a korabeli MDF szövetségét a korlátozott demokrácia, a népi szocializmus és Pozsgay Imre államelnöksége jegyében. Az irodalmár, aki egy pillanatra komolyan hitte, hogy miniszterelnök is lehet belőle. A költő, aki kormányfőt talált pártjának és hazájának, majd sértődötten tapasztalta, hogy választottja önálló életre kel. A másik költő, aki művészi tehetségtelensége miatti frusztrációját politikai machinációkban vezette le. A drámaíró, akinek még így, hanyatló szellemi állapotában is legalább szórakoztatóak a hülyeségei. Saját megalapozatlan ambícióik áldozatai, egykori nemzetmentők, akik mostanság beérik csekélyke apanázsokkal is. Mind lejjebb hanyatló pályájukból hiányzik a tragikus bukás megrendítő, emberi nagyságot sejtető mozzanata.

Ha látjuk őket, rájuk csodálkozunk, vagy a fejünkhöz kapunk, uramisten, milyen ország ez, hogy évekig ezekről szólt a politika. A múlt hét végén még egy kicsit itt voltak, holott réges-rég elmentek már.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.