A szerk.

Menet a szélre

A szerk.

A LIBE, az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága Magyarországról szóló jelentésének, közkeletű nevén a Sargentini-jelentésnek az elfogadásáról vagy elutasításáról sajnos nincs módunkban beszámolni, miként lapzártánk után lesz Orbán találkozója a néppárti bajtársakkal is – az azonban elég jól látszott, hogy a magyar miniszterelnök kedd délutáni strasbourgi fellépésén a lovak közé dobta a gyeplőt.

Felszólamlása teljes intranzigenciát mutatott, a jelentést egyrészt a magyar nép elleni frontális támadásnak állította be – és tök mindegy volt, hogy ezt több, utána következő felszólaló is hevesen cáfolta, ez a szöveg a magyar sérelmi nacionalizmus itthoni felkorbácsolására szolgált mindenekelőtt, s ekképpen a Fidesz-tábor összekovácsolására és az ellenzék kompromittálására –, másrészt az európai centrista pártokat fenyegette, köztük a Néppártot is, nagyjából azzal, hogy jövő májusban el lesznek küldve a halálba, mégpedig nem más, mint „az embe­rek” által. (Naná, majd a marslakók vagy az állatok által.)

Vajon megüthetett volna-e Orbán más hangot? Aligha. A retirálás nemcsak azért volt lehetetlen, mert hát hol is kezdte volna – ígérje meg, hogy ezentúl rendesen viselkedik, visszaállítja a sok demokratikus izét, amit eltörölt, és a lopást is abbahagyja? Ország-világ előtt? De a támadó, fenyegető hangnem a logikus megoldás arra az esetre is, ha szerdán a Néppárt (illetve a Néppárt CDU-s képviselői­nek) minden bizonnyal perdöntő szavazataival kezdeményezik a 7. cikk szerinti eljárást, meg arra is, ha nem. Az előző esetben csak elővágott, az utóbbiban meg elmondhatja, hogy a Néppárt – Merkel! – beijedt tőle.

E fellépés konzekvenciái azonban túlmutatnak a kedd délutáni heves nemzetvédelmi felbuzgáson. Ami Orbán mozgásának összeurópai kifutását illeti, kevéssé aggódunk: a magyar kormányfő negyed-, fél- és egészen fasiszta barátai (elég megnézni, kik szólaltak fel mellette Strasbourgban) nem fognak „áttörni” jövő májusban. Az effajta nacionalista szélsőjobb választási teljesítőképességének határai valahol a 15 és 30 százalék között vannak szerte Európában, és az eddigi mintázat szerint ez kevés a hatalom megragadásához: a példák Hollandiától Franciaországon és Szlovénián át Svédországig sorolhatók az elmúlt két évből. (És Trump elnök szénája sem áll valami jól.) Ahhoz pedig, hogy mindenütt, vagy legalábbis sok helyen kormányalakításhoz elegendő többséget szerezzenek, ugyanúgy ki kellene sajátítaniuk az intézményeket és a nyilvánosságot is, mint Orbánnak – az pedig aligha fog menni.

Vajon miért törekszik mégis közéjük? Kedden kora este nagyon úgy néz ki, hogy a 7. cikk szerinti eljárás is elindul Magyarország ellen, meg a Néppártból is kiteszik a Fideszt, és immár semmi, még a látszatok megőrzésének a szándéka sem fogja megakadályozni Orbánt további gyorsulásában a szélsőjobboldal felé. Lehet, hogy tényleg elhitte a Putyin-barát európai reakció forradalmi potenciálját? Ha elindul a 7. cikk szerinti eljárás, a következő állomás a külügyminiszterek tanácsa lesz, ahol már 80 százalékos szavazattöbbség elég ahhoz, hogy megállapítsák: Magyarországon veszélybe kerültek az unió alapértékei. Ez még mindig messze van a szavazati jog megvonásától – de ahhoz mégis elég lehet, hogy Magyarországot kizárják a 2021-től aktuális uniós költségvetés kedvezményezettjei közül. Ehhez csak az kell, hogy az unió a jogállami normák betartását szabja a forrásokhoz való hozzáférés feltételéül, s erről az Európai Bizottság dönthessen. Ez nagy csapás lenne Magyarországnak – hogy tovább ne menjünk, a magyar mezőgazdaságot jelen formájában az uniós támogatások tartják életben.

Remek cél, kétségtelenül.

Neked ajánljuk