A szerk.

Mi lesz itt?

A szerk.

Előre szólunk: ami most következik, csupán a szabadjára engedett fantázia tobzódása, minden tényalapot nélkülöző spekuláció. Továbbmegyünk: ha valami csoda folytán az október 2-i népszavazáson mégsem lesz elsöprő a részvétel s nem lesz elsöprő fölénye a nem szavazatoknak, akkor még spekuláció sem – csak valami rossz, buta álom, amit a legjobb lesz hamar elfelejteni.

De ha magas részvétel mellett, érvényes népszavazáson győz nyomasztó többséggel a kormány álláspontja…?

A Fidesz demokratikus ellenzéke a megúszást, pontosabban a megúszás kísérletét választotta: tegyünk úgy, mintha ez a népszavazás a menekültekről és az unióról nem is lenne. A következő parlamenti választásig, 2018 tavaszáig a népszavazás hullámai bőven elülnek, a menekülthisztéria kifutja magát, és az emberek végre elkezdenek a zsebük szerint szavazni. Vagy felháborodnak végre. Csak ki kell várni.

Nem nagyon invenciózus stratégia ez, de legalább valami. Talán a legkevésbé rossz választás: az MSZP például – a felmérések szerint – jelen szavazótáborának úgy a felével menne szembe, ha az „igen” szavazatra biztatna. A bojkottal – a referendum ignorálásával – ezt a távozékonyabb felet akarnák maguk mellett megtartani. (Amúgy csöndes bojkott ez, talán attól tartanak, hogy ha jobban, harsányabban bojkottálnak, akkor több támadási felületet kínálnak majd a Fidesznek – most szólunk, hogy ez nem számít sokat.) Ahhoz, hogy az MSZP a Fidesz váltópártja lehessen, éppenséggel vissza kéne azokat a szavazókat (úgy egymillió embert) szereznie, akik 2006-ban őrá, 2010-től viszont a Fideszre szavaznak: ehhez képest most a saját leghűségesebb szavazóinak a fele forog kockán.

A Demokratikus Koalíció hangosabb bojkottot tervez, ez biztos vonzó az MSZP-szavazótábor másik felének. A kisebb pártok még hangosabbat, de hát őket alig hallja valaki. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy hiába mondják a demokratikus ellenzéki pártok ugyanazt, vagy majdnem ugyanazt, mégis egymás rovására mondják, és nem együtt. Ez részben persze saját szűkkeblűségük folyománya is (kívülről nehéz elképzelni, de ezek egymást majdnem annyira utálják, mint a Fideszt), ám ha nagyon akarjuk, betudhatjuk logikus viselkedésnek is. (Akarja a franc.) Az mindenesetre tényleg abszurd, hogy a Kétfarkú Kutya Párt folytatja az egyetlen valóságos kormányellenes kampányt – amely kampánynak egyébként nincs politikai tartalma. Az meg, hogy a bojkottpártok egy nyomorult Facebook-oldalt nem tudtak összerakni, amin legalább a Narancsban kifejtett álláspontjukat megpróbálnák reklámozni, még abszurdabb.

A Jobbikot a népszavazás még látványosabban szorította sarokba. A tavaszi állítólagos fordulatkor Vona arról beszélt, hogy a nyár a kemény munka és az alapozás és az építkezés jegyében telik; hát, ennek sok nyomát nem látni. Az építkezést elvitte a népszavazás-cica, és úgy tényleg nehéz a kormány ellen fellépni, hogy az ember mélyen egyetért a kormány legfontosabb kezdeményezésével. Vona három hete azzal jött, hogy a „migránsok” távol tartása nemzeti ügy, s a nem szavazatra biztatott. Felül kell emelkedni a pártpolitikai szempontokon! A bojkottpártokat pedig lehazaárulózta: mintha inkább ebben akarna a Fidesszel versenyezni. De hasonló dilemmával küzd az LMP is. Minthogy a párt Schiffer távozása után is a leszakadó, mégpedig erkölcsi-esztétikai okokból leszakadó fideszes szavazókra hajt (mely szavazók egyébként nem léteznek), nem kívánják a menekülteket semmilyen szinten abajgatni, vagy akár az abajgatási szándék gyanújának a látszatát magukra vonni. Hiszen ezek a szavazók is fideszesek azért, tehát utálják a migránsokat. Az LMP ennél fogva még úgyabb tesz, mint az MSZP. Ha megkérdezik egy képviselőjét, hogy mit csinál a népszavazáson, először visszakérdez, hogy milyen népszavazáson? Ja, hogy azon a népszavazáson! Hát vagy elmegy, vagy nem megy el, de mindegy is, mert ha elmegy, ha nem megy el, vagy így szavaz, vagy úgy, vagy sehogy.

A Fidesz ellenzékét tehát már most totálisan felaprította a népszavazás. Nem hogy egymást pofozzák megint, de ezek a pártok belül is rotyognak a saját levükben. (Ceterum censeo, és tetszik avagy sem: parlamenti úton csak az ellenzék széles választási összedolgozásával lehet kiebrudalni a Fideszt a hatalomból.) Erre csak rátesz a kormány tágkeblű káderpolitikája, aminek a múlt héten épp Veres János, a leendő moldovai nagykövet asszony férje, az egykori Gyurcsány-kormány pénzügy­minisztere, jelenleg Nyírbátor szocialista önkormányzati képviselője lett váratlan kedvezményezettje (és az MSZP a kárvallottja). A jövő héten valaki más kap majd egy csomag szotyit, hogy cserébe – a kamerák kereszttüzében, dúsan látogatott sajtótájékoztatón – önpártja dísztermének a közepére hugyozzon. (Legyen Schiffer András alkotmánybíró!) Ennél töredezettebb az ellenzék nemigen lehet.

Ám nem csak ez indokolná a mondjuk a jövő év elejére előre hozott parlamenti választást.

A népszavazásból gond nélkül futhatna rá a kormánypárt a parlamenti választásra – a jövő év eleji kampányban sem kéne másról beszélni, mint fokozódó migránsokról. Bármire készül is Simicska – már ha készül –, a Jobbik megizmosodása nélkül a semmibe puffan el minden botránypatronja. Jól halad a még kormánytól független média felvásárlása is (képzeljük el a magyar nyilvánosságot a Népszabadság nélkül); és a többi és a többi… Az újabb kétharmad pedig – amire 2018-ban a mostaninál beláthatóan kevesebb esélye lenne Orbánnak – annyi mindenre nyitna lehetőséget és alkalmat a Fidesz vezetőjének! A rezsimmel szemben tett nyilvános ellenállítások maradék alkotmányos garanciáinak a felszámolására.
A többpártrendszer de facto felszámolására, a hatalmi ágak (például a bíróságok) maradék függetlenségének a felszámolására, az egyéni szabadságjogok drasztikus korlátozására – valójában erről beszélt Orbán tavaly ősszel Kötcsén, amikor a „liberalizmust” szidalmazta. Személyes hatalmának a párton belüli megszilárdítására – ha ép ésszel nézve Orbán jobban már nem is uralhatná alattvalóit, a hatalomba belepörgött elme saját társaitól rendszerint jobban retteg, mint a külső erőktől. Feladja Simicska is; és ha Hillary Clinton netán azt forgatná a fejében, hogy januári beiktatása után piszkálódni kezd, a magyar nép csattanós válaszával kell majd szembesülnie!

Kérek még négy biztos évet az egy helyett! Vagy ötöt. A következő harminc jön majd magától.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.