Persze, már hivatalban volt, de az még nem volt igazán az ő olimpiája, az övé ez a mostani, ennek már tényleg úgy vágott neki a magyar sport, hogy majd’ minden elnöki székben az ő rezsihuszárja szolgálta a szakági felemelkedés oly felette szent ügyét. Orbán Rióra letépte minden láncát, külön reagált minden megszerzett aranyéremre, s a neki nem tetsző eredmények láttán összevonta szavai szemöldökét: „Valami baj van velünk, magyar férfiakkal. Nem tudom, mi, de önvizsgálatot kell tartanunk.” Így, per nekünk. Magyar férfiaknak. Mert kevés aranyérmet szereztünk… Volt pofánk.
Persze nincs itt különösebb vész, hiszen „ha a világ összmagyarságát számítom, akkor az a világ népességének 0,2 százalékát teszi ki. Ehhez képest nyolcszor vertük meg a világot. Nyolcszor bizonyultunk a Földön élő hétmilliárd emberből a legjobbnak”. Idézgethetjük még hosszan azt az ámokfutást, amit Magyarország miniszterelnöke a Rio de Janeiróban rendezett olimpia után – állítása szerint a 2024-es játékok budapesti rendezéséért lobbizva – produkált, de mielőtt teljesen belefeledkeznénk, nézzük meg, miről is beszél Orbán. Miben is nyilvánult meg az elmúlt napokban az, hogy „mi” lennénk a földön élő hétmilliárd legjobbjai.
Nos, a magyar olimpiai csapat nyolc aranyérmet nyert Rióban, ahogy a legutóbbi olimpián, Londonban is. Most három sportág képviselői szerezték az aranyakat (vívók, kajakosok és egy úszó), a magyar sport három hagyományos sikersportágának képviselői (eddig a legtöbb olimpiai aranyat, 35-öt a vívók szerezték, utánuk az úszók jönnek 25-tel, majd a kajakosok, kenusok 20-szal). Londonban öt sportág versenyzői nyertek aranyérmet. Rióban összesen 15 érmet szereztek a magyarországi sportolók négy sportágban (úszás, vívás, kajak-kenu, atlétika, melyből az atlétikai csak Márton Anita bronza), Londonban 18-at nyolc sportágban (úszás, vívás, atlétika, kajak-kenu, torna, birkózás, cselgáncs, öttusa). Rióban nyolc sportágunk szerzett egyáltalán pontot, Londonban tizenkettő.
A riói érmesek közül egyedül Kenderesi számít olimpiai újoncnak, fiatal versenyzőnek, a többiek tapasztalt sportolók. Rióban nem szerzett még pontot sem a magyar csapat a londoni aranyak után tornában és hosszútávúszásban, illetve öttusában, ökölvívásban, evezésben, súlyemelésben, asztaliteniszben, teniszben, tollaslabdában, triatlonban, vitorlázásban és műugrásban sem. Férfi és női kézilabdacsapatunk ki sem jutott Rióba, a vízilabdázók szereplésüket maguk értékelik kudarcnak. Ennek örül most ennyire Orbán? Pont kézilabdában a méregdrága nemzetközi klasszisokkal viszonylagos sikereket elérő győri női és veszprémi férficsapat szereplése (mindkét csapat nyertnek látszó BL-döntőt veszített) világítja meg a maga teljességében a magyar sportpolitika irányvesztését. Fenn az ernyő, nincsen kas.
Ma Magyarországon kétszer annyi állami pénz megy a sportba, mint a londoni olimpia idején, s sokszor annyi, mint a londoni olimpiára készülve: azóta lett a sport „stratégiai ágazat”, amelynek kiemelt támogatás jár. Nyilván azért, mert a miniszterelnök úgy látja, hogy „amire szükségünk van, az a nemzeti önbecsülés, és ez Magyarországon a sportból jöhet”. Ma Magyarországon az ún. látványsportágak még pluszmilliárdokat is kapnak az adófizetőktől, amihez képest művelői közül csupán a vízilabdázók jutottak ki Rióba, s értek el kevéssé szívderítő eredményt.
Mindezek tükrében bizton állíthatjuk, hogy ami a sportban Magyarországon az elmúlt években történt, az a beleölt elképesztő összegek ellenére is egyértelmű visszalépés. Orbán adott egy zsák pénzt az embereinek, Kocsis Máténak, Rezsi Szilárdnak meg a többieknek, s ráküldte őket a sportszövetségekre (milyen érdekes, épp az úszók és a kajakosok szövetségét nem sikerült bevennie). Rezsiék meg odamentek ezzel a rengeteg pénzzel – a pénzünkkel –, s ahogy egyéb dolgokban is, ezúttal is a főnök szája íze (és persze a legjobb tudásuk) szerint igyekeztek eljárni: így sikerült. Jobbára szétbarmoltak mindent. Ha a partizánmódra – gyakorlatilag a szövetség teljes kizárásával – felkészülő Hosszú Katinka és az ugyancsak a férjével, s ugyancsak függetlenedésre törekedve felkészülő Kozák Danuta 3-3 aranyérmét kivesszük az összegzésből, amit annál is könnyebben megtehetünk, hisz oly’ kivételes és különleges sportolókról van szó, akik feltehetőleg bárhol, bármilyen körülmények közt is csúcsra jutottak volna, nos, akkor két arany marad. De ez persze csak játék és feltételezés. És a sport nem játék – legalábbis Magyarország miniszterelnöke és Magyarország újabban vitt sportpolitikája szerint biztosan nem játék. Pénzt, ideológiát, mindenféle célokat pakolnak bele, aztán elrontják.
A világon semmi okunk kételkedni benne, hogy ha netán Magyarország megkapja a 2024-es olimpia rendezésének jogát, azzal is ugyanígy járnak majd, csak ott jóval nagyobbak lesznek a semmibe és a szokott zsebekbe hulló összegek. És annak fog majd csak igazán örülni Orbán.
