Mondja reggel

A szerk.

A múlt pénteken a Fidesz- és a KDNP-frakció egy emberként törvényjavaslatot nyújtott be "Magyarország alaptörvényének negyedik módosítása" címmel, de az iromány "Az Alkotmánybíróság megalázása és a rajta vett boszszú" címet is viselhetné, sőt, a szükségtelen álszemérmességet félretéve "Az Alkotmánybíróság szopjon le" címet is, de leginkább talán mégis az "Orbán Viktor mai napra rendelt ALKOTMÁNYA" cím illene hozzá.

Nem részleteznénk hosszan, a módosító az ún. alaptörvény testibe illesztené nagyjából mindazokat a törvényeket, amelyeket az Alkotmánybíróság az elmúlt pár hónapban alkotmányellenesnek nyilvánított és megsemmisített, a politikai hirdetések korlátozásától kezdve a család fogalmának szűkítő értelmezésén meg a vallási közösségek egyházzá minősítésének kormányfelügyelet alá vonásán át a hajléktalanok közterületekről való kitiltásának lehetőségéig bezárólag. Sőt, olyan rendelkezések is az alaptörvény részei lesznek, amelyek csak ezután buknának meg az AB-n, mint például a hallgatói szerződés vagy az egyetemek autonómiájának a korlátozása, a pitiáner tutizmus nagyobb dicsőségére. Mivel az AB az ezeket a törvényeket megsemmisítő korábbi határozataiban nem átallott az AB korábbi, még az előző alkotmány érvénye alatt hozott ítéleteire is hivatkozni, a kétharmad ezt a gyakorlatot is megtiltaná, azaz a magyar alkotmánybíráskodás minden korábbi demokratikus hagyományát, az elmúlt húsz évben felhalmozott tudását egy tollvonással eltörölné; visszafogottságról árulkodik viszont, hogy a módosító nem tenné kötelezővé az Alkotmánybírósági Határozatok Tára összes évfolyamának nyilvános elégetését.

Az indítvány politikai hátterének megfejtésén nem kell sokat morfondíroznunk, Orbán nyeregben érzi magát, az ellenzék, véli, romokban, az Európai Unió látványosan levette a kezét rólunk, és a gyulai frakcióülésen sem tört ki semmiféle ribillió. (Ennek ellenére nem lehet véletlen az, hogy a módosítót mindenkinek alá kellett írnia: az alkotmányozó többség pár képviselőn múlik, ha valakik a frakcióból netán azt forgatnák a fejükben, hogy kiszállnak, hogy ehhez azért már mégsem adnák a nevüket, akkor az derüljön ki minél hamarabb. A sportügyekért felelős frakciótagok az ilyen alakokat otthonukban keresnék meg, és egyfajta művészetterápia segítségével bírnák őket jobb belátásra, mely során az ügyészség alkalmazásában álló íróemberek készülő, még befejezetlen műalkotásaiból olvasnának fel részleteket; ha ez sem használ, akkor rátérnének a mozgásterápiára.) Azt sem próbáljuk most megfejteni, hogy miként reagál majd minderre az AB. A korábbi AB-határozatok érvénytelenítése például kifejezetten ellentétesnek tűnik még az orbáni alaptörvénnyel is, miként az alaptörvénybe beemelni javasolt más törvények is - de nem tudjuk, mennyire futja a bírák bátorságából.

 


Fotó: MTI

Még röhögni bírnánk kínunkban ezen az aljas pitlákságon, a kicsinyesség eme átlátszó, leplezetlen megnyilvánulásán. Meg hangot adni tudnánk az afölötti szégyenünknek, hogy a hazánk azon országok nem túl népes családjának a tagja lesz, amelyek az állami létüket szabályozó legfontosabb és legmagasztosabb dokumentumukat, saját állampolgáraik legvégső védelmét arra használják, hogy emberek bizonyos csoportjait alapvető jogaiktól fosszák meg, és hogy legitimálják épp regnáló vezetőik gonoszságát és megátalkodottságát. Mi leszünk az a nemzet, az egyetlen olyan nemzet a földkerekségen, amely alkotmányban tiltja meg, hogy a hajléktalan az aluljáróban aludhasson.

 

De tényleg fölösleges lenne ezen picsogni - ez a módosító átmegy, és fel se fog nekik tűnni, ennek a kétszázvalahány senkinek, hogy mit műveltek, és az sem, hogy mit műveltek velük. Hogy Orbán kőbe vésettnek meg sziklaszilárdnak hazudott alaptörvényét épp negyedszer buzerálják meg, a főnök merőben napi politikai indíttatású számításai szerint. Hogy Magyarországnak alkotmányellenes alkotmánya lesz. Hogy egyetlen ember perverziói miatt az egész politikai közösséget összetartó legalapvetőbb kötelékeket vágják el az "alkotmány" fogalmának megalázásával és kiüresítésével. Inkább hagyjátok az egészet a fenébe, srácok! Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Legyen az az alaptörvény, hogy amit Orbán Viktor reggel mond, mindig az az alaptörvény, de ha délután mást mond, akkor az!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.