A szerk.

Tartson ki, György!

A szerk.

Lapzártánk utolsó pillanatában érkezett a hír, mely szerint a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége keddi soros ülésén lemondásra szólítja fel az elnökét, Fekete Györgyöt.

Mint arról a nol.hu beszámolt, Szakonyi Károly kilépése volt az utolsó momentum, addig tűrtek, csak tűrtek ezek a nagy tűrőképességű elnökségi dolgozók (Ács Margit, Dévényi Sándor, Jankovics Marcell és Sára Sándor), de akkor egyszerre telt be a pohár és borult ki a bili, vagy fordítva, ez nem is számít, mert innen már nem volt visszaút. Összenéztek mélyen, s kimondották: Feketének mennie kell! S ennyivel be sem érték, hozzátették azt is, tán ismerve Feketét, hogy ha nem megy önként, akkor majd összehívják a közgyűlést, hogy ugyan hajtaná már el elnökét.

Úgy ám, képmutató disznók!

Már az is furcsa kicsit, hogy a magas akadémia magas elnöksége ilyen szerfelett biztos a dolgában: összehívjuk őket, oszt' kirúgják! Elnök lesz a Margit, a Marcell, a Sára vagy valamelyik Sándor, és a világon minden rendben lesz, az a legkevesebb, hogy a Szakonyi viharsebesen visszalép, s jönnek nyomában, mint a hammelni pikulás után a bajszik, sorra az elbitangolt nyájak. A Bukta meg a Tompa, a Fehér és a többiek, s akkor majd újra szép és jó lesz minden, mert ennek a nagy összhavajnak csak ez a Fekete van az útjában, de már nem sokáig, estig.

De mi van akkor, ha a közgyűlés úgy látja, hogy Fekete az ő embere, nélküle aztán egy tapodtat sem előre a kultúra útján?! E kérdés természetesen még csak nem is költői, hanem egyenesen álságos, majdnem annyira képmutató, mint maga ez a pitlák cirkusz. Tudjuk azt mi is nagyon jól, hogy egy olyan szervezetben, ahova havi százötvenezer vagy hány forintjával vásárolják a tagokat, magyarul szendvicsáron, ott elég könnyű lezavarni egy közgyűlést a várt eredménnyel, s elég könnyű megbecsülni a várható szavazati arányokat is. Ha ez a szerencsétlen pojáca, Fekete György kiteszi magát saját közének színe elé, az kéjesen meg fogja alázni, és ugyan érdemei szerint, de mégis szerfelett hamis módon elkergeti melegebb éghajlatra.

De változik-e bármi is a világon, pláne a magyar kultúrában, ha egy másoktól elvett pénzekkel kitömött Fidesz-fiók (állami szervezet) elnökét eztán nem Feketének, hanem Fehérnek hívják? Persze, hogy nem változik semmi.

Minden ugyanolyan romlott marad eztán is, mint amilyen már a fogantatásakor volt, s amilyen azóta is minden percben s órában. Fekete György legalább az, aki, s nem is akar másnak látszani (legfeljebb egy kicsit művésznek), kultúrharcosként kétségkívül nem viselt álruhát. Ezért puccsolják most!

Azért puccsolják, mert ők olyat akarnak, aki rendes embernek, mi több, jófejnek látszik. Mert hazudni akarnak, mert alkalmasint szégyellik, hogy kik is ők. Fekete meg nem szégyellte, vagy annyira hülye volt, hogy mérföldekre lerítt róla.

Mégis hiába az egész, mert a következő elnökről is mindenki, akit kicsit is érdekel a magyar kultúra, tudni fogja, hogy

1. hogyan került oda, ahol van épp

2. milyen - nem túl magasztos - érdekeket szolgál az ottléte

3. hogy mindezt miért és mennyiért teszi (egy tál lencséért a számok nyelvén).

Akkor nem mindegy, mi a neve?

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.