Beleléptünk

A szerk.

A szerk. 2004 májusában írt publicisztikát Magyarország friss EU-csatlakozásáról és Orbánék demagóg ellenkampányáról.

Lenyűgöző volt nézni, hogy mi mindent sikerült kitalálni a - jobbára ellenzéki - politikusoknak meg a magyarországi közélet üzemeltetőinek az elmúlt hetekben annak bizonyítására, hogy a belépés tulajdonképpen egy nagy szívás, az unió egy rakás trágya.

Egy jól kitapintható és a maga módján következetes ideológia szerint az a baj az unióval, hogy társadalmi berendezkedése kapitalista, sőt, a mocsadék kapitalisták találták ki, azért, hogy még több pénzt tudjanak keresni, és még jobban el tudjanak nyomni még több népet. Be kell lépni, de csak azért, hogy uralkodó rendjét meg lehessen dönteni: ezt legmarkánsabban a radikális baloldal képviseli. Orbán ilyen messzire nem menne, de ő is a szocialista, sőt, kommunisztikus unióban hisz (teljes foglalkoztatottság, szociális piacgazdaság meg a többi).

Van aztán további két, egymással szorosan összefüggő baj is vele: hogy csak ímmel-ámmal vett be minket, és egy csomó mindenkit bevesz még rajtunk kívül. Eszerint az "unió" önmagában is rémes intézmény (ahol "a brüsszeli eurokraták" majd jól megmondják nekünk, hogy mit szabad és mit nem), és kifejezetten undorodik tőlünk. De nekünk is minden okunk megvan ám arra, hogy megvetéssel szemléljük a "bürokratikus túlszabályozottságot"; az unió kedélytelen, gyomorbeteg hely. Az ily módon vélelmezett kölcsönös gyanakvást és a belőle fakadó dacos sértődöttséget a geopolitikai sopánkodás színesíti. A unió jól kibabrált Magyarországgal, mert nem az eredeti hat államot vette fel, sőt, egyes uniós politikusok még Ukrajna és Belarusz felvételén is gondolkodnak. Mi csak másodrendű állampolgárok leszünk (naná, ha egyszer a szlovákokkal vesznek egy kalap alá), és az unió különben is "szét fog esni". A fikázás másik vonulata pénzügyi természetű: nem adtak eleget, nettó befizetők leszünk, felmennek az árak. Népszerű tevékenység volt az utóbbi hetekben a "csatlakozás vesztesei" után való kutakodás is. Eleinte csak a parasztokért és a határon túli magyarokért fájt mindenki feje; aztán jöttek a lacikonyhások, a használtautó-kereskedők, a kereskedők en bloc, a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej fogyasztói és úgy általában azok, akik "nem bírják majd" az uniós versenyt. A "szuverenitás elvesztését" nem csak a szélsőjobb siratta: népszerű internetes lapunk például "Anschluss" című publicisztikában köszöntötte a csatlakozási szerződés hatálybalépését, e címmel mintegy egyenlőségjelet téve Magyarország önkéntes belépése és Ausztria 1938-as náci megszállása közé: kérdés, akkor vajon Prodi lenne-e Hitler, és hol lesz az EU Mauthausene, ahová az Anschluss/csatlakozás ellenzőit deportálni fogják.

A fikázás lélektana persze túlságosan rejtélyes ahhoz, hogy a mélyére tudnánk világítani. Nyilván nem független attól a demagóg ellenkampánytól, amit Orbán és Kövér két éve folytatnak, pusztán azon oknál fogva, hogy Dublinban nem Orbán feszíthetett a miniszterelnökök "családi fotóján". Egyik mozgatórugója mindazonáltal a fikázó személyiségének eredendő bizonytalansága lehet. Akkor vagyok valaki, ha el tudom magam különíteni a "hivatalos eu-fóriától", és belengetek a hatalmon lévőknek. De fikázni nem csak ezért jó. Nem igényel különösebb szellemi erőfeszítést; másra, mint saját magára, a fikázónak nem kell koncentrálnia. Ez egyrészt a kora gyerekkor dacrohamaira emlékeztet, másrészt a magyar lélek pestisére: az "akkor jó, ha szar, és minél szarabb, annál jobb" mentalitásra.

Ám a helyzet reménytelen: beléptünk!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.