Beleléptünk

A szerk.

A szerk. 2004 májusában írt publicisztikát Magyarország friss EU-csatlakozásáról és Orbánék demagóg ellenkampányáról.

Lenyűgöző volt nézni, hogy mi mindent sikerült kitalálni a - jobbára ellenzéki - politikusoknak meg a magyarországi közélet üzemeltetőinek az elmúlt hetekben annak bizonyítására, hogy a belépés tulajdonképpen egy nagy szívás, az unió egy rakás trágya.

Egy jól kitapintható és a maga módján következetes ideológia szerint az a baj az unióval, hogy társadalmi berendezkedése kapitalista, sőt, a mocsadék kapitalisták találták ki, azért, hogy még több pénzt tudjanak keresni, és még jobban el tudjanak nyomni még több népet. Be kell lépni, de csak azért, hogy uralkodó rendjét meg lehessen dönteni: ezt legmarkánsabban a radikális baloldal képviseli. Orbán ilyen messzire nem menne, de ő is a szocialista, sőt, kommunisztikus unióban hisz (teljes foglalkoztatottság, szociális piacgazdaság meg a többi).

Van aztán további két, egymással szorosan összefüggő baj is vele: hogy csak ímmel-ámmal vett be minket, és egy csomó mindenkit bevesz még rajtunk kívül. Eszerint az "unió" önmagában is rémes intézmény (ahol "a brüsszeli eurokraták" majd jól megmondják nekünk, hogy mit szabad és mit nem), és kifejezetten undorodik tőlünk. De nekünk is minden okunk megvan ám arra, hogy megvetéssel szemléljük a "bürokratikus túlszabályozottságot"; az unió kedélytelen, gyomorbeteg hely. Az ily módon vélelmezett kölcsönös gyanakvást és a belőle fakadó dacos sértődöttséget a geopolitikai sopánkodás színesíti. A unió jól kibabrált Magyarországgal, mert nem az eredeti hat államot vette fel, sőt, egyes uniós politikusok még Ukrajna és Belarusz felvételén is gondolkodnak. Mi csak másodrendű állampolgárok leszünk (naná, ha egyszer a szlovákokkal vesznek egy kalap alá), és az unió különben is "szét fog esni". A fikázás másik vonulata pénzügyi természetű: nem adtak eleget, nettó befizetők leszünk, felmennek az árak. Népszerű tevékenység volt az utóbbi hetekben a "csatlakozás vesztesei" után való kutakodás is. Eleinte csak a parasztokért és a határon túli magyarokért fájt mindenki feje; aztán jöttek a lacikonyhások, a használtautó-kereskedők, a kereskedők en bloc, a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej fogyasztói és úgy általában azok, akik "nem bírják majd" az uniós versenyt. A "szuverenitás elvesztését" nem csak a szélsőjobb siratta: népszerű internetes lapunk például "Anschluss" című publicisztikában köszöntötte a csatlakozási szerződés hatálybalépését, e címmel mintegy egyenlőségjelet téve Magyarország önkéntes belépése és Ausztria 1938-as náci megszállása közé: kérdés, akkor vajon Prodi lenne-e Hitler, és hol lesz az EU Mauthausene, ahová az Anschluss/csatlakozás ellenzőit deportálni fogják.

A fikázás lélektana persze túlságosan rejtélyes ahhoz, hogy a mélyére tudnánk világítani. Nyilván nem független attól a demagóg ellenkampánytól, amit Orbán és Kövér két éve folytatnak, pusztán azon oknál fogva, hogy Dublinban nem Orbán feszíthetett a miniszterelnökök "családi fotóján". Egyik mozgatórugója mindazonáltal a fikázó személyiségének eredendő bizonytalansága lehet. Akkor vagyok valaki, ha el tudom magam különíteni a "hivatalos eu-fóriától", és belengetek a hatalmon lévőknek. De fikázni nem csak ezért jó. Nem igényel különösebb szellemi erőfeszítést; másra, mint saját magára, a fikázónak nem kell koncentrálnia. Ez egyrészt a kora gyerekkor dacrohamaira emlékeztet, másrészt a magyar lélek pestisére: az "akkor jó, ha szar, és minél szarabb, annál jobb" mentalitásra.

Ám a helyzet reménytelen: beléptünk!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.