Az UEFA döntése után hazánk mentesült sok százmilliárd elpazarlásának kötelme alól. Mielőtt azonban elfelejtenénk ezt az esetet, szöszöljünk el azon, hogy mi történt a verdikt kihirdetése után. Azon, hogy a kudarcot hogyan próbálták racionalizálni, s irhájukat menteni e vállakozás szereplői. Hogy ki mindenki volt a hibás, mirajtunk kívül persze - és a "mi" alatt mindig az épp megszólaló értendő.
Hiszen az nem lehet, hogy "mi" legyünk a hibásak.
Vagyis lehet. Igenis hibásak voltunk, mert elhittük nekik. Mert belenéztünk a szemükbe, a mi tiszta, ártatlan tekintetüket reáfüggesztettük az ő mézesmázos ábrázatukra, és elhittük nekik. "Megvezettek minket!" - süvöltötte a mikrofonba már a repülőtéren a Szőke Szikla.
Rútul becsapott minket az UEFA raktárosa, aki bő pályázatunkat raktárában parkoltatta, s nem küldte ki a döntnököknek, nem küldte ki ő juszt sem. Pedig a magyarok sofőrt, autót, diplomáciai hajtáspajtást menesztettek volna a raktárba a göngyöleganyagért. A bőrbe kötöttért! A legjobbért! Svejcisapkáját tologatta zsíros hajzatán a raktáros, úgy hímezett-hámozott. Nix möglich, nix slüsszl, bitte morgen curükkommen! Csak most jöttünk rá, hogy rosszban sántikált a szaki.
Átvertek minket a végrehajtó bizottság tagjai is. Pedig Kálmánnak közeli jó barátja a ciprusi meg a török elnök, Dunai II. a spanyolokat hozza, őt ott imádják. És ők meg is ígérték - de nem tartották be. Kilencen ígérték, kilencen adták el a becsületet, s lettek árulók. Nem hatott rájuk sem ész, sem érzelem, vakok voltak, nem látták, nem hallották Simonyit az űrben, Puskás Öcsit valamelyik ritkásan lakott bolygón. Ezeknek már Bözsi néni se szent! És a siker záloga, Demcsák Zsuzsa se számított, az sem, hogy a miniszterelnökök is plüsskutyával (kutyussal, cuki kutyulinkókkal) kedveskedtek egymásnak kedves, emberi gesztusként - még ezen sem facsarodott el a szívük. Hiába dolgozta meg őket a horvát elnök, Markovic - neki volt ugyanis a megdolgozás a dolga. Hacsak nem Markovic a hibás, mert nem dolgozott a megdolgozáson elég serényen! (Elhangzott ez is, a tegnapi partner simfölése, konkrétan Gyárfás Tamás szájából, hogy ti. ő, Gyárfás, a pályázatért volt felelős, a lobbizásért meg a horvát elnök.)
Mert mi számított ezeknek, Platininek, Blatter Szepinek, az álnok labancnak, a többinek? A dollár, a font, az euró, a jen! A hrivnya! A hrivnya anyjukat... És itt megint hibáztunk mi is azért. Míg Szurkisz, az ukrán mágnás galádul szerzett valutahegyekkel terítette be a döntnököket, vödörből borította a fejükre az aprót, s lotyóit a hotelszobájukba küldte döntésre, addig mi romlatlan lélekkel hittünk erényeinkben, hittük, hogy magas színvonalú hozzáállásunk önmagáért beszél! Máskülönben hogyan nyert volna a korrupt Lengyelország, az "otromba" Ukrajna, ahol földút vezet Kijevből Ogyesszába maximum? A győztesek pocskondiázása nem csak a közvetlenül érintettek szórakozása volt: a Népszabadság keddi vezércikke lekorruptozta a komplett FIFA-t, UEFA-t, aztán az ukrán zsidó és nem zsidó maffiát, voltaképpen mindenkit, aki szembejött - Gyárfásék véletlenül nem jöttek szembe.
A perverz magyarázatok bajnokságát azonban még csak nem is a Fidelitas vagy Kósa Lajos nyerte (az előbbi szerint a hibás Gyurcsány, mert csak, az utóbbi szerint viszont Gyurcsány, mert a rendőrök szemmagasságban gumilőttek). A pálma kétségkívül a pályázati bizottság (na, ja, volt) elnökéé, aki behívta magát a saját tévéjébe, ahol megrendülten, de vitézül állta a kérlelhetetlen riporter - a beosztottja!!!! - keresztkérdéseit: "Szép volt, vesztettünk." "Jó pályázat volt, én láttam." "Komolyan?" "De akkor mit nézett a technikai bizottság? Állítólag azt mondta, hogy miénk a legjobb." "Ezt nem hiszem el. Ezt nem hiszem el." "De ez egy fantasztikus történet. Egészen fantasztikus. De mégis mi a tanulsága?" "És az a 12 ember akkor még minket rakott az első helyre?" "Kálmán jól megmondta neki. Az látszott, mint egy igazi edző." Hogy amit ott Betlen János művelt, annál nincsen lejjebb, az az ő egyéni szocproblémája. De e gyalázat mégiscsak a mi pénzünkből fenntartott közszolgálati televízióban esett meg.
Pályázni, s nem elnyerni egy Eb rendezési jogát kétségkívül nem nagy dicsőség. De állítjuk - valójában nem történt semmi. Ment a parasztvakítás - "biztos mi kapjuk"; s hogy végül nem jött be, csak ehhez képest pofára esés. Most aztán tehet mindenki mindenről, csak a jelenlévők semmiről, ők dehogy ültettek fel senkit (méghogy egy országot? ha sikerült volna, még az UEFA-t is). Hogy mit úsztunk meg forintban, eddig is tudtuk. De hogy kiket - az még egy ok a megkönnyebbülésre.
