A szerk.

Nevében él

A szerk.

A múlt pénteken a macedón parlament a szükséges kétharmados többséggel megszavazta az ország nevét Észak-Macedónia Köztársaságra változtató alkotmánymódosításokat.

Ez volt a harmadik és mindent eldöntő szavazás a Szobranijében a görög–macedón alkuról, melynek lényege ez: a névváltoztatás fejében Görögország nem fogja megvétózni északi szomszédjának csatlakozását a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Mindenekelőtt a NATO-hoz – Macedónia uniós tagsága nem holnap jön el, míg az ország beemelését a NATO-ba a katonai szövetség a legközelebbi teendői közt tartja evidenciában.

A névváltoztatás fordulatos történetét nem mondanánk fel ismét (kérjük, lapozzák fel korábbi cikkeinket: A keskeny ösvény, 2018. október 3.; Távolabb Moszkvától, 2018. október 25.). Azt viszont muszáj észrevételeznünk, hogy a kormányfő, a szocdem pártot vezető Zoran Zaev nagyon nagyot játszott. A tavaly szeptemberi véleménynyilvánító népszavazás kudarca után a sírból hozta vissza ezt a győzelmet: a kétharmadhoz a kormánykoalíciónak 8 képviselője hiányzott, ennyit kellett összeszednie a nacionalista, az egyezményt hazaárulásnak nyilvánító, s az oroszok érdekkörében álló Gruevszki-párt, a VMRO padsoraiból. Sőt: menet közben két kisebb albán párt is feltételekhez kötötte az egyezmény támogatását. Zaev a VMRO-szavazatokat leginkább egy ügyes amnesztiatörvénnyel söpörte be, melynek révén a 2017. április 27-i parlamenti puccskísérlet pár mellékszereplője megúszhatta a börtönt – miközben a főkolomposoknak, köztük a Gruevszki-rezsim nagyobb kaliberű politikusbűnözőinek továbbra is súlyos vádakkal kell szembenézniük. A radikális albán pártocskákat ugyancsak bemattolta a kormányfő: bár ezek jóhiszeműsége és szilárd elkötelezettsége Macedónia egysége iránt erősen kérdőjeles, Zaev az albán nyelv hivatalossá nyilvánítását ajánlotta a lakosság negyedét kitevő albán kisebbségnek, és erre ezek sem tudtak nemet mondani. Az sem ártott az egyezmény ügyének, hogy Nikola Gruevszki Magyarországra szökött: a száműzetésben szervezkedő szabadságharcos szerepe nem jött be a volt kormányfőnek, sőt, a meneküléssel leginkább kompromittálta magát saját pártja és hívei előtt; a VMRO pedig lassú oszlásnak indult.

Mindezzel együtt az alkotmánymódosítások a legszűkebb többséggel mentek át; s velük együtt borotvaélen táncolt Macedónia nyugati integrációja, sőt, belső és külső békéje is. (És ehhez képest lehet fanyalogni Zaev módszerein – illetve hát nem lehet.) Az ugyanis aligha kétséges, hogy a névalku meghiúsulását Macedónia nem élné túl egységes államként – először a macedóniai albánok vennék a kalapjukat, a maradék Csonka-Macedónia pedig nem tudná megvédeni magát szomszédai agresszív ambícióitól. És mindez ugyancsak elképzelhetetlen a polgárháborús erőszak felparázslása nélkül – annál is döbbenetesebb, hogy az Orbán embereihez kötődő macedóniai sajtótermékek mind a mai napig a macedón–görög egyezség és a Zaev-korány ellen agitálnak. (Ezek gyanús finanszírozásáról pompás cikket közlünk jelen lapszámunkban.)

Az egyezményt most már csak a görög parlamentnek kell jóváhagynia, hogy hatályba lépjen. Ez sem lesz egyszerű menet, lapzártánk másnapján a Ciprasz-kormánynak épp emiatt kell szembenéznie bizalmatlansági szavazással. De ha ezt a kormány túléli – és úgy fest, túléli –, úgy megnyílik Macedónia, illetve hát Észak-Macedónia útja a NATO-ba; Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere a szkopjei szavazás másnapján erősítette meg a meghívást. Érlelődik Vlagyimir Putyin újabb nagy nemzetközi kudarca – mi pedig azzal a szomorú ténnyel vagyunk kénytelenek szembenézni, hogy Magyarország nemcsak a rossz, de a vesztes oldalra állt.

Neked ajánljuk