A harmadik évfolyam végéig nem lenne osztályozás, csak szöveges értékelés, hetedik-nyolcadikban is lehetőség lenne a természettudományos tárgyak összevonására, hangsúlyosabbá válnának a diákok aktivitására építő módszerek, a gyakorlatias oktatás, a demokratikus nevelés, miközben a szövegben a korábbinál kevesebb említést kap a hazafiasság meg a családi élet szentsége.
A Hoffmann Rózsa-féle 2013-as Nat és a mostani tervezet szemlélete közötti különbség rögtön világossá válik, ha ránézünk például az 5–8. évfolyamos irodalom-tananyagra. Hoffmann olyan szintig kötötte meg a tanárok kezét, hogy előírta, el kell olvastatniuk Fazekas Mihálytól a Lúdas Matyit vagy Aranytól a Rege a csodaszarvasrólt (a Tanár úr kéremből pedig szigorúan csak részleteket!), a most nyilvánosságra hozott javaslat viszont a művek tételes felsorolása helyett legalább négy, a korosztálynak megfelelő regényről, legalább negyven lírai költeményről stb. beszél. Ha egy pedagógust eddig kifejezetten a tanterv akadályozott meg abban, hogy saját szakmai meggyőződése és a diákok érdeklődése szerint tanítson, most lekerülhet a válláról némi teher. A semminél ez is több. Ha csak néhány osztályteremben javul valamennyit a hangulat az új tantervi szabályozástól, az alkotók már nem dolgoztak hiába.
Ettől még nem kevésbé igaz, hogy a legkomolyabb problémák közül sokhoz alig nyúltak hozzá. A tanulók széles körben elismert és kárhoztatott leterheltsége legfeljebb minimálisan csökkenhet, és érdemben nem nő az iskolák által szabadon felhasználható órakeret sem. A tervezet nyilvánvaló ideológiai-politikai megfontolásokból meghagyja a hit- és erkölcstan oktatását, illetve a mindennapos testnevelést, holott ezek lefaragásával viszonylag fájdalommentesen lehetett volna időt nyerni. A többször meglebegtetett kilenc évfolyamos általános iskola ötlete lekerült a napirendről, és amit helyette behoz a javaslat – választható átmeneti évfolyam az óvoda és az iskola között a fejlődésben késést mutató gyerekeknek –, csak tetézi a gondokat. A kilenc évfolyamos iskola előnye – a tananyag jobb elosztása mellett – a korai szelekció megelőzése lett volna, ehhez képest semmi garancia nincs rá, hogy a nulladik évfolyam nem válik egy újabb szelekciós ponttá, a „visszamaradott”, szegény gyerekek korai gyűjtőhelyévé.
Ugyanígy nem zárható ki – sőt a magunk részéről erre tippelnénk –, hogy a Nat pozitívumait az előirányzott 2019. szeptemberi bevezetésig szépen kilúgozza a kormány. Gulyás Gergely sietve közölte is, hogy ebben a formában biztosan nem lép életbe a szabályozás, a természetismeret, a történelem és az irodalom tárgyaknál komoly változásokra számíthatunk. Az is a távolságtartás jele, hogy a javaslat társadalmi véleményezése nem a kormány honlapján, hanem Csépe Valéria kutatócsoportjának zászlaja alatt indult meg. A Natot konkretizáló kerettantervek pedig tökéletes eszközök lehetnek a részletező tananyagtartalmak visszacsempészésére. Olyan félelmek is megjelentek, hogy az új kerettantervek valójában az eddiginél jobban korlátozzák majd az állami szektoron kívüli iskolák autonómiáját. Meglátjuk.
Az új Nat értékelésekor nem árt észben tartani, hogy tantervi szabályozás csak az egyik, és nem is a legfontosabb meghatározója egy oktatási rendszer eredményességének. Bár egyes pedagógusok kedélyállapotán javíthat, a NER iskolarendszerét még egy tökéletesen korszerű Nat sem húzná ki a kátyúból.
Nem létezhet tanítási szabadság, amíg a kormány maximum kettő – egy állami, egy egyházi – tankönyvet látna szívesen, amíg az iskolaigazgatókat a minisztériumban nevezik ki, az iskolákat egy központi fenntartó szervezetből irányítják. Nincs esélyegyenlőség, amíg a gimnáziumi és egyetemi képzést a jobb módúak privilégiumaként kezelik. És nehéz lenne minőségi oktatásról beszélni ott, ahol a legtehetségesebb fiatalok nem csak a pedagóguspályát kerülik el messzire, hanem egyre nagyobb számban lépnek le az országból is.
