A szerk.

Október 23. és az egyetemi ifjúság

A szerk.

Úgy alakult idén az élet, hogy egyszerre ünnepelhetjük az ’56-os forradalom és szabadságharc évfordulóját, s lehetünk tanúi a harcnak, melyet korunk egyetemi ifjúsága – jelesül a színiiskolások és a velük szolidarizáló egyetemek hallgatósága – vív (oktatóik jelentős hányadának kétségtelen segedelmével) a tanulmányai szabad lefolytatásáért.

Közelebbről pedig – ahogy azt az egyetem egyik hallgatója oly pontosan megfogalmazza lapunk belsejében – a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusának eredeti jogkörei­ért, az egyetem autonómiájának rehabilitálásáért és ennek törvényi garanciáiért. Nem a bolygó megmentéséért, még csak nem is a Vörös Hadsereg hazazavarásáért, de nagyon is nagy dolgokért, melyek nagyságát csupán azért nem vettük eddig észre, mert oly természetesnek vettük a létezésüket – nem is feltétlenül harminc éve csupán. Akárhogy is, küzdelem ez a javából, küzdelem az önkény ellen.

Ilyenformán nyilvánvaló az is, hogy nem csak a naptárnak és könnyen felserkenő érzelmeinknek róható fel, ha a legkézenfekvőbb evidenciaként vonunk (von bárki) párhuzamot 1956 őszének egyetemi ifjúsága és a mai egyetemfoglalók között. Magától értetődik mindez akkor is, ha tudjuk jól, s minden lehetséges módon rögzítjük is, hogy az SZFE diákságától nem várjuk és nem is várható el, hogy megszabadítsák Magyarországot a zsarnoktól. Arra sincsen semmiféle garancia, legfeljebb némi esély, hogy saját zsarnokaiktól megszabaduljanak, mely helyi érdekeltségű zsarnokocskák persze mindannak a rosszízű, rossz külsejű, rosszindulatú megtestesülései, ami ma ebben az országban burjánzik. Vidnyánszky, Szarka és a többi cégéres figura egyet jelent azzal, ami oly közönségesen NER-nek neveztetik. Az egyetemisták sokaktól óhajtott végső és teljes sikere esetén velük a NER vonná hátrébb az agarait.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc – melyet korántsem csupán a szolidaritási nyilatkozatok papírvértezetébe csomagolt egyetemisták vívtak, hanem az egész magyar történelem során egyszer-kétszer előforduló egységben az egész ország – elbukott. Elbukott akkor is, ha az ünneplésekor hajlunk erről megfeledkezni. Elbukott akkor is, ha az állami emlékezetpolitika tendenciózusan megfeledkezik erről. Az SZFE diáksága pedig már most nyert, végződjék bárhogy is a tiltakozásuk, egyetemfoglalásuk. Nyertek, mert tudatosulhatott bennük, hogy képesek kiállni magukért még a látványos és harsány túlerő kendőzetlen fenyegetőzésével, terrorizáló törekvéseivel szemben is.

Nyertek, s nyert velük az egész ország is, hiszen a rendszerváltást közvetlenül megelőző néhány hónap kivételével még az is kétséges volt itt, hogy a büszkeségen és lózungokon túl létezik-e máig érvényes öröksége az 1956-os forradalomnak. S ha létezik, mi az. Ma már biztosak lehetünk: nagyon is létezik. Itt van a szemünk előtt: épp ez a képesség, a túlerővel szembeni kiállás képessége az, amelyből most olyan evidens példát mutatott az SZFE teljes polgársága. Lám, nem veszett el, megvan még. Le a kalappal azok előtt, akik megmutatták!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."