Orbán hete

A szerk.

Az árvizet övező média- és közérdeklődés megmozgatta a politikai propagandisták kreatív fantáziáját is. Míg a múlt hét elején, az árvíz első napjaiban még csak a rendszerint korán ébredő Gyurcsány töltött homokzsákot, addig csütörtökre már Bajnai és Schiffer is lapátolt.

Az árvízi homokzsáktöltés toposzának hangsúlyos felbukkanását lapunk kollektív emlékezete az 1998-2001-es tiszai árvizek idejére datálja. Ha az akkori miniszterelnöki buzgólkodást némi gyanakvás kísérte is, mára azt az egyszerű kérdést, hogy milyen gyakorlati haszna és értelme van ennek, senki nem teszi fel. A homokzsáktöltés mondhatni magasabb kognitív szintre transzponálódott, és ezért afféle kötelező gyakorlattá is vált vezetőink számára (tán attól rettegnek, hogy a nép a maga keresetlen módján megszólja őket, ha tétlenkednek).

Ugyanakkor látnunk kell azt is: Gyurcsány, Schiffer, Vona és Bajnai csak a mára már normatívvá vált paradigma keretein belül viszonyultak az árvízhez. Új utakat ismét Orbán Viktor keresett és talált. Ennek bizonyítását kezdjük az index.hu-n, illetve a bumm.sk-n fellelt pompás fotók felemlegetésével: az elsőn Orbán Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya társaságában igyekszik a folyóval vívott csata újabb helyszíne felé, a másodikon Nagy Lászlóval, a Veszprém és a válogatott átlövőjével diskurál egy nyúlgát mellett. Már az sem egészen világos, hogy Mocsai hogy került a képbe, és milyen feladatot lát el (talán azért van ott, mert pompásan ért a védekezéshez?), és még furcsább, hogy a magyar válogatott mezét és melegítőjét viseli. A köny-nyen átázó mackóalsó nem a legalkalmasabb viselet a vízzel folytatott küzdelemhez (a klott és az ugyancsak a válogatott mezeként megismert póló - Nagy László öltözéke - még kevésbé az), ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a címeres mez valamiképpen a nemzettel és a nemzeti egységgel kapcsolatos képzeteket konnotálja a szemlélőben - és ebben a magasabb értelemben igenis munkaruhának minősíthető. Lapunk információi szerint a valahol Győr környékén védekező férfi kézilabda-válogatott és a miniszterelnök egyébként véletlenül botlottak egymásba. A találkozás spontaneitását a forgatócsoport ügyesen használta ki, és ha ez a dramaturgiai szál (a kormányfő sportolókkal, celebekkel mutatkozik a gáton) végül nem is folytatódott, az sem igaz, hogy az Orbán Facebook-oldalát elárasztó mozgóképetűdök ne épp a nemzet közös, nagy erőfeszítését hangsúlyozó vonalat vitték volna tovább.

Jegyezzük meg rögtön: a kormányfő közjogi értelemben nem lépte túl felhatalmazásait. A hatályos törvények szerint vészhelyzet esetén a mentés operatív irányítása a védelmi bizottság vezetőjének (jelen esetben Bakondi Györgynek) a feladata, akit a miniszterelnök - külön kormányrendelet hiányában - nem utasíthat, legfeljebb feladatokat határozhat meg számára, azt is a belügyminiszteren keresztül. Orbán a filmecskék tanúsága szerint ebben a szellemben járt el (az egyetlen ennek ellentmondó megnyilvánulását tekintsük félreértésnek). Minek fényében akár indokoltnak tűnhetne a jelenléte valós értelmét firtató kérdés: ha e kérdés megfogalmazásához nem kéne tényleg teljesen hülyének lenni. A kormányfő nem csak azért csinálta végig ezeket a fellépéseket, hogy a márciusi hókatasztrófát elfeledtesse. Az árvíz ennél sokkal többre, magán- és politikai személyiségének megmutatására, kivetülésére, meghosszabbítására adott alkalmat. A filmecskékben a kormányfő tájékozódik, rákérdez, jóváhagy, hümmög, együttérez, kezet fog, biztat, s közben a hozzáértés nem túl meggyőző igényével lép fel. A monumentális, vad és valós díszletek a katasztrófa-, sőt háborús filmek miliőjét vetítik mögé - a gesztusai pedig egyszerre idézik meg a csapatai fölött a frontvonalon szemlét tartó hadvezért, a szerető jobbágyaihoz kilátogató, mélyen demokratikus, humanista meggyőződésű, ám kicsit hibbant főrendet, a családfőt, és legfőképpen a nemzet erőfeszítéseinek gyúpontjában tevékenykedő szervező géniuszt. Ki vitatná, hogy az ország első emberének kötelessége válságos helyzetekben példát mutatni - legfeljebb a jó ízlés és a szemérem határait kissé szigorúbban vonva meg. Merthogy erősen túl volt spilázva a dolog. Annál is inkább, mert jó okkal feltételezhetjük, hogy az árvízi védekezés Orbán egyhetes előadás-sorozata nélkül is flottul zajlott volna, miként azt is, hogy ha tizenöt centivel magasabb a víz, elmossa a fél országot. De nem vagyunk abban a helyzetben, hogy értékelnünk kéne azt, amit Orbán a rajongóinak közvetít - saját magáról. Mindez ugyanis, ha nekik szólt, ha nem, csak őket találta szíven.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.