A szerk.

Pályán kívül

A szerk.

A magyar állami televízió a múlt héten szolid purparléba keveredett a Demokratikus Koalícióval arról, hogy Gyurcsány Ferenc bemenjen-e valamelyik műsorba nyilatkozni, vagy ne menjen, s ha már ott van, miről beszéljen, a bajai videóról vagy pártja programjáról, satöbbi, satöbbi.

Szó szót követett, de az is látszott, hogy az álláspontok közeledése fizikai képtelenség, hisz mondjon bármit is, mindenki az, aki, és kész. Talán a köztévé is ráérzett a huzakodás meddő voltára, ezért szombaton - mintegy a vita lezárásául - közleményt adott ki. Ezt:

"A köztévé nem enged elveiből.

A magyar közszolgálati média az Európai Unió normái és a magyar médiatörvény betartásával működik, szerkeszti műsorait, végzi azt a tevékenységet, amit neki a törvények feladatul szabnak.

E folyamatba politikai pártok bele nem szólhatnak, elvárásokat meg nem fogalmazhatnak, ezzel is biztosítva a közmédia pártatlanságát, a kiegyensúlyozott tájékoztatás alapvető feltételeit, az alkotók függetlenségét.

Ezen elvekből a közmédia szerkesztői, alkotói és vezetői eddig nem engedtek, és nem fognak engedni a jövőben sem.

Hírműsorainkban továbbra is fenntartjuk a jogot közszereplők, politikusok megkeresésére, álláspontjuk megjelenítésére, úgy, amint azt Európa és a világ valamennyi demokratikus államának független közszolgálati médiája is teszi."

Szünet. Megvárjuk, míg kedves olvasóink hozzátartozói behozzák a repülősót, addig mi is felmossuk magunkat a konyhapadlóról, s csak akkor folytatjuk, ha mindenki magához tért. Ilyen nincs! Milyen szöveg ez már?

Hogy aszondja már az elején, hogy "az Európai Unió normái", a végén meg "a világ valamennyi demokratikus államának médiája". De nem erről van szó, nem a tételesen számba vehető hazugságokról. Még csak nem is arról, hogy a közlemény alapállása mennyire átlátszóan és ostobán hamis, amikor az állítja, hogy "hírműsorainkban továbbra is fenntartjuk a jogot közszereplők, politikusok megkeresésére", mintha a Demokratikus Koalíció azt kérte volna számon rajtuk, hogy be merték hívni Gyurcsányt, és nem azt, hogy olyasmiről akartak vele beszélni, amihez - a DK szerint - semmi köze.

Kényszeredetten mondjuk fel a leckét, de ezúton is szükséges tudatosítani, hogy a magyar közszolgálati televízió az a hely, ahol "kiblőrözték Lomnicit", s ahol "magyar származású" íróként tartják számon a Nobel-díjas Kertész Imrét. Vígh András megvan? Hosszú ideig röhögött a csávón az egész ország, amikor úgy tudósította a mélyen közszolgálati híradót, hogy jó messzire az eseménytől letáborozott, operatőre pedig lézengő nyugdíjasokat művészkedett mögé, állítván ezzel, hogy a kutya sincs a Fidesz-alkotmány elleni tüntetésen. Vagy említsük Obersovszky Péter interjúját a diplomamunkáját tolvajlás útján szerző Schmitt Pállal? Ami ráadásul akkor készült, amikor már rábizonyosodott a gyalázat az uzurpátorra, s eltakarítása is napirenden volt - de ők csak tolták, tolták bele szemérmetlenül a nép arcába a mocskukat. Sorolhatnánk reggelig, de ennyi most legyen elég "a kiegyensúlyozott tájékoztatás alapvető feltételeiről" meg az "alkotók függetlenségéről". Mondtuk, nem ez az igazán érdekes.

A magyar állami televízióról mindenki pontosan tudja, kiféle, miféle. Mégis működik, bejárnak a dolgozók reggel, elvégzik, amit kell, hazamennek, jól keresnek, fúrják egymást stb. Utóbbi három és fél éves működése alatt egy percig nem hagyott kétséget a legnaivabb nézőjében sem preferenciái, uram bocsá' pártállása felől. Mert nemcsak akkor látszik ez, amikor direktben nyomják a propagandát (pártpropagandát), benne van ez egy-egy riporteri kérdésben, ahogy például Obersovszky Schmittet faggatta, s abban, ahogy a bemondónők rebegtetik a pillájukat, ha megszólal előttük egy helyettes államtitkár. Mindegy, a köztévé már csak ilyen. Ezt tudják jól azok is, akik csinálják.

De az, hogy most közleménybe foglalják mindennek az ellenkezőjét, nos, az nem rossz vicc, még csak nem is megátalkodottság, vagy valami különös romlottság. Az a status quo. Nekünk minden szavunk hazug. Értitek? Amit ebben a közleményben állítunk, csupa szép és nemes dolog, függetlenség, szabadság, azok ennyit jelentenek. Semmit. Kitöröljük a seggünket a papírossal, amire fölírtuk őket. Értitek már? Értitek már végre, hogy miért kellett Vígh Andrásnak máshol állnia, mint ahol a tüntetés volt, amiről épp beszámolt? Azért, mert az nem számít. Az igazság nem játszik. A tévé a valóságot mutatja, a valóságról szól ez a közleménye is, melyben az áll: Orbán Viktor Magyarországán az igazság nem játszik.

Neked ajánljuk

Ezeket fogadtuk meg a legtöbben 2023-ra

  • Fizetett tartalom

Az alábbi, 2023-ra vonatkozó best of újévi fogadalmak ugyan kifejezetten egy amerikai felmérés eredményei, de nem meglepő módon könnyen megtalálhatjuk a listában a saját titkos vagy kevésbé titkos vágyainkat is.

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.