A szerk.

Semlegesítési eljárás

A szerk.

Közeledik május vége, mely hó arról nevezetes, hogy utolsó napjáig kell a Fővárosi Főügyészségnek bizonyos beavatkozások után ismét a Fővárosi Törvényszék elé terjesztenie az ún. Quaestor-ügyben papírra vetett vádiratát.

Lapunknak szemernyi demokratikus kétsége sincs afelől, hogy az ügyészség e feladatának eleget is fog tenni, hisz erre hétfői Népszabadság-interjújában a legfőbb ügyész tett szigorú ígéretet. Ja, végül jobb belátásra tértek – amikor április elején a törvényszék visszadobta a vádirat első változatát, Ibolya Tibor fővárosi főügyész a maga bumfordi módján még mindenféle mondással próbálkozott. Például azzal, hogy csak azért nem kezdődik időben a tárgyalás, mert a bírónak nem volt ideje a vádiratot elolvasni, meg hogy az ügyész majd a tárgyalóteremben, ha oda kerül a sor, akkor elmondja, melyik vádpontot melyik bizonyíték támasztja alá a hatmillió file-ban átadott okirat közül. A manővert, már tudniillik a bíróság kompromittálását végül maga a bíróság zárta rövidre, amikor egyfajta ellenintézkedésként kiszivárogtatta, hogy mi is a baja a vádirattal. Az, hogy használhatatlan: a bizonyítékként becsatolt iratanyag átláthatatlan, egy része biztosan nem bizonyíték semmire, és amelyik az lehet, az sincs konkrét vádponthoz kötve, ami viszont a méltányos tárgyalást teszi lehetetlenné. Ibolya ezek után egy kicsit még megfenyegette a bíróságot (ez „nem marad következmény nélkül”), majd véget is vetett a látványosságnak, és az ügyészség hozzálátott a vádirat kiegészítéséhez. (Legalábbis ezt állítják.)

Itt tartunk most, amikor az eredményt, az első tárgyalási napon a vádirat ismertetését várjuk. Nyilván a mi hibánk, hogy a legerősebb kételyekkel.

A két évtizedes pilótajáték valódi dimenziói lélegzetelállítóak. Nem is az, hogy T. Csaba a kuncsaftjai, azaz a hozzá forduló befektetők tízmilliárdokra rúgó pénzét nemigen fektette be, hanem részben hazavitte, részben más, korábbi befektetőit fizette ki belőle, vagy hogy 150 milliárd forint értékben bocsáthatott ki teljességgel fiktív kötvényeket (vagyis vehetett kölcsön pénzt, amiről tudta, hogy sosem fogja megadni). Már ezek a számok is nehezen foghatók fel – de valójában azt sem tudjuk, hogy hány tízmilliárdnyi kárértékről beszélünk. Ibolya Tibor márciusban a meglévő, tehát el nem lopott Q-vagyon nagyságát 160 milliárdban jelölte meg, ez mostanra 44-re olvadt, de arra sincs semmi okunk, hogy ezt fenntartások nélkül elhiggyük. Az értékbecslés részleteit az ügyészség nem kötötte az orrunkra, azt viszont tudjuk, hogy Tarsoly tavaly február végén már a falnál járt, készpénzt – legalábbis a nem politikailag bekötött ügyfeleinek – akkor tudott kifizetni, ha előtte valaki (az utolsó pali­madarak egyike) valamit vásárolt tőle.

Ennél az algebránál is rémisztőbb azonban, hogy hány állami vagy valamilyen közhatalmat gyakorló szereplő, intézmény, személy keveredett bele a Quaestor-hálóba. Akár úgy, mint áldozat – például azok az önkormányzatok, amelyek a biztos politikai háttér tudatában a Quaestorra bízták a pénzüket –, akár úgy, mint ilyen vagy olyan okból tétlen hatóság, akár úgy, mint a köztársaság valamely választott tisztségviselője, aki ilyen vagy olyan szívességek fejében személyes haszonélvezője lehetett T. Csaba pénzügyi géniuszának. A Quaestor fizetésképtelensége utáni gyanús mozzanatok – O. Béla közmunkás és alsó kategóriás stróman felbukkanása cégtulajdonos-ügyvezetőként, vagy az, hogy a mastermind a bukás után három hétig szabadlábon grasszálhatott, vagy hogy a cég romjai alól bizonyos kivételezettek még ki tudták menekíteni a vagyonukat – mind azt ordították: ez a játék nagyon, nagyon nagyban, és nagyon magas szinteken is folyt.

Mindezek után egyszerűen nem vagyunk abban a mentális állapotban – a hülyeség azon fokán tudniillik –, hogy úgy tegyünk, mintha a Quaestor-pertől az igazság teljes kibomlását lehetne várnunk. Hisz abba bele kellene hogy bukjon az a kormány, amely fő erejének T. Csaba afféle ügyintézőként, pénzügyi szolgáltatóként állt a rendelkezésére.

Ám az, hogy T. Csaba életmunkásságának esszenciájára aligha derül majd fény a maga teljességében, csak az egyik, és meglehet, a kisebb kártétel lesz a köztársaság élő szövetében. A bíróság és az ügyészség közti áprilisi „vita” azt sejteti, hogy a kérdés inkább úgy merül fel: hogyan lehet a legkisebb költséggel semlegesíteni a T-ügyet? T. kimentése nem játszik, nem megvádolni őt még ennek az ügyészségnek is sok lenne egy kicsit – de ha a bíróság nem bírja rendesen elítélni, az már a bíróság baja lesz. Amiért nyilván meg is kapja majd a magáét.

Elvégre komcsi mind, nemde?

Figyelmébe ajánljuk

Varga Judit választása

Nem világos, milyen színjáték bontakozik ki szemünk előtt, az pedig végképp homályos egyelőre, végül hogyan döntenek: megteszik-e a „visszautasíthatatlan” ajánlatot, az érintett a tisztesség maradéka megőrzését választja vagy elfogadja az eddiginél is gátlástalanabb kézitusa katonájának szerepét a hatalomért.

Közel kétmilliárd forint vízdíjat követel az állam Miskolctól, a város bérlakásait adta fedezetként

A magyar állam 2023 végén úgy kapta meg ingyen a rezsicsökkentés miatt milliárdos hiányt halmozó MiVíz Kft.-t 24 milliárd forintos vagyonával, hogy konszolidációt ígértek Miskolcnak. Erre nem került sor, idén nyáron viszont benyújtotta 1,8 milliárdos ki nem fizetett vízdíj számláját a városnak. A törlesztés fedezeteként egy 2,2 milliárd forintra értékelt önkormányzati bérlakásos társasházát adta zálogba a fideszes városvezetés.

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.