A szerk.

Semlegesítési eljárás

A szerk.

Közeledik május vége, mely hó arról nevezetes, hogy utolsó napjáig kell a Fővárosi Főügyészségnek bizonyos beavatkozások után ismét a Fővárosi Törvényszék elé terjesztenie az ún. Quaestor-ügyben papírra vetett vádiratát.

Lapunknak szemernyi demokratikus kétsége sincs afelől, hogy az ügyészség e feladatának eleget is fog tenni, hisz erre hétfői Népszabadság-interjújában a legfőbb ügyész tett szigorú ígéretet. Ja, végül jobb belátásra tértek – amikor április elején a törvényszék visszadobta a vádirat első változatát, Ibolya Tibor fővárosi főügyész a maga bumfordi módján még mindenféle mondással próbálkozott. Például azzal, hogy csak azért nem kezdődik időben a tárgyalás, mert a bírónak nem volt ideje a vádiratot elolvasni, meg hogy az ügyész majd a tárgyalóteremben, ha oda kerül a sor, akkor elmondja, melyik vádpontot melyik bizonyíték támasztja alá a hatmillió file-ban átadott okirat közül. A manővert, már tudniillik a bíróság kompromittálását végül maga a bíróság zárta rövidre, amikor egyfajta ellenintézkedésként kiszivárogtatta, hogy mi is a baja a vádirattal. Az, hogy használhatatlan: a bizonyítékként becsatolt iratanyag átláthatatlan, egy része biztosan nem bizonyíték semmire, és amelyik az lehet, az sincs konkrét vádponthoz kötve, ami viszont a méltányos tárgyalást teszi lehetetlenné. Ibolya ezek után egy kicsit még megfenyegette a bíróságot (ez „nem marad következmény nélkül”), majd véget is vetett a látványosságnak, és az ügyészség hozzálátott a vádirat kiegészítéséhez. (Legalábbis ezt állítják.)

Itt tartunk most, amikor az eredményt, az első tárgyalási napon a vádirat ismertetését várjuk. Nyilván a mi hibánk, hogy a legerősebb kételyekkel.

A két évtizedes pilótajáték valódi dimenziói lélegzetelállítóak. Nem is az, hogy T. Csaba a kuncsaftjai, azaz a hozzá forduló befektetők tízmilliárdokra rúgó pénzét nemigen fektette be, hanem részben hazavitte, részben más, korábbi befektetőit fizette ki belőle, vagy hogy 150 milliárd forint értékben bocsáthatott ki teljességgel fiktív kötvényeket (vagyis vehetett kölcsön pénzt, amiről tudta, hogy sosem fogja megadni). Már ezek a számok is nehezen foghatók fel – de valójában azt sem tudjuk, hogy hány tízmilliárdnyi kárértékről beszélünk. Ibolya Tibor márciusban a meglévő, tehát el nem lopott Q-vagyon nagyságát 160 milliárdban jelölte meg, ez mostanra 44-re olvadt, de arra sincs semmi okunk, hogy ezt fenntartások nélkül elhiggyük. Az értékbecslés részleteit az ügyészség nem kötötte az orrunkra, azt viszont tudjuk, hogy Tarsoly tavaly február végén már a falnál járt, készpénzt – legalábbis a nem politikailag bekötött ügyfeleinek – akkor tudott kifizetni, ha előtte valaki (az utolsó pali­madarak egyike) valamit vásárolt tőle.

Ennél az algebránál is rémisztőbb azonban, hogy hány állami vagy valamilyen közhatalmat gyakorló szereplő, intézmény, személy keveredett bele a Quaestor-hálóba. Akár úgy, mint áldozat – például azok az önkormányzatok, amelyek a biztos politikai háttér tudatában a Quaestorra bízták a pénzüket –, akár úgy, mint ilyen vagy olyan okból tétlen hatóság, akár úgy, mint a köztársaság valamely választott tisztségviselője, aki ilyen vagy olyan szívességek fejében személyes haszonélvezője lehetett T. Csaba pénzügyi géniuszának. A Quaestor fizetésképtelensége utáni gyanús mozzanatok – O. Béla közmunkás és alsó kategóriás stróman felbukkanása cégtulajdonos-ügyvezetőként, vagy az, hogy a mastermind a bukás után három hétig szabadlábon grasszálhatott, vagy hogy a cég romjai alól bizonyos kivételezettek még ki tudták menekíteni a vagyonukat – mind azt ordították: ez a játék nagyon, nagyon nagyban, és nagyon magas szinteken is folyt.

Mindezek után egyszerűen nem vagyunk abban a mentális állapotban – a hülyeség azon fokán tudniillik –, hogy úgy tegyünk, mintha a Quaestor-pertől az igazság teljes kibomlását lehetne várnunk. Hisz abba bele kellene hogy bukjon az a kormány, amely fő erejének T. Csaba afféle ügyintézőként, pénzügyi szolgáltatóként állt a rendelkezésére.

Ám az, hogy T. Csaba életmunkásságának esszenciájára aligha derül majd fény a maga teljességében, csak az egyik, és meglehet, a kisebb kártétel lesz a köztársaság élő szövetében. A bíróság és az ügyészség közti áprilisi „vita” azt sejteti, hogy a kérdés inkább úgy merül fel: hogyan lehet a legkisebb költséggel semlegesíteni a T-ügyet? T. kimentése nem játszik, nem megvádolni őt még ennek az ügyészségnek is sok lenne egy kicsit – de ha a bíróság nem bírja rendesen elítélni, az már a bíróság baja lesz. Amiért nyilván meg is kapja majd a magáét.

Elvégre komcsi mind, nemde?

Figyelmébe ajánljuk

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.

A rendes amerikai

„Ugye hallotta a megkönnyebbült sóhajokat a teremben?” – kérdezte Wolfgang Ischinger, a Müncheni Biztonsági Konferencia elnöke az amerikai külügyminisztert, Marco Rubiót, aki békülékenyebb beszédet tartott a NATO-országok képviselőinek, mint egy évvel ezelőtt a harsány és pökhendi J.D. Vance.

Orbán Viktor, mint a háború egyik kutyája

A miniszterelnök és a köre továbbá a háború vámszedője és haszonélvezője is, hiszen az orosz energiahordozók folyamatos vásárlásával nemcsak a háborús bűnös Putyin birodalmi törekvéseit dotálja, hanem a beszerzési és eladási ár közötti különbség lefölözésével és megfelelő helyekre juttatásával a saját hatalmát is erősíti.

Oroszlán a tetőn

A cseh központi bank (Česká národní banka) az idén ünnepli száz­éves jubileumát, jogelődje, a cseh­szlovák jegybank ugyanis 1926-ban alakult meg. Működését háborúk, megszállások, rendszerváltások, az ország szétválása és pénzügyi válságok kísérték. A jegybank épületének tetején levő oroszlán és férfialak a független államiság, a stabilitás, a nemzeti identitás és a pénzügyi önállóság szimbólumai. Az oroszlánt a mindenkori politikai hatalom több alkalommal „ketrecbe” zárta, a korona a kormány kiszolgálójává vált.

Fürkésző szemek

„Végrehajtási célból” több ezer banki ügyfél értékpapírszámlájáról kért adatokat Csige Gábor gyulai jegyző tavaly nyáron, olyanokéról is, akiknek semmiféle tartozásuk sincs. Lapunk kérdései nyomán a rendőrség hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított.

Levegő a cintányérok között

Akkor vitte el a kincstár a szolidaritási hozzájárulás első részletét az önkormányzatoktól, amikor alig van bevételük. Ez abszurd helyzeteket idézett elő, Szentes például folyószámlahitelből tudta befizetni ezt a pénzt. Gulyás Gergely miniszter szerint ilyen a közteherviselés, nem kell sápítozni.