Felgyorsult a magyar élet, az az igazság. Hol vannak már a kormányzati ciklusokon átívelő grandiózus tervek? A nagy álmokból csak kilenc évre kinevezett kis vazallusok és a nyolcvan évre titkosított disznóságok maradtak, különben egy nap a világ. Az már egész tűrhető, ha csak az adott napot, jobb esetben egy hétvégét kell túlélni, de legtöbbször csak az adott szituációt. Igen, szó szerint túlélni. Talán a látszatokat is fenntartva túlélni, vagy tényleg csak a testi valóban túlélni – ezen még vitatkozunk itt a lapnál. Azon tudniillik, hogy egy-egy kormányzati politikus nyilvános fellépése során ügyel-e még arra, hogy közlendői az igazság valamiféle távoli ígéretével kecsegtessenek, vagy csupán azzal veszkődik, hogy mondatai valamelyest egymásból következzenek, és előadása folyamatosnak látsszék? (Vö. hazudik, mint a vízfolyás.)
Nem volt ez másként a mögöttünk álló hétvége nevezetes eseményével, a felső tagozatos és gimnazista népesség drogtesztre kötelezésével sem. Péntek este Kocsis Máté (figyelem: a Fidesz kommunikációs igazgatója) bedobta a csalit, biztos, ami biztos alapon belekeverve a politikusokat és az újságírókat. Aztán egész hétvégén lehetett röhögni a dolgon, hogy hétfőre – a Fidesz-frakció egyetértő szándékainak teátrális kinyilvánítása nyomán – elszabaduljon valamiféle szolid kis minipokol, amitől menten beszarván („na tessék, kellett nekünk még egy internetadó!”), kedd reggelre az egész el legyen sikálva, szét legyen szokás szerint kenve a folyosón, mondván, önkéntes lesz az egész miskulancia. Ha a tizenkét éves bejelentkezik, mehessen drogtesztre, ha a szüleje felnyomja, akkor is… Ilyen szintű hülyeség már nincs is, mondaná az ember, de nem mondja. Nem mondja, mert éppen fuldoklik, hisz eszébe jutott, hogy a minap még a parlament folyosóján az újságírói kérdések elől szó szerint az életéért menekülő kereszténydemokrata Rubovszkyt felhívta a pont tizenkét éves unokája, hogy bocsesz, tata, de besokalltam, én lelépek innen, elhagyom az országot, satöbbi. S mindez ugye a kommunikációs igazgató, a kommunikációs stáb, a kommunikációs think tank mutatványa, hogy elterelje a figyelmet Magyarország miniszterelnökének finoman szólva is sarokba szorult állapotáról.
A küldetés persze lehetetlen. Lehetetlen, hisz amikor már mindenki azt hitte ebben az országban, hogy a gyerekeit szervezetten és gondos figyelemtől övezve vizeltetik majd az iskolájukban, a miniszterelnök odaállt a tekintetes Országgyűlés elé, s azt mondta, hogy ha Vida Ildikó nem jelenti fel Goodfriend amerikai ügyvivőt egy Heti Válasz-interjú miatt, akkor ő kirúgja az adóhatóság vezetőjét, akiről rég tudja az ország teljes lakossága, hogy Simicska embere. Ugyanez a lakosság azt is tudja elég rég, hogy folyik itt a terelések mögött az Orbán–Simicska-háború is – e felszólalás után már nemcsak tudják, de egyre többen el is hiszik. Mindebből persze piszlicsáré kérdések adódnak csak, például: mi van akkor, ha Vida feljelenti Goodfriendet? Megszűnünk korrupt országnak lenni? Hol jelentse fel?
A rendőrségen? Besétál a lakóhelye szerint illetékes kapitányságra, és benyögi a recepciósnak, hogy ismeretlen Goodfriend mondott valamit a pártközpont lapjának, csukják le? Vagy egyenesen a fogyasztóvédelemhez fordul, mint egy vehemensebb CBA-károsult? Folytathatnánk – de az egészből a jelen szövegkörnyezet számára csupán az következik, hogy hétfő délutánra teljesen kész volt „a nagy vizeletvételi kommunikációs hadművelet”, lehetett kihajítani a szemétre.
Ám hogy e szövegkörnyezeten kívül adott esetben az országra nézve mi következik abból, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök úgy szájaskodik az Országgyűlésben („ha férfi vagy, álljál ki”), ahogy az egy kültelki bájzliban is csak a köznevetség kiváltására lenne alkalmas, nos, az már egy másik kérdés. Amelynek a megválaszolásához nekünk nincs meg a megfelelő szakképesítésünk, pedig nemrégiben a szerkesztőség kollektíve vett részt egy elsősegélynyújtó tanfolyamon.
