A szerk.

Semmibe vezető terelőutak

A szerk.

Még egy-két ilyen elterelés, és sosem találunk ki az erdőből. Tegnap a netadó, ma a drogteszt – az órák, a kocsik, a házak, a haverok, az utazások egymás szemére lobbantása után mi jöhet még? És főként minek?

Felgyorsult a magyar élet, az az igazság. Hol vannak már a kormányzati ciklusokon átívelő grandiózus tervek? A nagy álmokból csak kilenc évre kinevezett kis vazallusok és a nyolcvan évre titkosított disznóságok maradtak, különben egy nap a világ. Az már egész tűrhető, ha csak az adott napot, jobb esetben egy hétvégét kell túlélni, de legtöbbször csak az adott szituációt. Igen, szó szerint túlélni. Talán a látszatokat is fenntartva túlélni, vagy tényleg csak a testi valóban túlélni – ezen még vitatkozunk itt a lapnál. Azon tudniillik, hogy egy-egy kormányzati politikus nyilvános fellépése során ügyel-e még arra, hogy közlendői az igazság valamiféle távoli ígéretével kecsegtessenek, vagy csupán azzal veszkődik, hogy mondatai valamelyest egymásból következzenek, és előadása folyamatosnak látsszék? (Vö. hazudik, mint a vízfolyás.)

Nem volt ez másként a mögöttünk álló hétvége nevezetes eseményével, a felső tagozatos és gimnazista népesség drogtesztre kötelezésével sem. Péntek este Kocsis Máté (figyelem: a Fidesz kommunikációs igazgatója) bedobta a csalit, biztos, ami biztos alapon belekeverve a politikusokat és az újságírókat. Aztán egész hétvégén lehetett röhögni a dolgon, hogy hétfőre – a Fidesz-frakció egyetértő szándékainak teátrális kinyilvánítása nyomán – elszabaduljon valamiféle szolid kis minipokol, amitől menten beszarván („na tessék, kellett nekünk még egy internetadó!”), kedd reggelre az egész el legyen sikálva, szét legyen szokás szerint kenve a folyosón, mondván, önkéntes lesz az egész miskulancia. Ha a tizenkét éves bejelentkezik, mehessen drogtesztre, ha a szüleje felnyomja, akkor is… Ilyen szintű hülyeség már nincs is, mondaná az ember, de nem mondja. Nem mondja, mert éppen fuldoklik, hisz eszébe jutott, hogy a minap még a parlament folyosóján az új­ság­írói kérdések elől szó szerint az életéért menekülő kereszténydemokrata Rubovszkyt felhívta a pont tizenkét éves unokája, hogy bocsesz, tata, de besokalltam, én lelépek innen, elhagyom az országot, satöbbi. S mindez ugye a kommunikációs igazgató, a kommunikációs stáb, a kommunikációs think tank mutatványa, hogy elterelje a figyelmet Magyarország miniszterelnökének finoman szólva is sarokba szorult állapotáról.

A küldetés persze lehetetlen. Lehetetlen, hisz amikor már mindenki azt hitte ebben az országban, hogy a gyerekeit szervezetten és gondos figyelemtől övezve vizeltetik majd az iskolájukban, a miniszterelnök odaállt a tekintetes Országgyűlés elé, s azt mondta, hogy ha Vida Ildikó nem jelenti fel Goodfriend amerikai ügyvivőt egy Heti Válasz-interjú miatt, akkor ő kirúgja az adóhatóság vezetőjét, akiről rég tudja az ország teljes lakossága, hogy Simicska embere. Ugyanez a lakosság azt is tudja elég rég, hogy folyik itt a terelések mögött az Orbán–Simicska-háború is – e felszólalás után már nemcsak tudják, de egyre többen el is hiszik. Mindebből persze piszlicsáré kérdések adódnak csak, például: mi van akkor, ha Vida feljelenti Goodfriendet? Megszűnünk korrupt országnak lenni? Hol jelentse fel?
A rendőrségen? Besétál a lakóhelye szerint illetékes kapitányságra, és benyögi a recepciósnak, hogy ismeretlen Goodfriend mondott valamit a pártközpont lapjának, csukják le? Vagy egyenesen a fogyasztóvédelemhez fordul, mint egy vehemensebb CBA-károsult? Folytathatnánk – de az egészből a jelen szövegkörnyezet számára csupán az következik, hogy hétfő délutánra teljesen kész volt „a nagy vizeletvételi kommunikációs hadművelet”, lehetett kihajítani a szemétre.

Ám hogy e szövegkörnyezeten kívül adott esetben az országra nézve mi következik abból, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök úgy szájaskodik az Országgyűlésben („ha férfi vagy, álljál ki”), ahogy az egy kültelki bájzliban is csak a köznevetség kiváltására lenne alkalmas, nos, az már egy másik kérdés. Amelynek a megválaszolásához nekünk nincs meg a megfelelő szakképesítésünk, pedig nemrégiben a szerkesztőség kollektíve vett részt egy elsősegélynyújtó tanfolyamon.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.