Valakik, akik vagy a Magyar Nemzeti Arcvonal voltak, vagy csak azt mondták magukról, Radnóti-köteteket égettek; más, sportbarát fiatalok egy békéscsabai kézilabda-mérkőzésen "Veled vagyunk, Csatáry Laci!" molinót húztak ki a lelátón, és volt egy pofás Horthy-felvonulás Budapesten is, az utóbbi a Jobbik organizálásában. A tíz könyvégető nácira ne vesztegessünk szót, mi sem állítanánk, hogy ők a nemzeti ifjúság élcsapata, a békéscsabai drukkerek poénja viszont már elgondolkodtatóbb, már csak azért is, mert akkor és azóta kicsit sokan próbáltak falazni nekik. A meccset látta pár száz ember, ott volt a város krémje, a városi tévé, a helyi sajtó, a kézilabda-szövetség, az apja fasza nem volt csak ott - mégis, ha a Népszava fel nem horgad, a dologra senki ügyet sem vet már. A molinó gazdái, miután lett egy kis balhé, egészen hihetetlen magyarázattal álltak elő arról, hogy nem a kassai gettóparancsnokot éltették, hanem a cimborájukat, akit történetesen Csatáry Lászlónak hívnak (Csatárinak, egészen pontosan), a szövetség lapzártánkkor még gondolkodik, hogy ezt elhiggye-e, nemkülönben az újságokba író emberek egy része is, azzal a felkiáltással, hogy ne keressünk ott is nácikat, ahol nincsenek! Tényleg ne keressünk, mindenesetre az ellentábor szurkolóiba - a gyávaságból vagy közömbösségből vakoknál, meg a hülyeséget hivatásszerűen gyakorló szövetségi alkalmazottaknál, újságíróknál - jóval több érzékenység és értelem szorult. A két lábbal a földön járó, egyenes gondolkodású debreceni ultrák azonnal megfejtették az üzenetet, és lelkes "Sieg, heil!" örömkiáltással nyugtázták a tömeggyilkos emlékét oly megható empátiával felidéző szavakat.
A kassai gettóparancsnok legfőbb főnökének tiszteletére, s a neki állítandó lovas szobor promotálása érdekében tartott hétvégi Jobbik-demonstrációt ugyancsak diszkrét félrenézés követte, legalábbis vezető politikai erőnk s kormányunk oldaláról. Lehet, nem tartják az egészet olyan fontosnak. Vagy épp ellenkezőleg: ők is érzékelik, hogy a Jobbik ügyesen betámadott, mindinkább Horthyra hegyezi ki a magyar jobboldal identitásának kulcskérdését, s teszi ezzel Horthyt, illetve Horthy emlékét a mai magyar politikai verseny kulcskérdésévé is; de az ellenállítást, vagyis Horthy megtagadását politikai értelemben károsnak és ezért ellenjavalltnak tartják.
Pedig ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit. Nem nekünk: a kormánynak és a magyar jobboldalnak. Már ha - példánknál maradva - Csatáry László éltetése, s a magyarországi nácizmus további rehabilitálása már tényleg nem fér bele az ő országimázsukba se. Kezdeniük kell valamit - Horthyval. Azt ugyanis, hogy Csatáry 1944 tavaszán büntetlenül gyilkolhasson a kassai gettóban, Horthy Miklós engedte meg neki, hisz ebben az időszakban Horthy volt Magyarország legfőbb közjogi méltósága, a magyar állam első vezetője. Az emberek pedig hajlamosak rá, hogy figyelembe vegyék, mit tesznek vagy gondolnak választott vezetőik, s hogy az illendőség határainak kijelölését tőlük várják. Mondunk egy rossz példát. Az, hogy suhancok megvernek egy hajléktalant, és a motyóját a Dunába szórják, azért is lehetséges, mert a magyar törvényalkotók a hajléktalanokkal azt tették, amit tettek. Előbb megfosztották őket bizonyos jogaiktól, aztán a méltóságuktól, aztán kriminalizálták a létezésüket: biztos verni is szabad őket, nemde? A következő lépés az erőszak állami szervezése szokott lenni.
De nem olyan bonyolult dolog ez.
Van egy állam, amelyik aktívan közreműködik több százezer állampolgára elpusztításában. A döntés az elpusztításukról nem ennek az államnak a szuverén, önálló döntése, de a döntés a részvételről a meggyilkolásukban igen. Ugyancsak szuverén döntéssel ez az állam meg is tagadhatta volna a közreműködést.
Mindez nem valamely polgárháborús konfliktus során történik, a meggyilkoltak korábban nem viseltek hadat ezen állam ellen.
Ennek az államnak ebben az időszakban van törvényes, alkotmányos vezetője, ha nem is közvetlenül, de az ő alárendeltségébe tartoznak azok a hivatalok és hivatalnokok, akik az állam több százezer polgárát a halálba küldik. Az ő közreműködésük nélkül a több százezer állampolgárt nem semmisítették volna meg. Az állam vezetője a megsemmisítésről, s az alárendeltségébe tartozó hivatalok és hivatalos személyek nélkülözhetetlen részvételéről tudomással bír. Amikor a gyilkoláshoz elengedhetetlen adminisztratív és logisztikai közreműködést nyújtó állami, hivatali gépezetet le akarja állítani, sikerrel jár. De addigra a több százezer állampolgár halott. Mert meggyilkolták őket.
Lehet-e egy államnak hőse az, állítsanak-e a lakói szobrot (emléktáblát, nevezzenek-e el róla közteret stb.) ennek a vezetőnek? Aki hivatalánál fogva közreműködött az állam több százezer polgárának meggyilkolásában?
Az ilyen gesztusok e cselekedetek utólagos jóváhagyását jelentik. Ez nemcsak ellenkezik minden jóérzéssel, minden erkölccsel, minden emberi tulajdonságunkkal, de az az ország, amelyik egy ilyen vezetőt tekint a hősének, bukásra van ítélve, arra, hogy a lakói örök gyűlöletben, félelemben és erőszakban éljenek. Szegénységben és boldogtalanságban.
Horthyról mindenekelőtt ezt kell elmondani, ezt kell tudni. Másodszor és harmadszor is. A többi - a körülmények, személyes vagy politikai motivációi, a személyisége, békeidős politikái, vagy a sötét lyuk, ahonnan a magyarországi holokauszt előpenderült - bizonyára vita tárgya lehet. Legyen is. Miután abban egyetértettünk: Horthy Miklós bűnrészes több százezer zsidónak nyilvánított magyar állampolgár meggyilkolásában.
Ne tévedjünk: ezt a magyar szélsőjobb sem gondolja másként. 'k is ezt tartják Horthy főművének. Ezért akarnak szobrot állítani neki.
