Tarlós István nem érti

A szerk.

Tarlós úr, az nem úgy megy – legalábbis egy tisztességes országban –, hogy a polgármester odaüzen egy színházba, oh, csak vélemény szinten, hogy milyen darabokat kéne játszani, s milyeneket pedig nem.

Nem mutatják be Csurka István színdarabját, A hatodik koporsót az Új Színházban (vagyis újabban Újszínházban) – közölte az MTI-vel, nem fogják elhinni, Tarlós István, Budapest főpolgármestere, aki azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy ő a darabbal kapcsolatban csak véleményt mondott, a döntést Dörner György, a színház igazgatója hozta meg. S most Tarlós nyilván hátradől, s elégedetten megpihen, mint aki jól végezte dolgát. Holott már attól le kellett volna szakadnia a magasságos égboltozatnak, hogy ezt ő jelenti be, s nem az a szerencsétlen Dörner.

Persze nekünk meg semmi se jó, azt akartuk, hogy ne játsszanak a fővárosban nyíltan antiszemita színdarabot, tessék, most nem játszanak, lehet örülni! Örül a rosseb, nincsen minek, hisz csak az derült ki, hogy Tarlós semmit, de semmit nem ért az egészből. Nem rendbe tette ugyanis a dolgokat, mint hiszi, csak még továbblökte a szakadék éjsötét mélye felé a közmorált, leginkább azért, hogy korábbi disznóságait fedezze.

Mert Tarlós úr, az nem úgy megy – legalábbis egy tisztességes országban –, hogy a polgármester odaüzen egy színházba, oh, csak vélemény szinten, hogy milyen darabokat kéne játszani, s milyeneket pedig nem. Mert akkor legközelebb is odaüzen, adott esetben egy másik színházba, hogy nem kéne tán ezt vagy azt a darabot játszani, halott ruszkik drámáit, ne haragudjál már, direktorom, de húsz évvel a rendszerváltozás után nem problematikus ez egy kicsit? Na, ugye, megérted, gondolj arra, hogy hány ember érzékenységét sértheti… Már csak a kiegyensúlyozott művészeti élet érdekében is.

De Tarlós valójában azt nem érti, vagy nem akarja megérteni, hogy ez a hajó már elment rég. Nem A hatodik koporsó a főbűn, az csak egy következmény. Az ősbűn az volt, hogy Magyarország fővárosának első embere gondolt egyet, és gründolt egy antiszemita színházat a város közepire. S e tervét minden tiltakozás, tüntetés dacára keresztülvitte – a város polgárainak akaratával szemben. Ez a megbocsáthatatlan, olyan vétek, amit ő már nem tud helyrehozni, kivált úgy nem, hogy ő diktálja a műsortervet, mert az akkor sem az ő dolga, ha – jó okkal – édes gyermekének tekinti a mondott teátrumot.

E mostani kétségbeesett gesztusa arra viszont kétségkívül jó, hogy mindenki előtt a napnál is világosabb legyen, Tarlós István ebben az ügyben már nem tud semmit helyrehozni, csak tovább ronthatja az egészet. Hiszen mi változott a betiltással? Eddig volt a fővárosnak egy nettó náci színháza. Most meg lett neki egy olyan náci színháza, aminek a főpolgármester állítja össze – közismerten kifinomult ízlésétől vezérelve – a műsorát. Nos, ezzel tényleg beljebb vagyunk.

S mert Tarlós István nem érti, s félő, hogy futtatói sem, elmondjuk még egyszer a megoldást, utoljára tán egy hete mondtuk: tessék szépen lelépni a színről! Majd a kedves utód eltakarítja a piszkos örökséget.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.