A gyanúsítás abszurditásaira most csak vázlatosan térnénk ki. Hogy legalább a vádemelésig elvergődjön az ügy, az ügyészségnek bizonyítani kellett volna, hogy a sukorói befektető-jelölt jogtalan hasznot húzott volna az elhíresült telekcseréből (ezt csak az ügyészség szakértői véleménye állítja, a független értékbecslőké nem; és a telekcsere semmisségét épp a minap mondta ki egy bíróság). Bizonyítani kellett volna azt is, hogy Gyurcsány az államot megkárosító telekcserére utasítást adott (nem adott), hogy ezt legalább sugallta a beosztottjainak (nem sugallta), és hogy miniszterelnökként nem adhatott volna utasítást, és nem is sugallhatott volna (necces). Pedig az ügyészség, jobb ötlete nem lévén, nemcsak a jó ízlés, de a józan ész határain túl is próbálkozott: avval tudniillik, hogy az ügy egyéb szereplőit rábírja a Gyurcsányt terhelő vallomástételre. Ami egyrészt nem sikerült, mert ezek a mocsadékok nem vallottak Gyurcsányra; másrészt arról, hogy egy ily módon kicsikart tanúvallomás mennyit érhet a bíróságon, az ún. tábornokper eddigi lefolyása ad némi útmutatást. Keveset.
Lehet, hogy az eljáró ügyészeknek lett már nagyon ciki ez az egész, "szakmai szempontból", és berontottak Polthoz, hogy főnök, szar sincs a kezünkben, és a becsületünk így meg úgy. Ezt mindjárt elképzeljük, csak előbb meghúzzuk szerkesztőségi kabalacsimpánzunk farkát. És sajnos lapunknak azt sem áll módjában nyilvánosan feltételezni, hogy az eljárás berekesztése ne a legfőbb ügyész jóváhagyásával történt volna: termékünk nem engedheti meg magának, hogy a fogyasztók nagy számban hülyének nézzék. Inkább arra tippelünk, hogy mindenki, akinek fontos lett volna Gyurcsány lecsukatása, belátta, hogy ez a dolog a bíróságon sehogyan sem fog megállni: és akkor már jobb most kiszállni belőle, mintha az egész konstrukció a tárgyalóteremben bukik meg - a 2014-es választások előtt pár hónappal.
A bíróságokon ugyanis egyáltalán nem áll jól az elszámoltatás szénája. Szilvásyt felmentették, Laborcot lényegében dettó, Dávid Ibolyát is, a "tábornokperben" a terhelő bizonyítékok értékelhetetlenek. És ezek csak az ordítóan politikai indíttatású kirakatperek lettek volna - de az ügyészség még Hagyó és Hunvald elmeszeltetéséhez is béna volt. Mindez legelőször is arról árulkodik, hogy a bírói hatalmi ág valahogy ki van maradva a nemzeti együttműködés rendszeréből - bár az Orbán-rezsim jelentős és részben sikeres erőfeszítéseket tett a bírók megfélemlítésére, méretre vágására és megalázására, az ítélkezés ezekben az ügyekben továbbra sem politikai megrendelésre zajlik. Szar ügy: féldiktatúrát nem érdemes csinálni, ha nem az van, hogy tényleg bárkit elvisz a fekete autó, a jogrend maradékain, a jogállam roncsain előbb-utóbb fennakad a vállalkozás. (Egészet meg momentán számos okból nem lehet: nem hagyná az unió - a bírók miatt is mennyit púposkodtak! -, és hát, lássuk be, még a társadalom sem elég érett rá.)
Ám a Gyurcsány-ügy tanulsága nem csak ez. Ennek az immár visszavonhatatlanul meghiúsult pernek, a komcsiellenes perek anyjának, meg persze az elmarasztaló ítéletnek kellett volna demonstrálnia azt, hogy az országot szétlopta az MSZP, hogy minden bajáért az utódpárt, a szovjet múltat az uniós jelenbe átmentő Apró-Gyurcsány-klán és az általa szőtt láthatatlan hálózat okolandó. Ez volt az a történet, a master narrative, amellyel Orbánék 2010 előtt meggyőzték az országot arról, hogy a rendszerváltás félresiklott, és a demokrácia csak a bűnözők fedezékeként szolgál. Gyurcsány és bandája bűnöző, Gyurcsány ki tudta használni a demokrácia intézményeit: ergo a demokrácia intézményei is bűnösek, szükségszerűen, legbelsőbb jellegükből adódóan korruptak. Most ez a történet bukóra áll - ha nem is végérvényesen, de annyira talán mégis, hogy a következő választáson ne lehessen felhasználni, hogy még egyszer ne lehessen vele jelentős szavazói tömegeket manipulálni.
De ne tévedjünk: az erre a történetre alapított politikának nem csak az ártatlanul megvádoltak és meghurcoltak lettek, lesznek a vesztesei. És nem csak szegény ostoba Budai Gyula, aki előbb-utóbb bukott rágalmazási perek tucatjainak fogja majd viselni a következményét. Vagy Schiffer, aki még most sem érti, hogy rég abba kellett volna hagynia. A sebeket sokáig fogja viselni ez az ország; még sokkal, sokkal az után is, hogy nem csak mi fogjuk szégyellni magunkat ezért a négy évért, hanem azok is, akik elhitték a bicikliző majom-diktátor meséit.
(Ha már a féldiktatúra szóba került. A miniszterelnök a hét elején hazai pályán, a Fidelitas kebelén a felsőoktatás átalakításáról osztotta az észt. Midőn felmerült, hogy sokan vannak, akiknek a változás iránya nem tetszik, például Szabó Máté ombudsman, aztán rektorok, szülők, hallgatók, az MTI tudósítása szerint a kormányfő ezt válaszolta: "Ellenforradalmi kísérletek zajlanak." Mondja valaki, hogy csak viccelt!)
