A szerk.
Kutyaszorítóban
Magyarország kormánya hétfőn délután mintegy a nevére íratta fő kultúrkomisszárjának öklendezését, amikor – az egyik miniszterelnök-helyettes kezével – kormányzati pecsétet ütött Demeter Szilárd éppen aktuális nekináculására.
Egy gonosz öregember minden keserűsége
Visszavonják?
Hátulról kettőt ér
Két hete az újabb korlátozások bejelentését, valamint az Alaptörvény kilencedik módosítását és a veszélyhelyzeti rendeletek kihirdetését követően a kormány az éj leple alatt előterjesztette a választási törvényre vonatkozó javaslatát.
A méltóság legcsekélyebb jele nélkül
George Clooney tiszteletre méltó férfiú, kétségkívül. Érdemei választott és módfelett magas szinten művelt hivatásán, a színművészeten túl is számosak, hogy mást ne is említsünk, az ENSZ jószolgálati nagykövete, jó ügyek önzetlen pártfogója, szóval derék ember, aki alkalomadtán igyekszik felhasználni a hírnevét, vagyonát, tehetségét, hogy valamivel jobbá tegye maga körül a világot. Történetesen a demokratikus elkötelezettségét sem titkolta soha és az is igaz róla, hogy baloldali figuraként tartja számon a világ.
Természetes kapcsolatban
A főszakértő
Október 23. és az egyetemi ifjúság
Úgy alakult idén az élet, hogy egyszerre ünnepelhetjük az ’56-os forradalom és szabadságharc évfordulóját, s lehetünk tanúi a harcnak, melyet korunk egyetemi ifjúsága – jelesül a színiiskolások és a velük szolidarizáló egyetemek hallgatósága – vív (oktatóik jelentős hányadának kétségtelen segedelmével) a tanulmányai szabad lefolytatásáért.
Egy búzavirág viszontagságai Búzakalász városában
Vélt melegsége miatt nem kapja meg az anyakönyvvezetői állást az a jelentkező, akit az interjú során szakmailag alkalmasnak talált, és akivel szóban meg is egyezett a budakalászi önkormányzat.
Felkaptatni a meredeken
„Nem örülök annak, ha a kamarát megpróbálják berángatni az aktuálpolitikai harcmezőre. A kamara a legkülönfélébb politikai érzületű vállalkozókat tömöríti, nem szerencsés bármelyik politikai erőhöz túl közel kerülni” – mondta két évvel ezelőtt lapunknak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, és ha ehhez még hozzátesszük, hogy immár húsz éve ő az elnök, még azt is gondolhatnánk, hogy súlya van a szavainak, az MKIK pedig a hazai vállalkozások érdekérvényesítésének legfontosabb fóruma.
Vétó után
Az alapprobléma egyszerűen összegezhető: míg az EU-nak számos eszköze van az uniós értékek (demokrácia, jogállamiság, emberi jogok) érvényesítésére a csatlakozás előtt álló országokban, mindeddig nagyon keveset tehetett akkor, ha egy olyan állam vágta sutba ezeket az értékeket, amely már belépett a klubba.