A legtöbb értékelés szerint emiatt az összellenzék nem is szerepelt jól mondjuk a 2018-as eredményekhez képest, hiszen az akkor külön induló szocialista, DK-s, jobbikos, LMP-s jelöltek szavazatmennyisége alig 400 vokssal maradt el a nyertes fideszes vetélytársukétól. Ez a fajta mechanikus összehasonlítás azonban fából vaskarika – elsősorban is azért, mert átrendeződött az ellenzéki térfél és ezzel együtt az e pártokra szavazó réteg is. (Az egyik jelentős változás a Jobbik néppárti fordulatának tudható be, annak az átalakulási folyamatnak, amely során a párt saját rasszista múltjának terhétől igyekszik szabadulni. Akit a cigány- vagy zsidóellenesség motivál politikai döntéseikor, az már nem a Jobbikra szavaz.) A vasárnapi és a korábbi három választás (a 2018-as általános választások, a 2019-es EP- és önkormányzati választások) számai mögé nézve az összkép korántsem oly egyértelmű, mint azt az október 11-i eredmény önmagában mutatja.
Mindenekelőtt nem árt rögzíteni, hogy a 2010 utáni választókörzet-átrajzolás eredményeként létrejött BAZ megyei 6. sz. evk.-t egy klasszikus billegő (Szerencs) és egy ciklusokon át masszívan balra húzó körzet (Tiszaújváros) részeiből gyúrták össze. Az MSZP, illetve általában a baloldali-liberális térfél 2008-as összeomlása után keletkezett űrt, illetve a Fidesz egyeduralkodóvá válását tartós állapotnak tételező választási földrajzozók láthatóan ügyeltek arra, hogy ehhez az új helyzethez igazítsák az új határokat. Megjegyzendő, hogy 2010 után, mint a legtöbb egykori vidéki „szocialista fellegvárban”, ebben a térségben is látványosan megvetette a lábát a régi Jobbik. Mindennek eredőjeként állt össze a BAZ megyei 6. sz. evk., amely két egymást követő országgyűlési választáson is biztos mandátumot fialt a kormánypártnak.
Az ilyesfajta analíziseknél soha nem szabad egy percre sem figyelmen kívül hagyni, hogy az országgyűlési választásokon az ország több mint fele nem a parlamenti kétharmados többséget szerzett Fideszre szavazott. Ez a rendkívül heterogén, sokfelől érkezett szavazótömeg igen elkötelezetten orbánizmusellenes. Azt, hogy a 2010 után a Fidesz által átírt választási törvény kényszerhelyzetet teremtett, és egyetlen demokratikus akolba terel minden orbánizmusellenes pártot – azokat is tehát, amelyek „normál” viszonyok között egymás politikai ellenfelei lennének –, „papíron” azonnal levették minden pártközpontban. A valóságban azonban évekig ment a sehova nem vezető elhatárolósdi és kiszorítósdi, fittyet hányva az elemi politikai logikának és racionalitásnak. Ne legyen senkinek illúziója: ma is ezt látnánk (beláthatatlan időre bebetonozva ezzel a magyarországi orbánizmust), ha az a választói tömeg, amely immár nem egyszerűen a kormányt, hanem az Orbán-rezsimet akarja megbuktatni, nem kényszeríti ki a pártokból az értelmes és célirányos együttműködést. Az ellenzék egy része ugyanis 2018-ból sem tanult, holott minimális együttműködéssel már akkor simán megakadályozható lett volna az Országgyűlésben az újabb alkotmányozó Fidesz-többség. E politikai debilizmusnak aztán a tavalyi EP-választás vetett véget, amelyen az antiorbánista választók megbüntették az ellenzéki összefogást 2018-ban és később is leginkább romboló két pártot, az LMP-t és a Jobbikot. A tavaly őszi önkormányzati választásokon a várakozáson felüli összellenzéki szereplés már annak az eredménye, hogy a pártok nemcsak elfogadták, de nyíltan ki is mondták: a Fidesz és a NER leváltása csakis együttes erővel valósítható meg.
A vasárnapi választás eredményét, az 5 százalékos ellenzéki vereséget innen nézve érdemes vizsgálni: annak fényében például, hogy a választókerület falvaiban, kisebb településein a Fidesz az elmúlt évtizedben az ellenzék fragmentáltsága miatt bőven 20, nemritkán 30 százalék fölötti fölényben volt. Most azonban ebben a kistelepülési szegmensben is erősödött az ellenzéki együttműködés. (A falvakban a Fidesz egyeduralkodó országosan is, sőt az azokban élő választói réteg a legfőbb ellensúlya a több közepes és nagyvárosban tapasztalható ellenzéki fölénynek.) A hajdani baloldali Tiszaújvárosban pedig az ellenzéki jelölt, a jobbikos Bíró László valósággal legyalulta a kormánypárti Koncz Zsófiát, ami azt mutatja, hogy a volt és jelenlegi baloldali szavazók gond nélkül támogatják az egyetlen ellenzéki jelöltet, legyen az akár az egykori ősellenség embere.
Tiszaújvárosban ugyanakkor a választói aktivitás elmaradt az evk. „fideszes” településeihez képest. Ez részben annak is a következménye, hogy az ellenzék összehasonlíthatatlanul kevesebb erőforrással rendelkezett, mint a kormánypárt. Ám ez 2022 tavaszán sem lesz másként, vagyis erre megoldást kell találni. Az ellenzéki választók aktivizálására alkalmas lehet például az előválasztás megrendezése (erre most elsősorban időhiány miatt nem kerülhetett sor), ami ráadásul erős legitimitást biztosíthat a közös jelöltnek – és az előválasztásra minden bizonnyal a részt vevő szervezetek is nagyobb körültekintéssel választják ki emberüket. Hisz a lanyhább ellenzéki aktivitásnak az is oka lehetett, hogy nem múlt el nyomtalanul az a kormánypárti támadássorozat, meg az ellenzéki nyilvános térből érkező bírálat, amelyet korábbi antiszemita megnyilvánulásai miatt kapott a nyakába Bíró László (nyilvános bocsánatkérés ide vagy oda).
Az országos trendeket a Fidesz is látja; számos jel szerint a kormánypárt tisztában van azzal, hogy jóval nehezebb dolga lesz másfél év múlva, mint akár 2014-ben, akár 2018-ban volt. Emiatt pedig minden eddiginél nagyobb energiát és pénzt áldoz majd pozíciói javítására a következő bő másfél évben. Az ellenzéknek pedig az eddiginél jóval nagyobb figyelmet kell arra fordítania, hogy érdemi támadásra ne adjon lehetőséget, és minél többet kihozzon a számára kedvezően alakuló helyzetből.
