Mert igaz ugyan, hogy a múlt héten szentesített változtatás nyomán a gyerekek örökbe fogadhatóvá nyilvánításának és örökbefogadásának folyamatát hatról három hónapra csökkentik, és 45-ről 50 évre emelik a még elfogadható korkülönbséget szülő és gyermek közt, ha a gyerek elmúlt 3 éves – mégis kérdéses, hogy ezen újdonságok az olyan tartós rendszerhibák miatt, mint például az ügyintézők leterheltsége, valóban gyorsítják-e az örökbefogadást. „Az általunk megkérdezett szakértők úgy látják, a folyamat gyorsításához nem elegendőek a törvénymódosításban foglalt adminisztrációs eszközök, ahhoz szemléletváltásra is szükség lenne” – írtuk akkor (lásd: Túl a szépségén, Magyar Narancs, 2020. május 28.). Ezt most, hogy Kásler Miklós szignójával meg is jelent végül e törvénymódosítás, nemcsak megismételni muszáj, de hangot kell adni további keserűségeinknek is.
A korábbi és a módosított törvény szerint kétféle örökbefogadó létezik: házaspár és egyedülálló, de az új szabály az élettársi kapcsolatról (legyen az külön- vagy azonos neműek közötti) egyszerűen nem vesz tudomást.
Az eddigi (2003 óta érvényes) rendelkezés szerint „a kiskorú gyermek érdekében a gyámhatóság elsősorban a házasságban élő örökbefogadók általi örökbefogadást engedélyezi” (kiemelés tőlünk – a szerk.). A szemléletváltást sürgető szakértők épp ezt az elsősorbant vennék, vették volna ki a szabályozásból – arra pedig álmukban sem gondoltak, hogy az immár hatályos törvénymódosításban a miniszter rátesz egy lapáttal arra a nyilvánvaló diszkriminációra, és két ember ezentúl nem fogadhat közösen örökbe gyereket, ha nincsenek összeházasodva.
Márpedig lényegét tekintve ez történt. Míg korábban azt mondta ki a törvény, hogy a gyereknek először a saját megyéjében keresnek szülőket, előbb a várakozó házaspárok, majd az egyedülállók között, és ha ott nem találnak neki családot, akkor kerül az „országos listára”, ezt Kásler most úgy módosította, hogy az egyedülállók (így valójában az élettársi viszonyban élők is) csak akkor kapnak esélyt, ha az országos keresés is eredménytelen. Ha erre azt mondjuk, hogy így voltaképpen kizárta őket az örökbefogadás lehetőségéből, csak nagyon kicsit túlzunk. Azt pedig maga a miniszter sem tudná megmondani, hogy mindez mennyiben szolgálja a törvénymódosítás állítólagos célját, az örökbefogadási eljárás egyszerűsítését és gyorsítását, mennyiben veszi figyelembe az érdekeltek, elsősorban a gyerekek érdekeit.
Amúgy meg tudná. Semennyire. Sőt talán nem is titkolná a miniszter, hogy e korábban nem említett módosítás kizárólag „ideológiai” alapon került a törvénybe, a „normalitás”, a „házasság szentsége” nevében, s ebben a(z át)nevelő célzat éppúgy fellelhető, mint valami sokkal súlyosabb. Kásler ugyanis azt üzeni az élettársi kapcsolatban élőknek: ha örökbe akartok fogadni egy gyereket, ahhoz előbb házasodjatok meg. Ha pedig véletlenül azonos nemű élettársak vagytok, akkor így jártatok, hehehe. Hisz amíg egy különnemű pár – akár ilyenfajta kényszerek nyomása alatt is – összeházasodhat, egy azonos nemű pár – ugyancsak politikai és ideológiai okokból – már nem, így végeredményben a miniszter rosszul vagy alig is palástolva tette ugyanazt, amit Dúró Dóra harsányan, a reflektorfényben.
