Gyurcsány Ferenc múlt héten bejelentett hétpontos köztisztasági csomagja - amely többek között a pártfinanszírozást tenné átláthatóvá és ellenőrizhetővé, rendezné a képviselői fizetéseket és eltörölné a méltán népszerűtlen ún. költségtérítési keretet, valamint kimondatná a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség összeférhetetlenségét (amit épp egy MSZP-SZDSZ-kormány szüntetett meg még 1994-ben) - sokakban, így lapunkban is azt az érzetet keltette, hogy a kormányfő előre menekül párton belüli szorult helyzetéből. Hiszen mi másnak tekinthető egy olyan intézkedéscsomag, amelynek a realizálására - annak jó néhány, kétharmados parlamenti támogatást igénylő eleme miatt - úgyszólván semmi esély nincs. Egy hét múltán, most hétfőn a miniszterelnök még tovább ment: az Országgyűlés előtt elmondott beszédéből megtudhattuk, hogy hétpontos tervezetét támogatják a kormánypártok, és ha nem szavazza meg a Fidesz, népszavazásra bocsátja őket. (Az Alkotmány értelmében népszavazást kezdeményezhet az államfő, a kormány és az országgyűlési képviselők egyharmada is. Ilyenkor a 200 ezer hiteles támogató aláírást a parlament egyszerű többséggel meghozandó határozata váltja ki.)
Az eddigi kétkedés (Gyurcsány kommunikációs trükkökkel próbálja elterelni a figyelmet a kurrens problémákról) ily módon újabb elemekkel bővülhet, például azzal, hogy a miniszterelnök olyan eszközhöz nyúlt politikai akaratának érvényesítéséért, amit akkor, amikor a Fidesz él ugyanezzel, helyteleníteni szokott a kormánykoalíció. Merthogy a népszavazást nem erre találták ki; mert az ilyesfajta akciók csak arra jók, hogy felülírják a képviseleti demokrácia alapelveit, súlytalanítsák a végrehajtó hatalmat és így tovább.
Vegyük sorra e szempontokat. A miniszterelnök azt állítja - például ebben az újságban is, néhány oldallal odébb -, hogy a Zuschlag-ügy keltette fölzúdulás miatt ez a legjobb pillanat annak a másfél évtizede húzódó problémahalmaznak a rendbetételére, ami a korrupció melegágya, és ezért mind jobban szétroncsolja az államéletet. A pártfinanszírozás átalakításának a parlamenti pártok időről időre nekiveselkednek - mindhiába. Ami "emberileg" érthető: a képviselőknek végül is a saját magukra vonatkozó szabályokat kellene megszigorítaniuk. Sőt. Le kellene számolniuk mindazokkal a szokásokkal, erkölcsökkel, módszerekkel, amelyek szerint eddig berendezkedtek. Meg kellene változtatniuk életüket. A pártfinanszírozás legutóbbi reformjavaslatának kidolgozásában - melyet az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet koordinált - valamennyi párt részt vett, sőt meg is egyeztek egy végleges változatban. Ezután a Fidesz valami apróság miatt kihátrált az egészből, az MSZP pedig örömmel kapott az alkalmon, hogy ő is becsaphatja maga mögött az ajtót. A pártok akkor elmentek addig, ameddig önszántukból képesek elmenni - de nem jutottak sehová. "Ha máshogy nem megy, akkor ki kell taposni a pártokból az önszabályozást" - vontuk le a konklúziót akkor (augusztus 23-i számunkban). Nos, a miniszterelnök épp ezt teszi: ha a parlament nem szavazza meg a törvényjavaslatát, a néppel akarja kitapostatni pártfinanszírozási pontjainak országházi elfogadtatását. A kormányfő kezdeményezése épp ezért nem azonos súlyú a tan-, vizit- és egyéb díjas kezdeményezéssel. Az utóbbiak a végrehajtó hatalom napi működését kívánnák megakasztani, az előbbi viszont egy olyan fontos, hovatovább a köztársaság alapvető rendjét súlyosan érintő kérdésben igyekszik cselekvésre sarkallni az Országgyűlést, amely kérdésben az Országgyűlés évek óta - s jó okkal vélelmezhetően önérdekből - képtelen a cselekvésre. De használhatnánk a szabotázs szót is.
Valóban puszta "kommunikációs trükkről" lenne szó? A legismertebb ilyen trükk eddigi tapasztalataink szerint az ún. "megfigyelési ügy" volt: az akkori kormány egy hazug, konstruált rémmesével etette a nyilvánosságot éveken át, hogy elterelje a figyelmet adóhivatali elnöke egykori viselt dolgairól. És valóban, tisztasági törvényjavaslatok sincsenek egyelőre. Ám attól a pillanattól - ha elérkezik -, amikor a kormányfői beszédfolyam törvényjavaslatokban materializálódik, szimpla trükkről aligha, politikai tényekről inkább beszélhetünk. Konkrét beterjesztések lesznek, amit vagy támogat az Országgyűlés, vagy nem.
A miniszterelnök emlegette megfelelő pillanat azonban egybeesni látszik az utolsó pillanattal is. Gyurcsány helyzete az MSZP és a kormány tartós népszerűtlensége, s az ő mind kisebb társadalmi elfogadottsága miatt egyre nehezebb. A Zuschlag-ügy pedig akkor is kínos a számára, ha esetleg valóban semmi köze sincs hozzá. Másfél éve az MSZP-ben még úgy tartották, hogy a vízen is járhatna, most egyre többször mondják azt, hogy "időben meg kellene válni" tőle. Azaz Gyurcsánynak minél nagyobb görögtűzre van szüksége ahhoz, hogy pozíciójának bizonytalanságát elleplezze - a társadalmi, de még a párton belüli esetleges népszerűtlenséget túlélheti (persze csak akkor, ha az időleges), a gyengeség látszatába viszont azonnal belebukna. Most még elég erős ahhoz, hogy ő kezdeményezzen hatalmi játszmát. Erre valóban most adódott a megfelelő pillanat: egyelőre nincs kihívója a párton belül, s bár a frakcióból erős szitkozódás hallik, a végek változatlanul támogatják. Előrukkolt hát valamivel, ráadásul az - Medgyessy Péter bágyatag közjogi javaslataival (kétkamarás parlament, közös listás indulás az ellenzékkel az EP-választáson) szemben - a valós gondok megoldására irányul.
A népszavazás lehetőségének lebegtetésével Gyurcsány - kedden ez legalábbis így látszik - kész helyzet elé állította pártját. Téved, aki azt hiszi, hogy a miniszterelnököt legfőképp a Fidesz érdekli. Hisz leváltani nem a Fidesz tudja, hanem az MSZP. Épp ezért ugyanúgy az MSZP-vel kell megbirkóznia először, ahogyan 2005 tavaszán-nyarán is, a számukra sikertelen államfőválasztás idején. Helyzete azonban nem ugyanaz, mint akkor: az őszödi beszéd, a megszorítások, a reformpolitika döcögőssége és olykori kaotikussága kikezdte a hitelét. A fölfelé kapaszkodást a saját pártjában, annak erős emberein és a frakción át kell kezdenie. És ha az ő támogatásukat meg is nyeri, még mindig alig valamit ért el. Újra el kell hitetnie 2006-os szavazóival, hogy nem csak hiperaktív, beszédmániás miniszterelnök, de cselekvőképes is.
Orbán Viktor csak ezek után következik. Ha odáig egyáltalán elér - mert a minduntalan előrefele rohanó kormányfő lába alatt egyre szűkül a mezsgye.
