A szerk.

Trump visszavág

A szerk.

A múlt szerdán az Egyesült Államok szenátusa rövid úton lezárta a Trump elnök úr ellen indított jogi eljárást, az alkotmányos vádemelést (a. k. a. impeachment).

Még mielőtt igazán kibontakozhatott volna: a republikánus többség ugyanis megakadályozta azt, hogy a testület tanúkat hallgasson meg, így az egész procedúra a felsőházban villámgyorsan lezajlott. A vádat képviselő demokrata képviselők eldalolták áriáikat arról, hogy Trump igenis személyes politikai szívességekhez kötötte volna az Ukrajnának folyósítandó 400 millió dollárnyi amerikai katonai segélyt – jelesül ahhoz, hogy az ukrán főügyész vizsgálja ki, milyen disznóságokat művelt Hunter Biden, Joe Biden demokrata elnökaspiráns fia egy ukrán gázkereskedő cég igazgatósági tagjaként –, az elnök ügyvédjei pedig felelhettek nekik. Ezután, egyéb teendő tanúk híján nem lévén, a republikánus szenátorok megszavazták Trump felmentését. Trump pedig az alkalomra szervezett sajtórecitativóján, önmagához képest is ordenáré módon, és persze diadalittasan szidalmazta demokrata politikai ellenlábasait.

Azzal együtt, hogy utólag könnyű okosnak lenni (nem olyan könnyű – a szerk.), felmerül a kérdés, hogy mégis, mire számítottak a derék demokrata képviselők, amikor a Képviselőházban – ahol többségük van – az impeachment elindítása mellett döntöttek? Arra biztosan nem, hogy a – még egyszer: republikánus többségű – Szenátus meghajlik a bizonyítékok súlya alatt, és végül kétharmaddal elítéli Trumpot, aki ezután megszégyenülten elkullog. Arra talán inkább, hogy az eljárás során nyilvánosságra kerülő mocsok a novemberi elnökválasztásig, a következő hónapokban valahogy eleszi majd Trumpot, aki nem csak a vádemelés bélyegét viseli majd a homlokán, de annak az ódiumát is cipelnie kell a kampányban, hogy állami pénzen próbált magánpolitikai előnyöket vásárolni, történetesen egy másik államtól: vagyis hogy az elnök egy korrupt disznó lenne.

A vicc az, hogy ezt a tényállást – mármint hogy Trump megzsarolta Zelenszkij ukrán elnököt – tulajdonképpen még a csonka eljárás során, a képviselőházi tanúmeghallgatások révén is sikerült többé-kevésbé bebizonyítani. Még Trump ügyvédei sem azzal érveltek a Szenátusban, hogy az elnök nem blokkolta a katonai segélyt, hanem azzal, hogy ebben nincs semmi alkotmányellenes vagy büntetendő. Ja, Trump kért pár dolgot az ukrán államfőtől – és akkor mi van? Ugye, hogy semmi! És egyébként is, ki nem tesz magasról Ukrajnára? És mit keresett a kis Biden a Burisma igazgatóságában? Zöröghet-e a haraszt, ha a szél nem fújja? Minél fogva a Szenátus tulajdonképpen jóváhagyta azt, hogy Trump a törvények felett áll, és nagyjából mindent szabad neki: ha valakinek Orbán Viktor nulla forintos vagyonnyilatkozata ugrana be analógiaként arra, hogy minél grandiózusabb és észbontóbb egy orcátlanság, annál könnyebb normális ügymenetként elfogadtatni, ne próbálja a gondolatot elhessegetni magától.

Trump tehát nem pusztán megúszta az alkotmányos vádemelést, hanem gaz politikai cselvetés ártatlan célpontjának mutatva magát azonnal ellentámadásba tudott lendülni; és bónuszként az eljárás arra is alkalmat adott neki, hogy megszilárdítsa a hatalmát a Republikánus Párt fölött. Ráadásul nem ez volt a demokraták egyetlen veresége a múlt héten. Pártjuk első előválasztási fordulóját mellbevágó hatékonysággal sikerült káoszba fullasztaniuk, olyannyira, hogy még napokkal az esemény után sem lehetünk biztosak abban, ki nyert és mennyivel. Mindezt különösebb tét nélkül sikerült így intézni, hiszen épp Iowa – ahol ez a szomorú technológiai-logisztikai fiaskó történt – igen csekély számú küldöttet delegál a párt elnökjelölt-választó konvenciójára. Ha ezt elkúrtátok magatoknak, ki bízna rátok egy országot – kacagott a markába az elnök. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy ez a malőr lenne a kampányra forduló Demokrata Párt legnagyobb baja. Ennél aggasztóbb az, hogy az előválasztási kampányban elnökjelölt-jelöltjeik az elkerülhetetlennél mintha kissé agresszívabban támadnák egymást, arra viszont, hogy tulajdonképpen miért is akarnák meneszteni Donald Trumpot – azon kívül, hogy egy barom –, mintha nem lenne minden ízében kiérlelt, s főként nem egybehangzó válaszuk. S vajon a Sanders-féle szocialista mozgalmárok szavaznának-e az őskapitalista Michael Bloombergre, ha végül őt dobja ki a gép? Vagy bármelyik másik centrista demokrata jelöltre? És vica versa? Lehet-e Bernie Sanders az új Jeremy Corbyn, és ki lesz képes meggátolni őt ebben?

Ha az impeachment nem is bírt ártani neki, és az elmúlt évek tagadhatatlan gazdasági fellendülése is az ő malmára hajtja a vizet, a felmérések szerint Trump még mindig bukóra áll. A demokraták eszerint csak elveszíteni tudják a választást – kevéssé megnyugtató, hogy mintha ezen látszanának dolgozni.

 

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

99 éven át

Zielinski Szilárdot (1860–1924) a hazai vasbeton-építészet atyjaként őrzi az emlékezet, ám mielőtt ebbéli tevékenysége kibontakozhatott volna, nagyívű közlekedési koncepciót dolgozott ki.

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.

Prés alatt

  • Fleck Zoltán

Az év elején kezdte meg működését az új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT), amely a 2018 és 2024 közötti, Magyarországon szokatlanul karakán és a függetlenségért harcokat vállaló testületet váltotta fel.

Az embert látni

Kultúrát közvetíteni – ez volt a népművelő feladata. Miközben a kultúraközvetítés kifejezés és a népművelő szó egyaránt kérdéseket vet fel, egy olyan szakma tűnt el, illetve alakult át, amelynek hetvenes évekbeli virágkora máig hatással van az életünkre.

Tesztidőszak

Újabb hecckampányában a Mi Hazánk a kormányoldaltól már ismerős stílusban mossa össze a homoszexualitást a pedofíliával, az utóbbival vádolva az LMBTQ-közösség ismert szereplőit. Az ügyek kirobbantói furcsa módon a kormánymédiából ugrottak ki a leleplezések hitelesebbé tétele érdekében.