A Magyar Közlöny egy négysoros bővített mondattal intézte el a köztársasági elnöki határozatot, amelyet hasonló terjedelemben Kovács János teheráni és Baranyi András kazahsztáni nagykövet felmentésének ismertetése követett. A határozatok között mindössze annyi különbség volt, hogy míg Kovácstól és Baranyitól „érdemei elismerése mellett” búcsúzott Áder János, Kaletának rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangját is visszavonta.
Egy rutinos külügyes minden bizonnyal elsőre levette, hogy a felmentések között ég és föld a különbség, a sajtó azonban nem vette észre, vagy ha mégis, nem foglalkozott vele; kilenc nappal az európai parlamenti választások előtt – ekkor jelent meg a Magyar Közlöny – kit érdekelt három tök ismeretlen diplomata? Egészen mostanáig. Kaleta Gáborról ugyanis váratlanul kiderült, hogy botrányos bűnügy miatt kellett távoznia: számítógépein kiskorúakat ábrázoló pornográf képeket találtak, konkrétan 19 ezer fotót. Ma már azt is tudjuk, hogy a leváltott nagykövetet tavasszal a titkosszolgálat két embere hozta haza, itthon letartóztatták, novemberben pedig a Fővárosi Főügyészség emelt ellene vádat. Kaleta Gábor tárgyalása várhatóan márciusban kezdődik, a Btk. 204. paragrafusa alapján, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt megszerez vagy tart, akár három évet is kaphat.
Noha a külügy erre annyit bírt kinyögni, hogy Kaleta már nem nagykövet, „így további információval nem tudunk szolgálni”, az ügyészség pedig azzal jött, hogy nem kötelesek az összes vádemelésről sajtóközleményt kiadni, az ügy napvilágra kerülésével kapcsolatban sokkal érdekesebb kérdés az, hogy ha eddig titkolták, most miért kellett nagydobra verni? Mert ugyan hatásos és eredményes tényfeltárásnak tűnik, amit a sajtó a témában kifejt, azt a vak is látja, hogy nem az újságírók kitartó nyomozása kellett a botrányos eset nyilvánosságra kerüléséhez – a cikkekben kizárólag olyan megszólalók vannak, mint „megbízható kormányzati forrás”, „az ügyet nem folyosói pletykákból ismerő külügyi forrás”, „magas rangú, név nélkül nyilatkozó külügyi vezető”. Akik persze mondanak érdekeseket. Például azt, hogy Kaleta lebuktatása kizárólag az amerikaiaknak köszönhető, akik „nagyon hosszú időn át figyelték, és gyakorlatilag teljesen felderítették az ügyet”.
És erről nemcsak a híres magyar−amerikai fegyverbarátság juthat az eszünkbe, de az is, hogy talán épp miattuk van ez a nagy őszinteség, hogy talán pont ők, az amerikaiak vennék rossz néven, ha titokban maradna eredményes nyomozásuk. De ennél sokkal kínosabb, hogy az amerikaiak sikere egyúttal a magyar szervek alkalmatlanságát is bizonyítja. A történtek alapján ugyanis egyértelműnek tűnik: a hazai titkosszolgálatok vagy képtelenek arra, hogy lekapcsoljanak egy olyan magas beosztású diplomatát, aki kvázi kiberbűnözőként komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent, vagy – ami ennél is rosszabb – szemet hunynak egy súlyos bűncselekmény felett, ki tudja, milyen érdekektől vezérelve. Ráadásul olyan országban, ahol már Facebook-bejegyzések miatt is rúgtak ki embereket a munkahelyükről.
