A szerk.

Új lap az asztalon

A szerk.

Joe Biden visszalépésével legalább kinyílt a verseny.

Hiába, hogy a rossz emlékű tévévita után számottevően nem változtak a közvélemény-kutatások, és továbbra is csak kevéssel vezetett Trump (a különféle kutatások szerint 2–6 százalékponttal), az nyilvánvalóvá vált, hogy Biden nem lesz képes fordítani az álláson – pláne nem jelentősen. Pedig arra lett volna szükség: Biden 2020-ban az összes le­adott szavazatot tekintve 4,5 százalékponttal, 7 millió szavazattal előzte meg Trumpot, de az amerikai választási rendszer aránytalanságai miatt így is a billegő államok pár tízezer szavazatán múlott a győzelme. Ha továbbra is ragaszkodik az elnök az induláshoz, a demokrata hajlandóságú, fiatalabb szavazók jelentős távolmaradása és alacsony választási részvétel mellett csúnyán kikap, és magával rántja a Demokrata Pártot is – meg ki tudja, mi mindent még.

Ez persze rohadtul méltánytalan, egyrészt azért, mert egyes híradások szerint az elnök korántsem olyan elmerozzant, mint amilyennek tűnik, másrészt mert ellenfele kognitív képességei sincsenek a topon, csak ő ügyesebben kovácsol tőkét félbehagyott, értelmetlen mondataiból, s rutinosabban rázza az öklét, harmadrészt pedig, mert Joe Biden kitűnő elnöke volt – illetve hát még most is az, egészen jövő januárig – az Egyesült Államoknak. A ciklusa elején hatékonyan és okosan birkózott meg a Covid következményeivel, s szervezte meg a védőoltások disztribúcióját – miután az elődje a lovak közé dobta a gyeplőt –; a járvány után fenyegető gazdasági katasztrófának pedig 2 billió dolláros, jól célzott állami ösztönző csomaggal vette elejét. Progresszív ipar- és szociálpolitikát vitt, és kísérletet tett a monopolista nagyvállalatok meg az államilag finanszírozott kínai ipari dömping megzabolázására is. És ha mindez innét, a VI. kerületből nézve mérsékelten tűnik is húsba vágónak – végül is az amerikaiak jólétéért aggódjon az amerikaiak anyukája –, a kaotikus afganisztáni kivonulás kudarca után az Egyesült Államok a nemzetközi politikában visszatért a demokratikus világ patrónusának szerepéhez. A Biden-kormányzat már az Ukrajna elleni agresszió előtt jól tudta, hogy mik Putyin szándékai, és jól értette azt is, hogy a Kreml nemcsak Ukrajna, de egész Európa biztonságát fenyegeti. És hibátlanul reagált: Ukrajna megsegítésével és a transzatlanti kapcsolatok újjáépítésével.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

K...va nagy következményei lesznek

  • narancs.hu

Nem engedték be a Tisza Párt szakértőit és Magyar Péter pártelnököt egy miskolci gyermekvédelmi otthonba, ám a szóváltásról készült felvétel seperc kint volt a Magyar Nemzet oldalán. 

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.