A szerk.

Új lap az asztalon

A szerk.

Joe Biden visszalépésével legalább kinyílt a verseny.

Hiába, hogy a rossz emlékű tévévita után számottevően nem változtak a közvélemény-kutatások, és továbbra is csak kevéssel vezetett Trump (a különféle kutatások szerint 2–6 százalékponttal), az nyilvánvalóvá vált, hogy Biden nem lesz képes fordítani az álláson – pláne nem jelentősen. Pedig arra lett volna szükség: Biden 2020-ban az összes le­adott szavazatot tekintve 4,5 százalékponttal, 7 millió szavazattal előzte meg Trumpot, de az amerikai választási rendszer aránytalanságai miatt így is a billegő államok pár tízezer szavazatán múlott a győzelme. Ha továbbra is ragaszkodik az elnök az induláshoz, a demokrata hajlandóságú, fiatalabb szavazók jelentős távolmaradása és alacsony választási részvétel mellett csúnyán kikap, és magával rántja a Demokrata Pártot is – meg ki tudja, mi mindent még.

Ez persze rohadtul méltánytalan, egyrészt azért, mert egyes híradások szerint az elnök korántsem olyan elmerozzant, mint amilyennek tűnik, másrészt mert ellenfele kognitív képességei sincsenek a topon, csak ő ügyesebben kovácsol tőkét félbehagyott, értelmetlen mondataiból, s rutinosabban rázza az öklét, harmadrészt pedig, mert Joe Biden kitűnő elnöke volt – illetve hát még most is az, egészen jövő januárig – az Egyesült Államoknak. A ciklusa elején hatékonyan és okosan birkózott meg a Covid következményeivel, s szervezte meg a védőoltások disztribúcióját – miután az elődje a lovak közé dobta a gyeplőt –; a járvány után fenyegető gazdasági katasztrófának pedig 2 billió dolláros, jól célzott állami ösztönző csomaggal vette elejét. Progresszív ipar- és szociálpolitikát vitt, és kísérletet tett a monopolista nagyvállalatok meg az államilag finanszírozott kínai ipari dömping megzabolázására is. És ha mindez innét, a VI. kerületből nézve mérsékelten tűnik is húsba vágónak – végül is az amerikaiak jólétéért aggódjon az amerikaiak anyukája –, a kaotikus afganisztáni kivonulás kudarca után az Egyesült Államok a nemzetközi politikában visszatért a demokratikus világ patrónusának szerepéhez. A Biden-kormányzat már az Ukrajna elleni agresszió előtt jól tudta, hogy mik Putyin szándékai, és jól értette azt is, hogy a Kreml nemcsak Ukrajna, de egész Európa biztonságát fenyegeti. És hibátlanul reagált: Ukrajna megsegítésével és a transzatlanti kapcsolatok újjáépítésével.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.