Az ellenzéki pártok beadványa 3+1 pontban támadta meg a választási szabályozást.
Alkotmányellenesnek vélték a fővárosi közgyűlés közvetlen választásának eltörlését, s ehelyett a kerületi polgármesterek közgyűlésbe delegálását, valamint a vesztes polgármester-jelöltekre adott szavazatok hasznosulását a kompenzációs listán.
Alkotmányellenesnek gondolták, hogy a kerületek eltérő lakosságaránya miatt a választókerületek között komoly eltérések alakulnak ki, és hogy a jogalkotó ezt a kompenzációs listára érkező szavazatok felülsúlyozásával oldaná meg.
Alkotmányellenesnek gondolták azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlés számára a parlament előírja a kettős többség elvét, vagyis azt, hogy egy javaslat elfogadásához nem elég a sima közgyűlési többség, ha az igennel szavazó képviselő-polgármesterek nem a fővárosi lakosság többségét jelenítik meg. (A plusz egy most kevésbé érdekes: az AB lényegében elküldte a francba Péterfalvi Attilát, aki a választási kampány idején kiadott állásfoglalásában nem tartotta fontosnak megóvni jogunkat a személyes adataink védelméhez. Azt, hogy a választási bizottságok csak a jelöltállítás jogerős lezárásáig kötelesek minket tájékoztatni arról, hány ajánlóíven szerepel a nevünk, az AB most kihajította a törvényből.)
A három pont a választójog egyenlőségét és a választás közvetlenségét, meg a képviselői mandátumok egyenlőségének elvét érinti. Nos, az AB-döntés egyik pontja védte a szavazatok egyenlőségének elvét (a súlyozás eltörlése), a másik nem (minden kerületből egy-egy polgármester-delegált a közgyűlésbe). A bírák többsége nem talált kivetnivalót abban sem, hogy ezentúl közvetlenül senki sem szavazhat a Fővárosi Közgyűlés tagjaira - szerintük az is választás, ha a polgármesterekre leadott szavazatokból képviselők lesznek egy kompenzációs lista segítségével. Pedig ezzel megszűnt Budapesten a választás lehetősége: nem Budapestnek vannak kerületei (pedig még az alaptörvény is ezt írja!), hanem a kerületeknek Budapestje, amelyek mellesleg összedobnak egy fővárosi közgyűlésfélét is maguknak. És életben maradt a kettős többség elve is; ráadásul többet ér majd a polgármesteri igen szavazat, mint a listás képviselőé, hiszen előbbi súlya a kettős többség elve miatt meghatározóbb a végső döntés szempontjából. Így viszont a mandátumok nem egyenlő értékűek, ami ugyancsak alkotmányos probléma. Arról nem is beszélve, amit Paczolay Péter ír különvéleményében: mit keres a választási törvényben a képviselő-testület döntéshozatalára vonatkozó szabály?
Noha a 8:7-es döntéstől teljesen független és kiszámíthatatlan, hogy mit lép a Fidesz-többség, két bírói állásfoglalásra azért felhívnánk a figyelmet. Az egyik Kovács Péter különvéleménye, aki finoman helyrerakta a többségi döntést jegyző Pokol Bélát, mondván, nem igaz azon állítás, miszerint a parlamentnek csak az alaptörvény szab határt választójogi kérdésekben; a választásokat és a választójogot (még) védik az EU- és az Európa Tanács-tagságunkból adódó nemzetközi kötelezettségeink. Jó tudni, hogy van, aki ezt fontosnak tartja. Stumpf István ennél is tovább ment, és jelezte kollégáinak: bár az indítványozók erre nem tértek ki, de hát micsoda piszokság négy hónappal a választások előtt belepiszkálni a törvénybe? Nem kellett volna (Stumpf szerint igen) akár csak emiatt az egyetlen ok miatt is lekotorni az egész módosítást azt asztalról? (Félreértések elkerülése végett: Stumpf a nyolc igennel szavazó között van.)
Fura módon az AB döntése egyúttal annak a deklarálása, hogy a jogalkotó alapjogunkat korlátozó módon csalni készül. A néhány napja megjelent, az áprilisi választásról szóló EBESZ-jelentésből pedig azt is tudjuk, hogy nincs az a nemzetközi környezet, alkotmánybírósági döntés vagy lelkiismeret, ami a kormánypártokat ebben megakadályozná.
