A szerk.

Saskabaré

A szerk.

Mindent tudunk. Mindent kétszer, háromszor, százszor tudunk. Fújjuk oda s vissza, vágjuk tetőtől talpig, ebből alapíthatunk majd iskolát: a szoborból. Tudjuk, hogy mit akar üzenni, látjuk, mit ábrázol és hogy néz ki, épp olyan, amilyennek elképzeltük.

Ám ez a sok tudás, amit annyi okos ember, a legjobbjaink s a legkomiszabbjaink az elmúlt hónapokban felhalmoztak nekünk e szoborról... nos, ez a tudás passzé, érvénytelen, mintha nem is lenne. E tudás a régi tükrünk árulása, s egy sajnálatos, ám kapitális tévedés, vad érzéki csalódás szolgáltat neki alapot. Az tudniillik, hogy amúgy, különben, alkalmasint, valójában azért a rendjén mennek dolgaink, kicsit rossz, kicsit szomorú, de például nem hibbantunk meg, mint egyesek. Nem-e?

Ne beszéljen itt senki a német megszállásról, hagyjuk már, hogy birodalmi az a gyűrűs sas, s kinek a lelkén száradnak megbocsáthatatlan bűneink és süket, érzéketlen, de főként önpusztító csendünk, elfordított tekintetünk. Milyen németek? Milyen zsidók? Milyen magyarok? Milyen bárkik?

A Szabadság téren a minap felállított szobor... kérjük, ne mondják, hogy nagy viták után felállított szobor, mert viták azok éppenséggel nem voltak, sikolyok voltak, s a hatalmi szó. Szóval a Szabadság téren felállított szobor az Orbán Viktor szobra. Nem úgy értjük, hogy tulajdoni alapon az övé, egyébként úgy is az övé, hanem úgy értjük, hogy őt ábrázolja - a valósághűség tekintetében épp úgy, mint az éteri mondandó tekintetében. S mint ilyen, tehát a maga nemében remekmű, amelyhez a projekt összes résztvevője felnőtt, leginkább azok, akik az éj leple alatt állították fel, igaz, azok sem maradnak le mögöttük, akik éjjel-nappal őrzik talpig fegyverben.

Ronda és hazudik, ez ugye megvan, nem fogunk rajta összeveszni, aki szépet akar, állíttasson otthon a kertjében Alain Delonnak szobrot. S ha már a valósághűségnél tartunk, a focizó sas milyen már? Tűpontos, nemde. S az, hogy lopták? Hagyjuk is, tekintsük magunkat szerencsésnek, hogy nem a Nyerges-Simicska párost kellett Párkányi Raabnak megfaragnia, azok hogy néznének már ki, pláne, ha még a német/török/tatár/ruszki megszállást is beléjük kéne látnunk.

Hogy vasárnap óta egy kerítésszaggató giccs áll Magyarország fővárosának közepén, ami olyan ronda, hogy csak éjjel lehetett fölállítani, mert rosszul lettek volna a melósok, ha meglátják? Olyan ronda, hogy rendőröknek kell őrizniük, nehogy kárt tegyen magában? Ezek sem számítanak, ezt legalább mondhatjuk a külföldi turistáknak. Miért őrzi a rohamrendőrség ezt a szobrot? Mert olyan csúnya. Ah, so! Faktisch. Rendben van, vita nincs, hazugság, giccs, éjsötét van.

Egyvalamire mégis jó Orbán Viktor, a focizó sas szobra. Nos, arra, hogy mindenki észlelje, amikor üt (a történelemnek) az órája. Amikor majd azt látják, hogy fényes nappal viszik a szoborpark felé, vagy a darabjait szétosztogatják a fémgyűjtéssel foglalkozók és a házuk alapjába követ szánók között, vagy egyszerűen csak ízzé-porrá zúzzák, hogy emléke se maradjon, hát akkor jött el az ébredés pillanata, akkor múlt Magyarország csatakos álma, az Orbán-kor. Addig meg nézzük ezt a szart, s tűnődünk, hogy kinek mondjunk majd nagyobb köszönetet, a focizó sasnak vagy azoknak, akik cinikus számításból, merő gonoszságból engedték szárnyalni.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.