A szerk.

Saskabaré

A szerk.

Mindent tudunk. Mindent kétszer, háromszor, százszor tudunk. Fújjuk oda s vissza, vágjuk tetőtől talpig, ebből alapíthatunk majd iskolát: a szoborból. Tudjuk, hogy mit akar üzenni, látjuk, mit ábrázol és hogy néz ki, épp olyan, amilyennek elképzeltük.

Ám ez a sok tudás, amit annyi okos ember, a legjobbjaink s a legkomiszabbjaink az elmúlt hónapokban felhalmoztak nekünk e szoborról... nos, ez a tudás passzé, érvénytelen, mintha nem is lenne. E tudás a régi tükrünk árulása, s egy sajnálatos, ám kapitális tévedés, vad érzéki csalódás szolgáltat neki alapot. Az tudniillik, hogy amúgy, különben, alkalmasint, valójában azért a rendjén mennek dolgaink, kicsit rossz, kicsit szomorú, de például nem hibbantunk meg, mint egyesek. Nem-e?

Ne beszéljen itt senki a német megszállásról, hagyjuk már, hogy birodalmi az a gyűrűs sas, s kinek a lelkén száradnak megbocsáthatatlan bűneink és süket, érzéketlen, de főként önpusztító csendünk, elfordított tekintetünk. Milyen németek? Milyen zsidók? Milyen magyarok? Milyen bárkik?

A Szabadság téren a minap felállított szobor... kérjük, ne mondják, hogy nagy viták után felállított szobor, mert viták azok éppenséggel nem voltak, sikolyok voltak, s a hatalmi szó. Szóval a Szabadság téren felállított szobor az Orbán Viktor szobra. Nem úgy értjük, hogy tulajdoni alapon az övé, egyébként úgy is az övé, hanem úgy értjük, hogy őt ábrázolja - a valósághűség tekintetében épp úgy, mint az éteri mondandó tekintetében. S mint ilyen, tehát a maga nemében remekmű, amelyhez a projekt összes résztvevője felnőtt, leginkább azok, akik az éj leple alatt állították fel, igaz, azok sem maradnak le mögöttük, akik éjjel-nappal őrzik talpig fegyverben.

Ronda és hazudik, ez ugye megvan, nem fogunk rajta összeveszni, aki szépet akar, állíttasson otthon a kertjében Alain Delonnak szobrot. S ha már a valósághűségnél tartunk, a focizó sas milyen már? Tűpontos, nemde. S az, hogy lopták? Hagyjuk is, tekintsük magunkat szerencsésnek, hogy nem a Nyerges-Simicska párost kellett Párkányi Raabnak megfaragnia, azok hogy néznének már ki, pláne, ha még a német/török/tatár/ruszki megszállást is beléjük kéne látnunk.

Hogy vasárnap óta egy kerítésszaggató giccs áll Magyarország fővárosának közepén, ami olyan ronda, hogy csak éjjel lehetett fölállítani, mert rosszul lettek volna a melósok, ha meglátják? Olyan ronda, hogy rendőröknek kell őrizniük, nehogy kárt tegyen magában? Ezek sem számítanak, ezt legalább mondhatjuk a külföldi turistáknak. Miért őrzi a rohamrendőrség ezt a szobrot? Mert olyan csúnya. Ah, so! Faktisch. Rendben van, vita nincs, hazugság, giccs, éjsötét van.

Egyvalamire mégis jó Orbán Viktor, a focizó sas szobra. Nos, arra, hogy mindenki észlelje, amikor üt (a történelemnek) az órája. Amikor majd azt látják, hogy fényes nappal viszik a szoborpark felé, vagy a darabjait szétosztogatják a fémgyűjtéssel foglalkozók és a házuk alapjába követ szánók között, vagy egyszerűen csak ízzé-porrá zúzzák, hogy emléke se maradjon, hát akkor jött el az ébredés pillanata, akkor múlt Magyarország csatakos álma, az Orbán-kor. Addig meg nézzük ezt a szart, s tűnődünk, hogy kinek mondjunk majd nagyobb köszönetet, a focizó sasnak vagy azoknak, akik cinikus számításból, merő gonoszságból engedték szárnyalni.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."