A szerk.

Saskabaré

A szerk.

Mindent tudunk. Mindent kétszer, háromszor, százszor tudunk. Fújjuk oda s vissza, vágjuk tetőtől talpig, ebből alapíthatunk majd iskolát: a szoborból. Tudjuk, hogy mit akar üzenni, látjuk, mit ábrázol és hogy néz ki, épp olyan, amilyennek elképzeltük.

Ám ez a sok tudás, amit annyi okos ember, a legjobbjaink s a legkomiszabbjaink az elmúlt hónapokban felhalmoztak nekünk e szoborról... nos, ez a tudás passzé, érvénytelen, mintha nem is lenne. E tudás a régi tükrünk árulása, s egy sajnálatos, ám kapitális tévedés, vad érzéki csalódás szolgáltat neki alapot. Az tudniillik, hogy amúgy, különben, alkalmasint, valójában azért a rendjén mennek dolgaink, kicsit rossz, kicsit szomorú, de például nem hibbantunk meg, mint egyesek. Nem-e?

Ne beszéljen itt senki a német megszállásról, hagyjuk már, hogy birodalmi az a gyűrűs sas, s kinek a lelkén száradnak megbocsáthatatlan bűneink és süket, érzéketlen, de főként önpusztító csendünk, elfordított tekintetünk. Milyen németek? Milyen zsidók? Milyen magyarok? Milyen bárkik?

A Szabadság téren a minap felállított szobor... kérjük, ne mondják, hogy nagy viták után felállított szobor, mert viták azok éppenséggel nem voltak, sikolyok voltak, s a hatalmi szó. Szóval a Szabadság téren felállított szobor az Orbán Viktor szobra. Nem úgy értjük, hogy tulajdoni alapon az övé, egyébként úgy is az övé, hanem úgy értjük, hogy őt ábrázolja - a valósághűség tekintetében épp úgy, mint az éteri mondandó tekintetében. S mint ilyen, tehát a maga nemében remekmű, amelyhez a projekt összes résztvevője felnőtt, leginkább azok, akik az éj leple alatt állították fel, igaz, azok sem maradnak le mögöttük, akik éjjel-nappal őrzik talpig fegyverben.

Ronda és hazudik, ez ugye megvan, nem fogunk rajta összeveszni, aki szépet akar, állíttasson otthon a kertjében Alain Delonnak szobrot. S ha már a valósághűségnél tartunk, a focizó sas milyen már? Tűpontos, nemde. S az, hogy lopták? Hagyjuk is, tekintsük magunkat szerencsésnek, hogy nem a Nyerges-Simicska párost kellett Párkányi Raabnak megfaragnia, azok hogy néznének már ki, pláne, ha még a német/török/tatár/ruszki megszállást is beléjük kéne látnunk.

Hogy vasárnap óta egy kerítésszaggató giccs áll Magyarország fővárosának közepén, ami olyan ronda, hogy csak éjjel lehetett fölállítani, mert rosszul lettek volna a melósok, ha meglátják? Olyan ronda, hogy rendőröknek kell őrizniük, nehogy kárt tegyen magában? Ezek sem számítanak, ezt legalább mondhatjuk a külföldi turistáknak. Miért őrzi a rohamrendőrség ezt a szobrot? Mert olyan csúnya. Ah, so! Faktisch. Rendben van, vita nincs, hazugság, giccs, éjsötét van.

Egyvalamire mégis jó Orbán Viktor, a focizó sas szobra. Nos, arra, hogy mindenki észlelje, amikor üt (a történelemnek) az órája. Amikor majd azt látják, hogy fényes nappal viszik a szoborpark felé, vagy a darabjait szétosztogatják a fémgyűjtéssel foglalkozók és a házuk alapjába követ szánók között, vagy egyszerűen csak ízzé-porrá zúzzák, hogy emléke se maradjon, hát akkor jött el az ébredés pillanata, akkor múlt Magyarország csatakos álma, az Orbán-kor. Addig meg nézzük ezt a szart, s tűnődünk, hogy kinek mondjunk majd nagyobb köszönetet, a focizó sasnak vagy azoknak, akik cinikus számításból, merő gonoszságból engedték szárnyalni.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.