Ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalatai nem egyértelműen mutatnak abba az irányba, hogy az efféle elszólások ezt a demokráciában hagyományosnak mondható utat járnák be. Inkább az a praxis, hogy először mindenki dob tőlük egy hátast, aztán egy darabig mély csönd van körülöttük, mígnem régi ismerősként, kész tényként adják fel őket újra az asztalunkra.
Mit akar Kocsis Máté? Helyesebben mit nem. Nem akar frakciókat a Fővárosi Közgyűlésbe. Minek? A tagság döntő hányada úgyis a kerületi polgármesterekből áll, kompenzációs listáról csak néhány csavargó került be, a polgármestereknek meg az a dolguk, hogy a kerületük érdekeit képviseljék, hát küzdjön mindenki, ahogy tud, boldoguljon egyedül, minek ide frakció? Mindenki mindenki ellen, szülessenek alkalmi szövetségek, mozgasson mindent az önérdek, így a legkönnyebb embert vásárolni.
Nem, nem esünk abba a hibába, hogy továbbgondoljuk a javaslatot, s oda lyukadunk ki, hogy az Országgyűlésben is tök fölöslegesek a frakciók, s ha már a frakciókra nincs semmi szükség, akkor a pártokra sem – ezzel még éppenséggel megvárhatjuk a kétharmadost felváltó 98,9 százalékos Fideszt. Maradjunk inkább csak a gondolat fővárosi tartalmainál, elég gazdagok azok is.
Most volt a választás, s az járja a közbeszédben, hogy kikapott a baloldal; az eredmények összeszámlálása után a rajongók táncra perdültek, az ellendrukkerek lógatták az orrukat – természetesen fölöslegesen, természetesen csak valami érzékcsalódás áldozataként. A főváros sorsa már jóval régebben eldőlt, s természetesen nem választás útján, hanem Orbán Viktor fejében. Az eredmény pedig ugyancsak sematikus, ahogy parlament létezhet ellenzék nélkül, úgy ország is létezhet főváros nélkül, mert az csak bajt okoz. Ilyenformán Kocsis mostani, látszólag a választási diadal lendületéből tett javaslata pontosan együtt tart az orbáni hatalomgyakorlás két főcsapásával. Egyfelől a mindent túlbiztosítani igyekvő sötét machinációk sorába illik, másfelől pedig a demokratikus keretek gyakorlatilag folyamatos nyirbálásai közé. Hiszen a főváros már régen nem önkormányzó, hanem nagyobbrészt a kormánynak kitett üzem, további gyengítése voltaképpen szükségtelen. Hogy Kocsis javaslata nem egy ellenzéki győzelem után született, az csak annyit jelent, hogy már régen jobban félünk a belső turbulenciáktól, mint a külső erőktől. S akkor mennek nyugodtan a dolgok, ha nemcsak a keretek ziláltak, hanem az intézmények is romokban állnak.
Végül senki ne jöjjön azzal, hogy ezt úgysem merik meglépni, hisz itt nem merészségről van szó, hanem épp félelemről és gyávaságról.
