Százszor mondtuk már, akkor a legnevetségesebbek, amikor megvalósítják az álmaikat. Szemernyit sem változnának tőle a közállapotok, ha megtudnánk, hogy ki volt az illető. Még ha kereszténydemokrata lenne az istenadta. De így? Semmiség. Holnap megtudjuk, hogy ki volt, és minden marad a régiben, a kopaszok önfeledten verik tovább a Ligetvédőket vagy bárkit, akire kirendelik őket. Matolcsy valamelyik rokona még drágább lakással lepi meg Matolcsy valamelyik másik rokonát. Orbán költözik a Várba. Vizoviczki pedig leesküszi a csillagot az égről (közleményben!), hogy ő a büdös életben nem találkozott Rogán Antallal, hisz nem is találkozhatott, ha egyszer mindig máshol volt, s ezt bizonyítani is tudja fotókkal.
Az sem zavar ebben a történetben senkit, hogy nevezett különböző rendű és rangú segéderői minderről mást állítanak, hozzávetőlegesen azt, hogy raklapszám hordták a lóvét a címzetthez minden szezon elején. Mint ahogy az sem problémás, hogy a kutya nem kérdezte Vizoviczkit Rogánról. Milyen érdekes, a sameszokat sem kérdezték, ők is csak úgy mondták maguktól. Valahogy mindenkinek mindig Rogán jut eszébe azokban a körökben. Vizoviczkinek például még akkor is, amikor épp kiengednék végre – potom 250 millióért – az előzetesből; hopp, beugrik neki, hogy ja, bocs, el is felejtettem mondani, hogy „én, Rogánnal? Még véletlenül sem”.
| ||
De tegyük inkább fel az előbbi kérdést: tényleg akkor sem történne semmi, ha kiderülne, hogy a házi őriztetését frissen elnyerni szándékozó Vizoviczki nem a teljes igazságot foglalta közleménybe, hanem inkább valami olyasmit, amiről úgy kalkulált, hogy segítségére lehet a hőn áhított lábperec elérésében?
Elcsapnának egy ilyen bukta után egy vezető fideszes politikust vagy sem? Belerendülne-e a hatalom vagy sem?
Csal, aki azt mondja, hogy tudja a választ. Mert a válasz azon múlik, hogy mennyire tartanak még ki Magyarországon a demokratikus keretek. S az elmúlt hat esztendőben ebben az országban abból, és semmi másból nem állt a kormányzás, hogy ezeket a kereteket ide-oda tologatták, ahogy az érdekeik megkívánták, vagy éppenséggel ütötték-verték, ahogy csak bírták. Demokratikus kereteink megtartó erejéről mára csak elképzeléseink lehetnek, még közelebbről illúzióink. Összeszámolta valaki, hogy hányszor hallotta azt a fordulatot, hogy „ezt úgysem merik megcsinálni”? S hányszor nem merték?
S hányszor úszták meg, hogy megcsinálták?
Ilyenformán éppoly mindegy tehát, hogy kapott-e pénzt Rogán az V. kerületi teraszok működési engedélyeiért cserébe, mint az, hogy ki ment szobára a két dolgozó lánnyal, vagy az, hogy járt-e Cecil a Török utcában. Ez az egész csak egy kis szennyes bohózat. Így élünk. Ha úgy élnénk, ahogy az megilletne mindenkit, akkor sem lenne kérdés mindez, mert akkor már e kérdések felmerülte előtt rég szégyenkezve bujdostak volna el; rögtön azután, hogy először említették őket jó okkal egy lapon gengszterekkel.
