10-13 milliárd lehet Lázárék tarifareformjának éves többletköltsége

  • narancs.hu
  • 2024. március 4.

Belpol

Az Építési és Közlekedési Minisztérium látványosan fals számot közölt. Pedig jól hangzott az az 1 milliárd.

Március 1-gyel elindult a tarifareform, melyről a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium azt állította, hogy csak évi 1 milliárd forint többletköltséget jelent a költségvetésnek.

G7 számításai szerint viszont akár több mint tízszeresébe is kerülhet a nagy ötlet.

És bár a tarifareform kedvezményeit az utasok már igénybe vehetik is a MÁV vagy a Volánbusz járatain, viszont a módosításokat tartalmazó törvénytervezetek továbbra is csak tervezetek, nem hirdették még ki őket – ezek szociálpolitikai menetdíjkedvezményekről, utazási kedvezményekről és a határon túli magyarok hazai utazási kedvezményeiről szólnak.

A minisztérium a G7 szerint elég véleményesen számolta ki az intézkedések anyagi terheit. A határon túliak eddigi 90 százalékos kedvezménye 100 százalékosra nő. A legutóbbi népszámlás alapján az 1,8 milliónyi, a szomszédos országokban élő magyar honfitársunk körülbelül fele élne a kedvezménnyel. Lázárék szerint a 900 ezer határon túli magyarnak ingyenessé tett közlekedési kedvezménynek semmilyen költségvetési hatása nem lesz.

A szociálpolitikai és üzletpolitikai kedvezményeknél a Építési és Közlekedési Minisztérium azzal számol, hogy 2,3 millió embernek teszik ingyenessé vagy olcsóbbá az utazását. Szerintük ez csak évi 1 milliárd forintjába kerül majd a költségvetésnek.

A lap emlékeztet jelenleg hatályos kormányrendelet szerint az ingyenes utazások után úgy kompenzálja az állam a helyközi szolgáltatókat, hogy a teljes bruttó menetdíjbevételük egy meghatározott százalékát adja át nekik. A buszos közlekedésnél az eddig teljes bevétel 20 százalékáról 53,5 százalékra nő, a vonatos közlekedésnél pedig az eddig teljes bevétel 30 százalékáról 53,5 százalékra. A MÁV-START és a Volánbusz így 25 milliárd helyett 54 milliárd forintot kapna. Így elég egyszerű belátni, hogy sehogy sem jö ki a Lázárék-féle matek. 

A G7 becslése szerint összességében

az új tarifareform kiterjesztett ingyenes kedvezményei valójában 10-13 milliárd forint többletköltséget jelentenek majd a kormányzatnak évente.

A kedvezmények körülbelül fele többlet szocpol támogatást jelent, a másik fele pedig a szolgáltatók bevételkiesése lesz. A lap szerint a minisztérium a csupán 1 milliárdos többletköltséggel látványosan fals számot közölt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.