1,2 milliós kárpótlást kapott Tarsoly Csaba, mert túl hosszú ideig tartották előzetesben

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 29.

Belpol

Erről a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntött.

A Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója a brókercég csődje után, 2015 márciusától 2017 áprilisáig ült előzetesben. Tarsolyt csalással és sikkasztással vádolják. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 1,2 millió forint kárpótlást ítélt meg Tarsolynak, mivel túl sokáig, több mint két évig tartották előzetes letartóztatásban. Tarsoly ügyvédje a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy az elzárás alatt nem kapott meg minden őt illető dokumentumot, így nem tudott rendesen felkészülni a saját ügyéből.

Tarsoly Csabával készült interjúnkat itt olvashatja.

Tarsoly Csaba: „Kaptam egy ígéretet a megfelelő helyről"

A Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója, a Quaestor-ügy első rendű vádlottja. Az ő története következik. Az ügyészség szerint 210 milliárd forint tűnt el, és csak Tarsolyt 753 rendbeli, bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással vádolják. A vád szerint a Quaestor fiktív kötvényeket bocsátott ki, és Tarsoly a cég házipénztárát is dézsmálta.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.