Tavaly nyáron kereste meg a Pénzügyminisztérium (PM) a Fővárosi Önkormányzatot a javaslattal, hogy a metróberuházást a továbbiakban ne az EU fejlesztési bankja (EIB) hiteléből, hanem minél nagyobb részben a vissza nem térítendő EU-támogatásból finanszírozzák. A metró eredetileg nem volt rajta a Kohéziós Alap pénzeit becsatornázó közlekedési operatív program (közop) indikatív projektlistáján, bekerüléséről a fővárossal kötött egyezséget követően idén januárban döntött a kabinet. A finanszírozás átalakítását a kormány avval magyarázta - mi mással tehette volna -, hogy a központi költségvetés terheit csökkenteni kell; a 4-es metró ennek megfelelően tavaly nyáron kimaradt a konvergenciaprogramban nevesített állami kötelezettségvállalások közül. A fővárosnak kora ősszel még egyáltalán nem volt ínyére ez a megoldás, hiszen tavaly márciusban, a választások előtt a közgyűlés jóváhagyta azoknak a projekteknek a sorát, melyeket 2007-2013 között a Kohéziós Alappal (11 projekt) és az Európai Regionális Fejlesztési Alappal (ERFA, 12 projekt) kívántak finanszíroztatni. Ezek gyakorlatilag megegyeztek a főváros középtávú fejlesztési programjában, a Podmaniczky-programban szereplő kulcsprojektekkel, amelyek megépítését a főváros és a kormány a választások előtt kötött "Budapest-szerződésben" harangozta be. A kormány azt is belengette, hogy a felszíni beruházások és általában a túlköltés összegét (melyet egyébként a metrótörvény értelmében Budapestnek kéne állnia) a főváros (részben) rálőcsölheti az EU-ra - már ha az a projektet annak aktuális paramétereivel befogadja.
Csakhogy a források és az igények nehezen hozhatók közös nevezőre.
A Kohéziós Alapból közlekedési beruházásokra a közopon keresztül lehet lehívni pénzeket, amely a városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztésére mintegy 480 milliárdot állított be országos szinten. Az operatív programoknál mélyebb szintű akcióterveken jelenleg is dolgoznak (így a számok még messze nincsenek kőbe vésve), de ha a listáról a vidéki villamoshálózat-fejlesztési beruházásokat és az elővárosi vasút fejlesztéseit lebontjuk, akkor a főváros területén közel 300 milliárd hasznosulhat. A közopban fővárosi projektként a 4-es metró mellett csak a szentendrei, a csepeli és a ráckevei HÉV-et a belváros alatt összekötő 5-ös metró előkészítése, a Békásmegyer-Szentendre szakasz rekonstrukciója és az 1-es, valamint a 3-as villamos vonalhosszabbítása szerepel. Hiányzik viszont a Podmaniczky-programban meghirdetett több álomberuházás, például a Bajcsy-Zsilinszky útra és a budai rakpartra tervezett, meglévő hálózati elemeket összekötő két villamosvonal, vagy az 5-ös metró déli I. ütemének (Csepel/Pesterzsébet-Astoria) megvalósítása.
A közép-magyarországi régió - viszonylagos fejlettsége miatt - az ERFA-ból (Európai Regionális Fejlesztési Alap) a többinél eleve kevesebbet markolhat egy főre vetítve. Ráadásul "lelépcsőző" támogatásról van szó, vagyis az első két évben jóval magasabb összeget lehet igénybe venni, mint 2009-2011-ben; a ciklus végére (2013) a források a közép-magyarországi régióban gyakorlatilag lenullázódnak. Ezért itt mindenképp olyan projektekre van szükség, amelyek megfelelően előkészítettek, vagy gyorsan előkészíthetők. A Közép-magyarországi Operatív Programon belül közlekedésre mintegy 115 milliárdot állítottak be, de főként a régión belüli közlekedési kapcsolatok és környezetkímélő, alternatív közlekedési módok fejlesztésére. A "települési területek megújítása" című prioritás alatt azonban talán el lehet sütni néhány, a metróhoz kapcsolódó földfelszíni beruházást (például az állomások körüli közterek rendbehozatalát). Igaz, ez olyan projekteket ütne ki, mint a városvezetői körben is egyre népszerűbb "Budapest Szíve", de jelentősen csökkenne a városrehabilitációs és a közlekedési keret is, amelyek lekötésére pedig már sorban állnak.
Mennyi a vége?
A közop az év végén még csak közelítőleg, az azt követő tárgyalásokon viszont már egyre határozottabban mintegy 360-370 milliárdra becsülte a 4-es vonal összköltségét. A kormány és a főváros ebből - 70 százalékos támogatással számolva - legalább 260 milliárdot az EU-val szeretett volna megfizettetni. Már ez az összeg is magasabb volt a 2004-es metrótörvény idején kalkulált, majd inflációval korrigált tervezett bekerülési értéknél. Aztán a metróprojekt év eleji átvilágítása kiderítette, hogy a költségeket így is jóval alábecsülték. Míg a metrót 2004-ben a felszíni munkák nélkül kihozták volna 264 milliárdból, a felszíni fejlesztésekkel és az EU megkövetelte 10 százalékos pénzügyi tartalékkal együtt ma 485 milliárdnál tart a teljes beruházási költség, holott el sem indult a fúrópajzs. A többletköltés minden eleme egyelőre a Kelenföld-Keleti pályaudvar közötti első szakaszhoz köthető, miután a Keleti és a Bosnyák tér közötti szakasz az engedélyeztetési eljárás legelején tart. A pénzügyi megcsúszás leglátványosabb oka, hogy a tervezetthez képest két-háromszor többe kerülnek az állomásszerkezetek (a 40,6 milliárdos túlköltésből, mely mögött már csupa aláírt szerződés van, 34,5 milliárd itt jelentkezik). De általánosságban is elmondható, hogy a mérnökárak szinte kivétel nélkül elmaradtak a közbeszerzési eljárás során kialakult szerződéses áraktól; ennek oka részint az, hogy hiányoztak a kivitelezési szintű tervek, s emiatt a piaci szereplők kénytelenek voltak biztonsági árréssel dolgozni.
Ugyancsak a többletköltségeket gyarapítják azok a felszíni beruházások, melyeket 49,7 milliárdra áraztak be. Ilyen az Etele tér és a Keleti pu. intermodális csomóponttá alakítása, az előbbi összekötése az M1/M7-es autópálya bevezető szakaszával, P+R parkolók építése. Ezek jóformán kötelezően kapcsolódnak az alapberuházáshoz - érthetetlen, hogy eddig megfeledkeztek róluk. Akadt persze előre nem látható vis maior is: az Etele téren az utolsó pillanatban egy másik telket kellett kisajátítani a kiszemelthez képest, a Gellért téren pedig rátaláltak a fürdő térképen nem jelölt "túlfolyó aknájára".
Noha 2003 (a vasúthatósági engedély és a metrótörvény meghozatala) óta lett volna elég idő a tenderek megfelelő szintű előkészítésére, mintha minden az utolsó pillanatban, rohamtempóban történt volna. Egyetlen esettől eltekintve nem írtak ki újra egyetlen tendert sem, hanem zokszó nélkül elfogadták a borsos "piaci árakat".
Elbírálás alatt
Az EU nem összegszerű, hanem proporcionális támogatást szokott megszavazni. A beruházó elemekre bontva adja meg, hogy mire kér támogatást (ennek első komoly változatát a főváros decemberben vitte Brüsszelbe), az Európai Bizottság pedig elméletileg azt mondja, hogy valamire a maximális, nyolcvanöt százalékos támogatást adja, míg valamire egyáltalán nem ad; és persze átmeneti szintek is elképzelhetők. Brüsszel alaposan megvizsgálja a beruházás megtérülését. Ellenőriz minden jövedelemtermelő elemet (például a piaci alapon is működőképes fizetőparkoló és a metró becsülhető jegybevételei is ide számítanak). Számszerűsíti az elérhető megtakarításokat is, például azt, hogy mennyi utazási időt lehet a metróval megspórolni, és mit jelent ez forintosítva; vagy hogy a 4-es metró milyen mértékben segíti a környezeti terhek (gépjárműforgalom, zaj, légszennyezettség) csökkenését. Az EU kíváncsi arra is, hogy településfejlesztési, -üzemeltetési és -működtetési szempontból milyen a beruházás hozadéka: megvalósíthatósági tanulmányokat, költség-haszon elemzéseket, tervszámokat kérnek a fenntarthatóságról; biztosítékokat akarnak arra, hogy a projekt ne veszítsen időt az engedélyezési eljáráson vagy a közbeszerzéseken.
A jelenlegi polémiákat a megtérülésről vagy annak hiányáról épp az okozza, hogy a metró eredeti megvalósíthatósági tanulmánya, amely alapján a beruházás megkezdődött, 1996-ban született. Az EU által kért új költség-haszon elemzés feltételei már szigorúbbak a tizenegy évvel ezelőtt készültnél, és az eredménye nem feltétlenül hízelgő a projekt egészére nézve. A 4-es metró első szakaszának tervszintű előkészítettsége ugyan jól áll, hiszen lassan már a műtárgyak építése folyik. De a tervezett napi felszállások nagysága negyedével kisebb a korábban kalkuláltnál (421 ezer utas/nap), és a realizálható időmegtakarítás is alacsonyabb a vártnál (4 perc 6 helyett). (Ennek a 4-es metró szempontjából kedvező elemzését lásd: Könyörgöm, akasszuk meg! Magyar Narancs, 2007. március 8.) Demszky Gábor múlt heti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a műszaki tartalom nem tárgya az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásoknak, azok csak pénzügyi kérdésekre vonatkoznak. Vagyis nyomvonalváltozatokról, az állomások ritkításáról (mint ahogy azt korábban az Index a problémafelvető cikkében írta) nincs szó.
Hogy az unió megadja a főváros által áhított hetvenszázalékos (±5 százalék) támogatást, ahhoz az kell, hogy ne válogasson a projekt egyes elemei között. Ehhez képest a főváros elsőre csupán 100-120 milliárd értékű, az első szakaszhoz kapcsolódó beruházások (alagútfúrás, biztosítóberendezés- és járműbeszerzés) befogadásáról kapott ajánlatot: a végösszeg valahol e között és az áhított 260 milliárd forint között lehet. Ám kérdés, ha minden optimálisan is alakul, a hiányzó minimum 220 milliárdot ki teszi bele a projektbe? Az állam ugyanis nem szeretne a négyes metróra költeni. Ha a beruházás lehorgonyoz a Keletinél, akkor az első szakasz belefér 350 milliárdba; de fővárosi forrás akkor sincs a különbözetre. És ennél csak rosszabb történhet, ha az EU nem adja oda az "optimumot". Megkerestük az Európai Bizottság regionális ügyek igazgatóságának (DG Regio) tárgyalópartnerül kijelölt eurokratáját, de lapzártáig Jacob-Lothar Zeller nem reagált a levelünkre.
A négyes metró koncepciója a kezdetek óta semmit sem változott, annak ellenére, hogy az idők során hét nyomvonalváltozat és több vonalhosszabbítás is felmerült. És annak ellenére sem, hogy a városi környezet az előrehaladott szuburbanizáció és a gépjárművek robbanásszerű gyarapodása következtében gyökeresen átrendeződött. Az újpalotai lakótelepet és a dél-budai kerületeket is kiszolgáló városi gyorsvasútból két "belső" pont közötti összeköttetést biztosító vonal született, melynek fő érdemét, hogy kiváltja a meglévő buszokat és villamosokat, ma már sokan megkérdőjelezik. Mi több, közlekedési szakemberek szerint a villamoshálózat megszüntetése a metrófelszínen idegen a fenntartható város- és közlekedésfejlesztésre törekvő európai nagyvárosoktól. Alternatívaként többek szerint nemcsak más nyomvonalak jöhetnek számításba - ha már a metróberuházás politikailag régen eldöntött ügy -, hanem olyan megoldások is, amelyek jobban kihasználnák az adott vonalban rejlő lehetőségeket. Az M4+ (Ács Balázs és István György közlekedésmérnökök 2003-as javaslata) a tervezett nyomvonalból kiindulva vázolt fel egy nagyvasútra kijáró, az elővárosokból az utasokat közvetlenül a belvárosba juttató gyorsvasúti rendszert, ami "megfoghatná" az autós forgalmat. A terv kevesebb megállóval és jóval hosszabb, 100-120 méteres vasúti szerelvényekkel kalkulált. Miután a DBR Iroda kisebb fúrópajzsot rendelt, és a sűrű megállókiosztás is inkább egy föld alatti villamosvonalra emlékeztet, az M4+ nem valósítható meg, legalábbis a jelenlegi tervek és a szemlélet gyökeres megváltoztatása nélkül.
Nincs kiszállás
A Városházán ugyanakkor azt mondják: aki alternatív javaslatokat dob a köztudatba, annak azzal is számolnia kell, hogy akár a legkisebb műszaki módosítás is az engedélyezési eljárás újrakezdésével jár. Mivel százötvennél több szerződés már megköttetett a kivitelezésre, akár nyomvonal-hosszabbításról van szó a budaörsi virágpiac irányában, akár az állomások számának a csökkentéséről, minden egyes nap csúszás milliókba, a tartalmi változtatás pedig százmilliókba kerülhet. A főváros azzal is érvel, hogy a 4-es metró az egyedüli a fővárosi projektek közül, amely olyan szintű tervdokumentációval rendelkezik, amire gyorsan lehívhatók, elkölthetők az EU-s pénzek. Ha hirtelen más projekttel pályáznának, megnőne a pénzek bennragadásának a kockázata. Az országos elbírálású Kohéziós Alapnál azonban nincs ez a rohamszerű pénzköltési kényszer - a pénzek később is leköthetők, és ezt a közoptárgyalás során érvényesíteni lehetne. Viszont egy rossz koncepciójú metróberuházás (valósuljon meg bármilyen magas technikai színvonalon) akadálya lehet a dél-budai agglomerációs régiót a belső kerületekkel közvetlenül összekötő kapcsolat lehetőségének, és kíméletlenül felélheti az elkövetkező évtized közösségi közlekedési forrásait is.
Már sokan akarták
A 4-es metró (Dél-Buda-Rákospalota [DBR] vonal) 1972-ben került a főváros közlekedésfejlesztési tervébe. Négy évvel később minisztertanácsi rendelet született a megépítéséről, hogy aztán a kérdést 1979-ben a források szűkössége miatt levegyék a napirendről. A terv az expórendezés miatt a rendszerváltás után került megint elő: az állam és a főváros olyan kivitelezőt keresett, amely hozza magával a finanszírozási módot, a hiteltörlesztést pedig felesben vállalták volna. A projekt az expó közvetlen kiszolgálására, az Etele tér-Kálvin tér közötti (első) szakaszra korlátozódott, de sem az Antall-kormány preferálta francia Matra konzorciummal - amely első ajánlati árát váratlanul hetven százalékkal megemelte -, sem a beugró Siemens csoporttal nem sikerült megegyezni.
A főváros először 1992-ben vette fel a kapcsolatot az EIB-vel, miután az önkormányzati bevételek megnyirbálását követően olyannyira nem volt hitelképes, hogy máshonnan esélye sem lett volna nagy összegű, kedvező kamatozású kölcsön felvételére. Az EIB hozta magával a nemzetközi tender kiírásának a kötelezettségét - ami sikertelenül zárult. 1994-ben az expó elvetésével megszűnt az építési kényszer. A Horn-kormány hatalomra kerülése után egyes szocialista körök azt ösztönözték, hogy az orosz államadósság fejében az oroszok építsenek metrót. Ám miután a főváros nem kapott megfelelő pénzügyi garanciákat, a javaslatot elvetették.
1996 novemberében fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a DBR-metró jelenlegi útvonalát a Keleti pályaudvarig, hozzátéve, hogy a Bosnyák térig tartó szakaszra a pénzügyi helyzet kedvezőbbé válásával még visszatérnek. Az első nemzetközi kételyek is ekkor hangzottak el: a Világbank megkérdőjelezte a 4-es metró rentabilitását, és fenntartásokkal fogadta a tervezett nyomvonalat. A civilek is ekkor kezdték a hangjukat hallatni. A fővárost azonban egyik érv sem tartotta vissza: miután dűlőre jutott az EIB-vel, a BKV hitelt vett fel kormánygaranciával, a terheket pedig a választások idején aláírt háttérmegállapodásnak megfelelően 40-60 százalékos arányban megosztotta az állammal. Az Orbán-kormány az önkormányzati választások után kitáncolt a megállapodás mögül, ami miatt a főváros perre ment: az első- és másodfokon aratott győzelem után a Legfelsőbb Bíróság azonban kimondta, hogy az állam teljesítése csak a költségvetés által jóváhagyott mértékig terjed.
A 4-es metrót a Medgyessy-kormány tűzte újra napirendre. László Csaba pénzügyminiszter és Atkári János főpolgármester-helyettes tárgyalt az EIB-vel, a hitelmegállapodást 2002 decemberében kötötték meg. 2003-ban született meg az első metrótörvény, amely a terheket 79-21 arányban osztotta meg az állam és a főváros között; egy évvel később a törvényt kibővítették a második, Bosnyák térig tartó szakaszszal. Bár ekkor még tisztán önerős (hitelfelvétellel futó) projektről volt szó, 2001-ben Josef Beckenwegner, az EIB kapcsolattartója felhívta a főváros figyelmét az uniós fejlesztési alapok igénybevételének későbbi lehetőségére.
