45 sebességmérőt szerzett be Budapest

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 14.

Belpol

Már augusztusban elkezdik felszerelni őket. 

A főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya a 24.hu megkeresésére közölte, hogy a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága közbeszerzési értékhatár alatt 45 sebességmérésre alkalmas, fix telepítésű kamerát vett bérbe, amelyek felszerelésének helyszínét a technikai adottságok és a közlekedésbiztonsági veszélyek figyelembevételével lehet kijelölni.

Karácsony Gergely még 2020. áprilisában posztolt arról, hogy hosszabb távon nullára szeretné csökkenteni a balesetek számát Budapesten. A portál emlékeztet, 2023 tavaszán a Harminckettesek terén egy ittas sofőr csapódott a villamosmegállóba, ahol halálra gázolt egy fiatal nőt. Karácsony azonnali egyeztetéseket kezdeményezett a budapesti rendőrfőkapitánnyal, egyúttal újbóli célként azt tűzte ki, hogy 2030-ig 50 százalékkal, 2050-ig nullára csökkentené a közútu balesetek súlyos sérültjeinek és halálos áldozatainak számát. 

Július elején az Árpád hídon történt egy újabb tragédia, ahol feltehetően egymással versenyző autók okoztak tragédiát: egy vétlen kerékpáros veszítette életét. A fővárosi közgyűlés pár nappal korábban vállalta, hogy sebességmérő kamerák telepítésével fellépnek a gyorshajtók ellen. 

„A kamerák telepítési helyszíneinek előkészítése folyamatban van, az első kamerák felszerelésére még augusztus folyamán sor kerül”

– tájékoztatta a portált az önkormányzat. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.