585 méteres völgyhidat építettek Vasszentmihálynál

  • narancs.hu
  • 2021. július 2.

Belpol

A 24 méteres mélységben a Vörös-patak folyik.

Magyarország egyik leghosszabb völgyhídja épült meg nemrég az M80-as gyorsforgalmi út vonalán, Körmend és Vasszentmihály között – adta hírül a Magyar Építők.

A kétszer egysávos M80-as Körmendet köti össze az osztrák határnál lévő Rábafüzessel. A Vasszentmihály és Szentgotthárd közötti szakaszt júniusban adták át a forgalomnak, a Körmend és Vasszentmihály közötti, több mint 19 kilométeres részt októbertől lehet használni. Itt épült meg az 585 méter hosszú, 11 támaszú gerendahíd, amelynek felszerkezete „vasbeton lemezzel együtt dolgozó, zárt acélfőtartós öszvérhíd”.

Megépítésének „létjogosultsága abból fakad, hogy a tervezésnél a távlati autópálya paramétereit kellett figyelembe venniük, a magassági vonalvezetés követelményei pedig szükségessé tették, hogy a 24 méter magas völgyet, amelyben a Vörös-patak is húzódik, híddal íveljék át” – írja a portál. 

Az útépítés fűvállalkozója a Mészáros és Mészáros Kft. és a Duna Aszfalt Zrt. által alapított konzorcium.  A híd tervezésén több cég is dolgozott, a technológiai terveket a FŐMTERV Zrt. készítette. Az acélszerkezeteket a Hódút Kft. megbízásából az MCE Nyíregyháza Kft. gyártotta, az alépítmények és a felszerkezet vasbeton részei az A-Híd Zrt. munkája nyomán készültek el.

A leadkép forrása: magyarepitok.hu

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.