Túl nagyot álmodott uniós pénzből a közszolgálati egyetem

  • narancs.hu
  • 2021. július 2.

Belpol

A 24.hu megszerezte az ellenőri jelentést.

19 milliárd forintot szánt a Miniszterelnökség két 2016-ban indult projektre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A cél „a közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése”, valamint „a jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” volt, teljes egészében uniós pénzből. Az Európai Bizottság 2017 elején ellenőrzést kért, és arra jutott, hogy a magyar köztisztviselő-képzés csúcsintézménye az indokoltnál több pénzt igényelt, és olyan kiadásokra is költött volna ebből a forrásból, amelyeknek nem volt közük közvetlenül a programhoz.

A furcsaságokról a 24.hu cikksorozatban számolt be. Az egyetem helyreigazítási pert indított a portál ellen, de veszített. A Miniszterelnökség 2018-ban mindent rendben talált, a 24.hu azonban most összefoglalja a történteket, a birtokába került végső ellenőri jelentés alapján.  

Eszerint az egyetem venni akart például az uniós pénzből 350 ezer forintos mobilokat, és ebéddel egybekötött konferenciát rendezni az olasz állam modern kori kihívásairól. 

A tervezett személyi kiadásokból pedig arra következtettek az ellenőrök, hogy az egyetem esetleg ebből a pénzből a projekthez nem kötődő munkáikért is fizetett volna a dolgozóknak.

„A megvalósíthatósági tanulmányok kommunikációról szóló részei a két projekt esetében 14 nagyon hasonló tartalmú, nagyrészt az uniós alapok kommunikációs iránymutatásaiból kimásolt, általános kommunikációs tevékenységeket leíró oldalból állnak. Az az állítás, hogy ez az előkészítés két évi (24 hónapi) munkát igényelt, nem tűnik indokoltnak” – állapította meg az ellenőri jelentés.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.