60 ezer aláírást adott le a DK-MSZP-Párbeszéd

  • narancs.hu
  • 2024. május 2.

Belpol

Szerintük ez a szám bizonyítja, hogy egyre többen támogatják a szociális és zöld Európát.

Leadta az EP-választáson való induláshoz szükséges aláírásokat a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség – közölte a párt Facebookon. A videós üzenetben a nemrég már minimum 2026-ig összeállt szociáldemokrata-zöld pártszövegségként emlegetett DK-MSZP-Párbeszéd trió részéről három politikus, Dobrev Klára (DK), Tüttő Kata (MSZP) és Barabás Richárd (Párbeszéd) jelentették be, hog 20 ezer helyett 60 ezer aláírást gyűjtöttek össze, ez pedig „bizonyíték arra, hogy egyre többen támogatják Magyarországon az erős, szociális és zöld Európa létrehozását. Egyre többen vagyunk, akik kompromisszumok nélkül akarjuk leváltani az Orbán-rendszert, és nem kérünk a Fideszből sem Orbánnal, sem Orbán nélkül”.

Az ajánlások leadáával egyidőben nyilvánossá vált közös lista is, melyet a három baloldali párt márciusi megállapodása alapján a Demokratikus Koalíció kapott túlsúlyt, nem eltekintve attól valószínűleg, hogy az MSZP és a Párbeszéd minden mérés alapján valószínűleg be se jutna önállóan. A lista első négy helyén DK-s politikus található: Dobrev Klára, Molnár Csaba, Vadai Ágnes és Rónai Sándor; az ötödik helyre került a szocialista Tüttő Kata, a hatodik helyen megint csak egy DK-s politikus, Gréczi Zsolt áll, és csak a hetedik helyre került a Párbeszéd jelöltje, Barabás Richárd.

Ez a felosztás a Medián friss mérése alapján azt is jelentheti, hogy simán előfordulhat, hogy a szövetségből csak a DK jelöltjei mennek ki az EP-be.

A lista amúgy jó hosszú lett, a teljesen esélytelen helyeken felbukkan például Kálmán Olga, Lendvai Ildikó vagy Szabó Tímea is.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.