"November 27-étől a korábban az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz tartozó Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága Wekerle Sándor Alapkezelő néven folytatja működését" - adta hírül 2010 végén a vonatkozó kormányrendelet. A meglevő szervezeti struktúra átalakításának célja "egy hatékony pályázati rendszer működtetése, amely a nemzeti együttműködés elveinek megfelelően biztosítja a hazai költségvetési források értékelvű, átlátható, gyors és hatékony felhasználását és a lehető legjobb projektek megvalósulását" - máig olvasható a nehézkes magyarsággal írt indoklás az alapkezelő honlapján. Vagy a célok nem teljesültek az elvárt mértékben - erről semmiféle dokumentum vagy vizsgálat nincs, így az sem tudható, mik lettek volna a sikerkritériumok -, vagy az alapkezelő működésének a körülményei változtak meg: egy július 27-i kormányrendelet ugyanis néhány odavetett mondattal megszünteti az alig másfél évet megért intézményt. Meg néhány másikat, például a kormányzati hatásvizsgálati központot, az Ecostatot is.
Intézménykeringő
A megszűnő intézmények egy részének tevékenységei átkerülnek egy még vadonatújabb szervezethez, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz, másik részük pedig némileg bonyolultabb stációkat bejárva kel új életre az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatáskezelőjeként.
A Wekerlénél egy jelentős körülmény megváltozásáról biztosan tudunk: Balog Zoltán vezeti a soha nem látott méretűre hizlalt humán csúcsminisztériumot, ahová vele együtt megérkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumról (KIM) leváló alapkezelőn kívül a roma ügyekért felelős kormányzati szerv, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság is. (Hogy a többi roma ügyekkel foglalkozó kormányzati és ágazatközi, koordinációs szervezet mit csinált eddig, és mit fog csinálni az új struktúrában, arról nincs információ; de eddig sem zavartak sok vizet, mint ahogy háttértanulmányok nélkül is át lehetett szervezni például a közoktatást.)
Az átszervezés indoklása a jól bevált szempontokkal operál: gazdaságos és hatékony működést várnak tőle, a pályázati rendszert hatékonyan menedzselő tárcaközi szervezetet - legalábbis ezt írta a KIM az átszervezés okait firtató kérdésünkre. Forrásaink szerint a semmitmondó, tényekkel alá nem támasztott magyarázatoknál van egy egyszerűbb is: a miniszterelnök értékelése szerint Balog Zoltán államtitkárként eddig sikeresen politizált, és sikeresen menedzselte a rá bízott területet. E narratíva szerint neki kell most gatyába ráznia az eddig kevés kommunikálható sikert felmutató humán ágazatokat, és ehhez lényegében szabad kezet kapott.
Az átszervezés a magyar bürokrácia hagyományai szerint költözködéssel jár, így a Wekerle-utódoknál egy hete pakolnak, és - a terv szerint - a héten minden részleg átköltözik új helyére, ahol aztán elkezdődik a kipakolás, íróasztal-keresés. Azaz forrásaink szerint hetekre leáll vagy jelentősen lelassul az eddig is nehézkes ügyintézés.
Korántsem rapid az átalakítás - írja a sietősség okát firtató kérdésünkre a KIM illetékese: "(...) több hónapos szakmai egyeztetés és közigazgatási döntéshozatal eredményeként született a kormány döntése." Ehhez képest a rendelet egy hetet ad a két tárcának, hogy egyezségre jussanak a hatás- és feladatkörökben - lehet, hogy túlzottan is az elvi kérdésekre összpontosítottak, így éppen a bürokratikus szervezetek számára legfontosabb kérdésre, a hatáskörök elosztására nem terjedt ki a döntést előkészítő felső vezetők figyelme a hónapokig tartó egyeztetés során. Arra még nehezebb magyarázatot találni, hogy az oktatási államtitkárság miképp maradhatott ki oly mértékig a döntés-előkészítésből, hogy még csak nem is tudott róla.
Épp a kormányrendelet megjelenésének napján, július 27-én írta alá ugyanis Hoffmann Rózsa az államtitkárság legfontosabb háttérintézménye, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) új szervezeti és működési szabályzatát (szmsz). Ennek 25. oldalán a következőket olvashatjuk: "[a Nemzeti Tehetség Programiroda] ellátja a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítását szolgáló szakmai feladatokat a Wekerle Sándor Alapkezelővel együttműködve." Ezután hosszan sorolja, mi mindent csinál majd a Nemzeti Tehetség Programiroda az augusztus közepétől már nem létező Wekerle Sándor Alapkezelővel együtt. A cinikus nyilatkozatokkal palástolni kívánt káosz nyilván számos problémát okoz. (A Wekerle dolgozói például úgy értesültek a kormánydöntés után egy héttel a munkahelyük megszűnéséről, hogy kaptak egy levelet Hidas János főigazgatótól az alábbi felütéssel: "Tisztelt Kollégák! Mint tudják Intézményünket érintő rendeleteket fogadott el a Kormány, melynek értelmében 2012. augusztus 15-ével létrejön a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal."
Egy területről már most biztosan tudható, hogy ott a kapkodó átszervezés súlyos károkat okoz: "[a Nemzeti Tehetség Programiroda] ellátja a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programmal, az Arany János Szakiskolai Programmal és a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programmal kapcsolatos feladatokat" - írja az OFI most hatályba lépett szmsz-e. A lakonikus mondat az egyetlen hátrányos helyzetű gyerekeket célzó ösztöndíjrendszer sorsát köti egy megszűnő szervezethez - de nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy ugyanezzel a mozdulattal meg is szünteti az Arany János Programirodát.
Az Arany János-ösztöndíjat az első Orbán-kormány indította el: a program azóta is évente 4500 hátrányos helyzetű gyereknek jelenti a tanulás lehetőségét. Nem valamiféle többlettámogatást, hanem magának a tanulás útján való felemelkedésnek a lehetőségét. Ha nincs az Arany János-ösztöndíjprogram, ezeknek a gyerekeknek a jelentős része újra ki lesz zárva a társadalmi mobilitásból. Persze lehet azt mondani, hogy az új szervezeti struktúrában is lesz majd gazdája a programnak - de az szakmai nonszensz, a legabszurdabb pazarlás, hogy egy évi négymilliárd forintból gazdálkodó közoktatási program önálló projektmenedzsment nélkül működjön, miközben a programiroda megszüntetése a gazdaságosság és hatékonyság jegyében történik. (Az már csak ráadás, hogy az új szmsz az eddigiekhez képest több tucat eddig nem létezett felső- és középvezetői állást hoz létre.)
Ugyanazt másodszor
Az új kormány hivatalba lépése után hosszú ideig csak félgőzzel működött a közoktatás modernizálásának egyedüli forrását biztosító pályázati rendszer - egyértelműen a vonatkozó politikai döntések hiánya miatt. A közoktatás számos szereplője sínylette meg, hogy bő egy évbe telt, mire az új kormányzat el tudta dönteni, mit akar kezdeni az esélyegyenlőségi célokkal, a közoktatás deszegregációjával, milyen szervezeti struktúrában, milyen szereplőkkel és milyen eszközöket akar igénybe venni - bár attól, hogy nyilvánvalóvá váltak az addig jól-rosszul leplezett politikai prioritások, tudatos közpolitika-alkotásról még nem lehet beszélni. A 2010-11-re jellemző tehetetlenség egyik fő felelőse az a Balog Zoltán - akkor államtitkár, ma miniszter -, akinek az elvi bizonytalanságai és hozzá nem értése álltak e döntésképtelenség hátterében. Ma - miközben állandó a nyomás a szakapparátusokon, hogy növeljék az uniós források lehívásának hatékonyságát - újra bizonytalanná válik a közoktatás modernizációjára szánt források sorsa. Balog Zoltán felívelő politikai karrierje - és a nyomában burjánzó újabb és újabb nagyszerű ötletek sora - két éven belül immár másodszor bénítja meg a magyar közoktatás-fejlesztés infrastruktúráját. Életműnek is elég ennyi.
